| 
				 
					Ez utóbbi, az úgynevezett boszorkánykérdés igen nagy népszerűségnek örvend a meseirodalomban. Amíg a boszorkányok létezése meseírók között evidenciának számít, addig a felől igencsak megoszlanak a vélemények, hogy milyenek is valójában ezek a lények. Történetek sora azt próbálja bizonyítani, hogy ab ovo gonoszak, más mesében az égtájak szerinti eloszlás határozza meg minősítésüket - még szerencse, hogy az Ozban a Keleti és a Nyugati Boszorkány egyformán gonosz (bár azért a Nyugati egy kicsit talán mégis gonoszabb...).  
				
					Vannak továbbá szomorú meg szép, no és féltékeny boszorkányok, babysitterré avanzsált banyák, és egy Lázár Ervin-mesében feltűnik a boszordér (más néven tünkány) alakja is: tündér és boszorkány titokzatos keveréke, akiről aztán végképp nem lehet eldönteni, hogy a jókat avagy a rosszakat pártolja-e. 
				
					Ebből is látszik, hogy meseboszorkánynak lenni igazán nem könnyű. Még bonyolultabbá válik azonban e mesebeli identitás-kérdés, ha egyszer csak a Boszorkányok Tanácsa a következő feladat elvégzésére szólít fel egy százhuszonhét éves, még igencsak kezdőnek számító kis boszorkányt:  
				
					
						"Légy jó boszorkány!"  
				 
				
					Aki nem jártas a boszorkányirodalomban, az is beláthatja: a boszorkányok csapdája ez. Feloldhatatlannak látszó ellentét.  
				
					Mert ki is a jó boszorkány?  
				
					Aki mindig rosszat cselekszik?  
				
					És akkor az a rossz, aki csupa jóra használja a tudományát?  
				
					Tessék mondani: most jó legyek vagy boszorkány legyek? 
				
					Otfried Preussler boszorkánya mindenesetre nem csinál filozófiai vagy nyelvészeti (egyebekről ne is beszéljünk) problémát a felszólításból, hanem úgy dönt, hogy jó boszorkány lesz. Az ő értelmezésében ez nem jelent mást, mint azt: jót cselekedni. Segíteni a rőzsehordó anyókáknak, kigyógyítani a gonoszságból az erdészt, megmenteni a Bimbó nevű ökröt a nyársra húzástól, észre téríteni a fizetését nap mint nap elkuglizó tetőfedőt, illatot varázsolni a papírvirágra, megvédeni egy fészekalja madárfiókát. A kis boszorkány mindvégig abban a hitben cselekszi mindezt, hogy ez az egyetlen módja a jó boszorkánnyá válásnak. 
				
					Csak akkor derül ki számára a szavak értelmezésének hiábavalósága, amikor kidüllesztett mellel a Vizsgabizottság elé áll. Jótetteiért cserébe ugyanis bukásra és szálankénti hajkitépésre ítélik. Csakhogy aki jósággal fertőződik meg, az előbb-utóbb képes elpusztítani a világból a gonoszságot, bár ehhez - hasonlóan a kis boszorkány történetéhez - némi varázsigére is szüksége lehet.  
				
					A kis boszorkány kíméletlenül kivarázsolja feljebbvalóiból a gonoszságot, a Boszorkánytanács vénasszonnyá lefokozott tagjai reszketeg fejüket ingatva próbálnak immár eligazodni a morálfilozófiai kérdésekben. 
				
					(Boldizsár Ildikó) 
			 |