Azonban épp ebben az évben végül megérkezik a várva várt meghívó, amiről Scarlett annyit álmodozott. Tella elhatározza, hogy elmegy a Caravalra, és egy titokzatos matrózzal elraboltatja Scarlettet is. Csakhogy amint odaérnek, kiderül, hogy Tella eltűnt: az ő elrablója a Caraval ördögien mesteri szervezője, Legend. Scarlett hamarosan megérti, hogy a húga az idei Caraval kulcsfigurája, az egész játék körülötte forog: az lesz a győztes, aki Tellát megtalálja. Scarlett többször is végighallgatja a figyelmeztetést: bármi is történjék a Caraval során, az mind csak a fantasztikusan kidolgozott előadás része, de ő, szegény, még be se lépett, máris bábuként kezd lépkedni a mágia és a szívfájdító szerelem sakktábláján. Hanem akármi is a Caraval, valóság vagy sem, neki mindenképp meg kell találnia a húgát, mielőtt véget érne a játék utolsó, ötödik éjszakája, máskülönben a beinduló veszélyes dominóhatásra Tella örökre eltűnik a világból. Isten hozott, légy üdvözölve a Caravalban! De légy óvatos, nehogy túl messzire röpítsen a képzeleted! A Kolibri Kiadó gondozásában már megjelent a Caraval folytatása, a Legendary is!     suntuske.wordpress.com   Játék a valóságérzékkel Az utóbbi időben úgy gondoltam, az igazán nekem való regények a valóságos, elsősorban történelmi környezetben játszódóak, a kamaszoknak szóló fantasykkel többségében kevésbé pozitív tapasztalatokat szereztem. A lelkem azonban ismét vágyni kezdett a varázslatra, és ideje volt szembenéznem vele, csak rossz helyen keresgéltem azt. A színház és a cirkusz két olyan hívószó, amivel engem bármikor meg lehet fogni, így a kívánságlistám elejére az ezek elemeiből építkező játékról szóló, már külső kivitelezésével is lenyűgöző Caraval-trilógia került. Scarlett és Donatella Dragna a külvilágtól elzártan nevelkednek Trisda szigetén, de kislánykoruktól fogva vágynak rá, hogy egyszer részt vehessenek a földkerekség legkáprázatosabb játékán, a Caravalon. Hosszú évekig tartó várakozás után végre meghívót kapnak az eseményre. Félve attól, hogy hatalmaskodó apjuk úgysem engedné el őket, a testvérek egy pimasz matróz, Julian Marrero segítségével megszöknek. Ám útközben Tella eltűnik, és hamarosan fény derül rá, az idei versengés az ő megmentéséért fog zajlani. Scarlett kénytelen belevetni magát a titkok és a mágia észvesztő kavalkádjába, hogy elsőként bukkanhasson a húga nyomára. Itt, a bejegyzés elején le kell szögeznem: a Caraval kétségkívül az eddigi évem leginkább magával ragadó olvasmánya volt. Rég nem találkoztam ennyire sziporkázó fantáziával megalkotott világban játszódó, egyedi varázstárgyakat felvonultató történettel. Már az alapkoncepció megnyert magának a színházak, cirkuszok, vidámparkok és szabadulószobák ötvözetét alkotó nagyszabású élő társasjátékkal. Izgatottan vártam az újabb feladványokat, és nagyon értékeltem a gondolatot, miszerint nincs egyetlen helyes megfejtés, minden versenyző a maga személyre szabott módján értelmezheti a kérdéseket, és juthat közelebb a győzelemhez. Mivel rajongok a bűvészes-szemfényvesztős sztorikért, odavoltam a többszörösen megcsavart végkifejletért – mikor már majdnem elkönyveltem egy fordulatot könnyen kiszámíthatóként, az írónő leleplezte, hogy teljesen máshogy állnak a dolgok, mint sejteni lehetett! Scarlett elsőre túl merevnek tűnhet, ám a hátterét megismerve érthetővé válik az elővigyázatossága. A Caravalhoz szükség is van az óvatosságára, hiszen folyamatosan megkérdőjelezi, mi a valóság, és mi csupán illúzió, amit a játékban igyekeznek vele elhitetni. Becsülendő a kitartása, amivel a húgát keresi, de örültem annak is, hogy ráébred, nem helyezheti mindig maga elé, és ideje teret engednie a saját elnyomott vágyainak is. Tella ellenben kalandvágyó teremtés, aki nem fél fejest ugrani az ismeretlenbe. Mivel többnyire rejtély a holléte, nincs alkalma sokat szerepelni. Kíváncsi leszek a második kötetre, ahol már ő lesz a középpontban. Julianről kezdetben azt hittem, a tipikus megbízhatatlan, de vonzó rosszfiú lesz, így kellemes meglepetésként ért, hogy bár egy igazi csibésznek mutatja magát, a felszín alatt kifejezetten mély érzésű ifjú, aki az átélt szenvedések miatt nem mer senkit közel engedni magához. Mindannyiukat az árnyékból a bábjaiként mozgatja Legend, a porondmester, akit képtelenség kiismerni, hol megnyerő modorú, hol könyörtelen, és mivel sosem fedi fel valódi arcát, akárki lehet a tömegből. Ráadásul nem ő az egyetlen, akinek kiléte sokáig homályban marad, ugyanis Scarlettet zsarnok apja hozzá akarja kényszeríteni egy grófhoz, akivel az esküvőig nem láthatják egymást, csak leveleket válthatnak. Az atmoszférát fokozzák a gyönyörű leírások, amik Scarlett szinesztéziájából fakadnak: a lány az érzelmekhez, hangokhoz, ízekhez, illatokhoz mind-mind színeket társít. A fordítás is hozzájárult azzal, hogy régiesebb kifejezéseket is beleszőtt, viszont amikor mégis becsúszott egy-egy modern szlengszó, az borzasztóan kizökkentett. A másik problémám abból adódott, hogy időnként elbizonytalanodtam a célközönséget illetően, hiszen egyes elemek jobban megállták volna a helyüket egy mesekönyvben, ugyanakkor az erőszakos és intim jelenetek miatt magasabbra tehető a korhatár. Végül arra jutottam, hogy érettebb kiskamaszok és gyermeki énjüket megőrző felnőttek egyaránt kézbe vehetik. Elképzelhető, hogy tudat alatt az a tény is vonzott a regényhez, amivel csak utólag szembesültem Stephanie Garber honlapján, miszerint a Luhrmann-filmek hangulatának megidézésére is törekedett. A köszönetnyilvánításban pedig már be lett ígérve a közelgő adaptáció, ami remélhetőleg hasonlóan szenzációsra sikerül majd, még ha nem is sikerülne magát Baz mestert megnyerni a rendezői székbe.