| 
				 
					Mesélj kicsit a Kolibri Kiadóval, a Sopotnik Zoltánnal való együttműködésről. Milyen volt számodra A Fahéjas kert képi világának a megszületése? Milyen technikával készültek a rajzok? 
				
					Egy ideje már azon dolgozom, hogy kicsit elmozduljak a cukimuki figuráktól a komolyabb, karakteresebb rajzok felé. A Kolibri Kiadó felkérése éppen ezt tette lehetővé számomra. Megkerestek egy visszautasíthatatlan ajánlattal, egy csodálatosan újszerű, igazi irodalmi csemegével. Sopotnik Zoltán neve nem cseng ismeretlenül a kortárs irodalomkedvelők körében. 
				
					 A Fahéjas kert a legelső mesekönyve, és büszke vagyok rá, hogy én illusztrálhattam hozzá. Nem volt könnyű, bevallom, mert a szöveg nagyon erős és elvont, de a figurák hamarosan beültek a bőröm alá, és engem is beszippantott a varázsos kert.(ami amúgy nem is kert, de el kell olvasni a könyvet) 
				
					A kiadó teljes szabadságot adott a technikát illetően is, így egy rövidebb kísérletezés után ennél a papírkivágásos módszernél maradtunk. A szereplők külön papírra készültek, majd, a háttérre ragasztottam őket. Fekete tussal és angol vörös akvarellel dolgoztam. Így egy egészen izgalmas, 3 dimenziós hatást értünk el kézi technikával. (gyerekkonyvolelo.wordpress.com) 
				
					   
				
					A történetben számtalan érdekes-furcsa teremtmény jelenik meg: élménylények, lépeklények, egy bizonyos Színsárkány és még egy örömgenerátor is. Az illusztrálás során ez okozott bármiféle nehézséget? 
				
					Egyedül a lépeklény figurája okozott némi fejtörést, de Sopotnik Zoli gyorsan a segítségemre sietett. Mondott egy-két dolgot róluk, és rájöttem, hogy nem is kell emberszerűnek lenniük.  Az élménylények esetében könnyebb dolgom volt, mert komplett leírás mutatja be őket. Ha jön az ihlet, gyorsan meglódul a fantáziám. Visszagondolva érdekes, hogy pont a nagypapa megrajzolásán gondolkodtam sokat. Olyan figurát szerettem volna, aki más, mint az eddig megszokottak, de mégsem túl elszállt. A bárót könnyebb volt kitalálni. A gyerekek ábrázolásával sem volt gond, nagyon sok gyerekkaraktert rajzoltam már korábban.  
				
					Mi az elnevezése annak a technikának, amelyet a könyvben alkalmazol? 
				
					Nem kollázs, nem montázs, talán papírkivágás… A technika lényege csak annyi, hogy rétegenként rakom fel a rajzokat, külön a hátteret, az alakokat, a feliratokat. Nem tudom, hogy létezik-e külön elnevezés erre a módszerre. 
				
					A réteges ragasztás hatására kidomborodó, kissé térbeli hatású képek születtek. 
				
					Igen, már elkezdtem síkban a munkát, amikor elkészült egy ilyen papírkivágásos kép. Elküldtem Eszternek (Balázs Eszter, a Kolibri Kiadó főszerkesztője – a szerk.), akinek ez nagyon megtetszett, és azt javasolta, hogy inkább ilyen illusztrációkat készítsek. 
				
					  
				
					Mónika, neked lebegett valaki a szemed előtt, miközben az illusztrációkat készítetted? 
				
					Nem, soha nem képzelem el a majdani közönséget. Ezek belső dolgok. Elsősorban saját magamnak alkotok, és baromi kritikus vagyok magammal. Ha azt érzem, hogy csak egy picit is hibás a rajz, akkor kidobom. Rengeteg rajzot dobok ki. Persze az is fontos, hogy a kiadónak, szerzőnek megfeleljenek a munkáim. De igazából nem is tudom meghatározni, hogy gyerekeknek rajzolok-e vagy felnőtteknek. 
				
					Milyen együttműködés volt köztetek? Minden egyes rajzot megmutattál Sopotnik Zolinak, vagy csak a teljesen kész grafikai anyagot? 
				
					A terveket megmutattam Zolinak, azokat jóváhagyta. A munka elején leültünk, és négy órán keresztül beszélgettünk a könyvről. 
			 |