Szombat, Május 28., 1897, lefekvéskor "Annyi minden történt, hogy egyszerre nem is tudom leírni. Azért mégis elkezdem. Elmentünk a lányért. Nagyon kicsi és félénk. Mary Anna Wilsonnak hívják, és tizenkét éves. Nálam alacsonyabb, és nagyon sovány. Tízévesnek néz ki. De hadd írjam le úgy, mint egy mesét, még akkor is, ha igaz a történet.. Ha könyvben olvasnám, nekem nagyon tetszene... Amikor végre odaértünk a vasútállomásra, már csak négy gyerek várakozott a peronon. Csak egyikük volt lány. Mind a négyen cimkét viseltek a ruhájukon, amin a nevük állt. Éreztem, hogy Apunak valami nincs ínyére. - Erős lányra van szükségünk, hogy segíteni tudjon a nejemnek. Ez itt még gyerek. Egy beteges kisgyerek. A kosztja árát sem tudja ledolgozni. Kedves Napló, a többit holnap. Tudom, hogy éppen akkor hagyom abba, amikor a dolgok kezdenek izgalmasak lenni, de kénytelen leszel kivárni."   konyvutca.blogspot A gyereknapló lapjain a száz évvel ezelőtti Kanada puritán, viktoriánus világa bontakozik ki. A guelph-i orvoscsalád új cselédet vesz fel, mégpedig egy tizenkét éves árva kislányt, Mary Anna Wilsont, akit nemrég küldtek ki az Újvilágba a londoni Barnardo árvaházból. Lehet-e barátság közte és a tizenéves naplóíró, Victoria között? Vajon hova tűnt el Mary öccse, Jasper, akit kegyetlen Mr. Stone fogadott fel?   Ezt a könyvet még "réges-régen" az Árvák vonata című regény elolvasása után jegyeztem fel magamnak, azt hiszem a szerző említette meg a köszönetnyilvánításban. Szerencsémre bent is volt a könyvtárban, és szintén szerencsémre a múltkor csak úgy "hoppá észrevettem" a gyerekkönyvtár polcán, és természetesen nem tudtam otthagyni.   Valamiért arra számítottam, hogy a címben is szereplő kislány, Victoria lesz árva, aki majd egy családhoz kerül (tudom-tudom, már megint felvázolom magamban a könyv történetét, még az olvasás, vagy akár a fülszöveg előtt). :) Meglepetésemre azonban Victoria nem volt árva, boldog családban élt, akik magukhoz vettek egy Angliából érkezett nehéz sorsú kislányt, Mariannát. Victoria 10 éves kis cserfes lányka volt, néhol a karaktere nekem  Anne Shirley-t is eszembe juttatta.   Mariettát azért vette magához a Cope család, mert otthagyta őket a szobalányuk, nekik pedig így szükségük lett így egy szorgos kézre a háznál. Itt a könyv elején még elég szívtelennek éreztem az egész Cope famíliát, amiért csak azért vesznek magukhoz egy árvát, mert elment a szobalányuk. Victoriát pedig egyenesen elkényeztetettnek és önzőnek találtam a Mariannához való viszonyulása miatt. Ez a kezdeti ellenszenvem a Cope család és Victoria iránt hamar elmúlt, ahogy haladtam előre a történettel, beláttam, hogy az első benyomásaim bizony tévesek voltak, és a Cope család minden tagja jó ember, akik fel merik vállalni a meggyőződésüket, és még a törvény eszközeit is bevetve segítenek az elesetteknek.   Legjobban mégis a kis árva, hányatott sorsú Marianna került közel hozzám, aki Angliából érkezett Kanadába, ahol aztán a testvéreitől is elszakították. A testvérének Jaspernek pedig olyan dolgokat kellett átélnie, amit egy gyereknek egyáltalán nem lenne szabad.   Persze minden jó, ha a vége jó és ez a könyv esetében is így történt. Victoria és Marianna sok nehézségen mentek át együtt, de végül igaz barátokká és testvérekké váltak, a történet gonoszai elnyerték méltó büntetésüket, a jók pedig a megérdemelt jutalmukat.   U. i.: A szerző a könyv végére olyan érdekes utószót írt, hogy csak na! Először nem is igazán tudtam hová tenni, de aztán a szerzőről írt jegyzet (ami szintén nagyon érdekes volt) a könyv végén mindent megmagyarázott.