Kedves meseolvasó szülők! Készüljetek fel egy fergeteges történetre, aminek az első fejezetét esti meseként elolvassátok majd a gyerekeiteknek, a többi fejezetet pedig rögtön fektetés után magatoknak. Továbbá készüljetek fel a "miért nem lesz minden tojásból kiscsibe?" típusú kérdésekre is, mert mostantól nem lehet többé megkerülni az utódnemzés-megtermékenyítés izgis, de gyerekfejjel nehezen emészthető témáját. Cserébe találtok egy kedves barátot egy tyúk személyében.   A tyúk szívmelengetően emberi tulajdonságokkal rendelkezik. Először is Hilda a neve, aminek régimódi hangzása rögtön karaktert ad a viselőjének. Aztán Hilda a tyúk sztereotípiának megfelelően egy kicsit butácska. Viszont minden sztereotípiát felrúgva jellemző rá a kitartás, az optimizmus, a vitalitás, a melegszívűség, a csacskaság. Olyan, mint egy nagyon szerethető kedves rokon.   Hildának a vágyai is emberiek, s két ilyen vágyának a megvalósítása a mese két fő története. Az első vágya, hogy meglátogassa a szomszéd faluban lakó tyúknénikéjét és kiscsibéit. Ennek megvalósítása egyáltalán nem egyszerű feladat, Hilda többször is nekivág a kalandos útnak különféle lehetőségeket felhasználva. Igazi optimista módjára még tanulni is próbál az elkövetett hibákból. Heroikus-komikus küzdelmet követhetünk estéről estére. Elárulom, hogy végül célba ér, mégsem tud nyugton maradni. A második vágyát viszont nem fedem fel, legyen meglepetés az olvasók számára.   Hilda környezete a megszokott falusi világ, sok állattal, baromfiudvarral, gazdasszonnyal, réssel a drótkerítés alatt. (Bár pl. az én fiaimnak ez egyáltalán nem megszokott világ, sőt!) Ám ez a környezet néhány szempontból egyáltalán nem hétköznapi. Az emberek jóindulatúak, és kifejezetten állatbarátok (ez alól csak a gazdasszony kivétel, de ezt tudjuk be pillanatnyi elmezavarnak), páran még érteni is vélik az állatok, jelesül Hilda mondanivalóját, de mindenképpen segítőkészek. Hildát úgy engedik sőt segítik jönni-menni ebben a kedves emberi közegben, hogy néha el is mosódik a határ a szereplők ember- és állat-volta között. Ha a falusiak nem is egyenrangú félként, inkább egyfajta patronálandó gyerekként kezelik Hildát, mégis sokkal közelebb állnak őhozzá, mint anno én a geszti nagyanyám csirkéihez. Mintha csakis hóbortos lakói lennének a falunak, tudjátok, olyan, aki a falu végén lakik és mindig picit kócos, magában beszél és van egy falka macskája, na még velük is beszélget. S mindemellett még ízig-vérig angol is a környezet, ahol az idegek lecsillapításának egyetlen bevett módja (párszor szükség van rá a mesében) a rituális teaivás. Még tyúknak is öröm lenni egy ilyen környezetben, olvasóként pedig boldogan merülünk el ebben a nagyon is esendő, ideális világban.