Időfutár (6) A holnap ostroma
2018.06.14. 10:43
Oldalszám: 344
„A mennyezeten Széth isten képe díszelgett: tátott szájával a föld felé fordult, és e hatalmas nyílásba úgy repültek a holt lelkek, mint bogarak a gyertya lángjába. A falak mellett nagy, fonott kosarak pihentek, bennük tucatnyi különféle színű és méretű, tekergőző kígyó. A kígyók alattomos sziszegése elkeveredett a hadron halk búgásával, mely a templom közepén állt a maga nemes egyszerűségében.”
Hőseink számára lassan világossá válik, miféle sötét erők kapcsolják össze az ókori Rómát a tizennyolcadik századi Béccsel és a Nagy Háború utáni jövendővel. Mi több, a sötét erők egyesítése és a végső visszaszámlálás már el is kezdődött. Innentől világunk sorsa néhány sikeres vagy sikertelen randevún múlik. Ezért aztán jelentősen megnő a kereslet az időgépek iránt. Egyesek még pokolra is hajlandók menni érte.
Az események szédítő sebességgel követik egymást, és mindenkit a végsőkig próbára tesznek. Rómából csak Róma pusztulása árán menekülhetnének el hőseink, és Tibi királynak is döntenie kell, hogy Buravárost áldozza fel, vagy Zsófit. De Hanna még nehezebb választás elé kerül…
Hőseink egymásnak is randevút adnak a jelenben Budapest egy forgalmas pontján, de nagy kérdés, hogy mindenkinek sikerül-e odaérnie.
A Gimesi–Jeli–Tasnádi–Vészits-kvartett rádiójátékából született regény 6., befejező része! LETEHETETLEN, IZGALMAS, VICCES, MAI! 12 éven felül mindenkinek!
|
Ki tudja, mit hoz a múlt
Időfutár-könyvek nélkül sosem tudjuk meg, hogy az ókori római líra és a lábgyantázás is lehet életmentő, vagy hogyan lehetünk koraérett fizikazsenik, vagy hogy egy macska nemét nem tudjuk százszázalékos biztonsággal megállapítani, és hogy a mizantrópia életkortól független, persze csak ha eléggé geek az ember (gyerek). A Sigray Jakab Gimnázium tanulói és tanerői öt kötet óta bolyonganak különböző korokban, most már talán megérdemelnék, hogy bejglit majszoljanak a karácsonyfa alatt, és a legnagyobb fenyegetést a Búné-féle dobókockás módszer jelentse rájuk. A sorozat befejező részéből megtudhatjuk, így alakulnak-e az események, ahogy azt is, szárba szökkennek-e a bimbózó szerelmek.
A sorozatot záró, A holnap ostroma című kötet elején a csapat egyik fele a nem is olyan távoli, disztópikus jövőben, a másik Néró korában vesztegel – és bizony nem áll jól a szénájuk. Akármilyen fergeteges poénok is hangzottak el a túlzásba vitt tanulmányi kirándulásként is értelmezhető ifjúsági kalandregény-széria hőseitől a történtek során, sem a potenciális oroszláneledeli karrier, sem az élve eltemetés lehetősége nem vonzó, de a buravárosi körülmények sem kedveznek a 2012-ből elkeveredett gyerekeknek. Sürgősen időgépre kell pattanni hát, még ha Pusztai professzor egész nyugodtan is viseli, hogy egy szem csemetéje bejáratos egy elmebeteg, vérengző császárhoz – amit egy Metallica-rajongó anyukától el is várunk.
A huszonegyedik században csetlő-botló, álmodozó Rogyák Mari és a melegszívű, de aggályoskodó Vali néni kiválóan feltalálják magukat egy zsarnok uralta korban, míg a férfiak jobbára siránkoznak, de az osztály lúzeréből is lehet király – még ha sajátos szabályok alapján is. A különböző korokba és kultúrákba kerülés, valamint a megpróbáltatások, a konfliktusok következményeképpen a karakterek is fejlődnek, árnyalódnak, ahogy a sorozat központi témája, a felvilágosodás korában körberajongott tudomány sem csak pozitív oldalát mutatja.
A korábbi könyvek egyik nagy erénye az volt, hogy toleranciára, megértésre tette nyitottá a gyerekeket, például, hogy ne nézzenek ki valakit a közösségből, csak mert túlsúlyos vagy nincs márkás cipője, vagy hogy hiába gazdag és eminens valaki, attól még nem feltétlenül irigylésre méltó az élete. Az későbbi kötetekben többé-kevésbé a fentiekhez kapcsolódóan újabb fontos témakör került elő: a női egyenjogúság kérdése, ám nem szájbarágósan, frázisokat pufogtatva, hanem nyíltan, és egyúttal megmutatva a nők alávetettségének következményeit: szavalhat szépen zengő sorokat egy nő, attól még állatszámba veszik, így pedig már az aranykalitka sem olyan fénylik annyira.
A kérdésfelvetés, valamint a rá adott válasz egyszerű, nem is új: a tudás, a tudomány rosszra is használható, tőlünk függ, melyik irányba befolyásoljuk. Ennek fényében meglepő, hogy a hősök általában nem akarják kihasználni a kezükbe került hatalmat – leszámítva azt az egy alkalmat az előző kötetben, amikor a nők meginognak, és vonzóbbnak találják az ókori Rómát Néró összes tébolyával együtt, mint a saját korukat (amiből azért kikacsint némi irónia a mi korunk hátrányára). Alapvetően egyébként az mozgatja őket, hogy hazajussanak, és éljenek úgy, mint azelőtt, szóval a legfontosabb a barátság, az összetartás és a csapatmunka, ami már lehetne giccses is, de a szereplők annyit húzzák egymást, hogy a csöpögősség veszélye fel sem merül.
A legnagyobb veszélyt a jövőbeli por térnyerése okozza, ami miatt nehéz elvonatkoztatni Philip Pullmann Az Úr sötét anyagai-trilógiájától, amelyben szintén „por” néven szerepelt a sötét anyag, amiről ma még keveset tudnak az asztrofizikusok. Az Időfutár-sorozatban szereplő por mesterséges anyag, tudósok kísérletezték ki, és itt egészen más szerepet tölt be, mint a Pullman-trilógiában. A két könyv műfaja is más; az Időfutár, szemben a másikkal, nem fantasy. Az első köteteknél az ifjúsági regény-jelleg volt erősebb, a sorozat vége felé a sci-fi-vonulat erősödik: a szereplők viszonyai, az életkorukra jellemző problémák helyett a fordulatos cselekmény kerül előtérbe, és a fanyar humor meg az akciódús jelenetek mellé egy igazi főgonoszt is kapunk.
A sorozat tehát végig egyenletes színvonalú maradt, és könnyed humora ellenére sosem felületes, és a csipkelődő megjegyzésekbe rejtett „életbölcsességekből” még a felnőttek is okulhatnak, vagy jól szórakozhatnak rajtuk. Azt ugyanis nem feltétlenül a tizennégy évesekkel kell megértetni, hogy nem árt közelebbről megismerni a jóvágású álomférfit, mielőtt hanyagoljuk a kedvéért a pocakos, ám megbízhatót, bár... – de nem lövöm le a poénokat.
Nagy Márta Júlia ajánlója
|

|