Hintafa blog Azon filóztam, hogy növesztenünk kellene ebbe a széles világba sok gondolkodó embert. Szám szerint, vagy inkább számolatlanul jó sokat. Az is nagyon praktikus lenne, ha boldogok is lennének (úgy nagy általánosságban) sőt, egymást sem bántanák. Ha pedig valami bajuk mégis akadna, akkor cselekvés előtt gondokodnának kicsikét. De hogy lehet egy gyereket  (ha nem is egy filozófus igényességével) megtanítani gondolkodni? Ráakadtam nemrégiben egy nagyon izgalmas és igényes könyvsorozatra. A Móra Kiadó idén indította útjára a FiLóka-sorozatot, melynek az eddig három kötete jelent meg. Kezdésnek A Jó, és a rossz, az vajon mi? című kötet választottuk. Valójában csak akkor derült ki igazán, hogy milyen fantasztikus, amikor belefogtunk az olvasásba. Vagyis a kérdezésbe. Tévedés ne essék, a FiLóka köteteiben több kérdés van, mint válasz. A kötet hat fejezete ugyanis egy fő kérdésből, a rájuk adott, általánosságban elfogadott válaszokból és ezeket a sablonválaszok kritikus vizsgálatát célzó egyéb kérdésekből áll. Nagyon helyesen, hiszen nem az a cél, hogy "konzervből", előre legyártott anyagból dolgozzunk, hanem az, hogy együtt bányásszuk ki a választ. Több szempontból, érvek és ellenérvek mentén megvizsgálva a felvetést. Végül, minden fejezet végén találunk egy egyszerűen, de lényegretörően megfogalmazott összefoglalót, ami ügyesen lezárja az adott tárgykört.  Vadul aktuális téma (lefogadom, hogy nálatok is), a "Teheted mindig azt, ami akarsz?" című részben -többek között- az alábbi válaszokat kínálja fel a könyv: igen, mert boldog akarok lenni nem, ha másokat zavarok vele nem, én még túl kicsi vagyok ahhoz, hogy döntsek igen, ha jól átgondolom Majd érkezik a kritika: a "jó, jó, de.." kezdetű  3-4 kérdésből álló csoport képében: 1.a) Mindig jó neked az, amit akarsz? b)  Csak azon múlik a boldogságod, hogy mit tehetsz meg? 2. a) Miért döntenének mások helyetted? b) Néha elkerülhetetlen, hogy zavarjuk a másikat, nem? 3. a) A nagyok mindig maguk döntik el, mit tesznek? b) A gyerekekben nincs meg mindan ahhoz, hogy dönteni tudjanak? 4. a) Ha jól átgondoljuk, akkor előre látunk mindent? b) helyesebben cselekszenek-e a gondolkodó emberek, mint a többiek? Trükkös kérdések ezek, hiszen nem lehet mindegyikre egyértelmű válasszal előállni, ami nem is baj. Ráadásul komoly, szerteágazó és mélyreható gyökérzettel rendelkeznek. Komoly háttérmunka áll mögöttük, és ha vannak jól irányított beszélgetések, amikor ezek, meg még sok másik előkerül, akkor igazán sokat tettünk azért, hogy a jövő felnőttjei ne csak kóvályogjanak a széles világban, hanem önálló, felelősségteljesen dönteni tudó, cselekvőképes emberek legyenek, akik bármely problémát képesek több szempontból is alaposan megvizsgálni. Van, hogy az adott pillanatban még nincs elég információnk, vagy nem létezik egyetlen válasz, csak kellő mérlegelés után dönthetünk az egyedi eset megítéléséről. Egy gyerek számára, aki megszokta és igényli is a bizonyosságot, ez akár nyugtalanító is lehet. De ezek a beszélgetések arra is megtanítanak, hogy ne az előre legyártott, unalomig ismételt válaszokban keressék a biztonságot, hanem önmagukban. A megfontolt, körültekintő gondolkodásukra támaszkodva legyenek önállóak és függetlenek, akik urai saját gondolataiknak és tetteiknek. Érdekesek voltak az első beszélgetéseink P-vel és T-vel. Utóbbinak persze mindenről határozott véleménye van, hiszen magabiztosan 10 évesnek vallja magát. Az egyik "filózgatásunk" alkalalmával az is bevallotta (amikor a törvény betartásának eseteit boncolgattuk), hogy rajta leginkább 5-kor hatalmasodnak el a vágyai és ez bizony sok mindent megmagyaráz. De a viccet félretéve, eleinte azt vettem észre a nagyobbon, hogy a "belénevelt", standard válaszokat adja, az ellenérveket tartalmazó kérdések pedig irritálják. Nem is csoda, hiszen ezt a fajta pro- és kontra típusú gondolkodást meg kell szokni, rá kell hangolódni. Szép lassan, ahogy elképzelt eseteket kerestünk egy-egy helyzet cáfolatára vagy alátámasztására, rájött, hogy nincsenek elvárások a válaszaival szemben. Sőt, a felnőtt sem tud mindent.  Mindig várom, ezeket a FiLókás alkalmainkat, mert nagyon új hangulatot hoznak az estéinkbe. Egyszerre csak kevés kérdés-válasz párost olvasunk, majd beszélünk át. Nem is érdemes gyorsan, felületesen átrágni magunkat a könyvön, hiszen a lényeg veszne el. Sokszor nem is jutunk el a fényesen ragyogó konklúzióig, de nem is ez a fontos. A cél, hogy igényük legyen a saját meglátásaik kiakalítására, ne elégedjenek meg azzal, hogy a tekintély okán respektálják, amit felülről kapnak. Persze vannak helyzetek, amikor nincs választás, de a könyv bizony kitér az ilyen esetekre is. Hiszen sokkal könnyebben fogadunk el egy szabályt, ha magunk is belátjuk, hogy a saját érdekünket, biztonságunkat szolgálja. Elvégre nem megadóan engdelmeskedő kis robotokat gyártunk (ugye,nem?), hanem mérlegelni képes, önálló gondolkodásra hajlandó embereket. (Tudom, most írtam le harmadszorra, de szerintem nagyon f-o-n-t-o-s.) Oscar Benifier mindenre gondolt, amikor gyerekeknek írt filozófiai gondolkodásra serkentő könyvet. Többet közt arra is, hogy a könyv ne csak száraz, pattogó kérdésekből álljon. Clément Davaux rajzai annyira jópofák, tökéletesen ábrázolják a felvázolt helyzet lényegét. Schultz Ádámnak pedig a magyar fordítás köszönhetjük. Egy sasszemű pedagógus*, akár osztályfőnöki órák anyagává is tehetné (létezik még ilyesmi az órarendben?) a sorozatot, biztos vagyok benne, hogy nagyon élveznék a gyerekek ezeket a sablonoktól mentes, szabad beszélgetéseket.   *Franciaországban sikerrel tartanak ilyen órákat.