Minden bölcsis és ovis életében gyorsan eljönnek azok a pillanatok, amikor muszáj saját magának megküzdenie a különféle élethelyzetekkel.   Mit tegyen, amikor már nincs ott a szülő, hogy segítsen? Mi történik, ha a kudarcokat nem tudja feldolgozni vagy ha nehezen talál magának barátot? Sárvári Györgyi - meseíró pszichológus Sümi meséi pont ezekben a helyzetekben indíthatnak el beszélgetéseket, amik átsegítenek benneteket a nehezebb pillanatokon. Egy kivételes könyvü, amit egy igazi kisfiú ihletet nem mindennapi történetével. Mi történik akkor ha egy problémával muszáj szakemberhez fordulni? A mese olykor tényleg segíthet? Biztosan tudjuk, a válasz igen. Sárvári Györgyi - meseíró pszichológus megismerte a családot és ebből az izgalmas találkozásból, a közös mesélésből készültek a Sümi történetei, melyet Zsófia Vigyázó szép illusztrációi kísérnek. A mesekönyv keletkezéséről - Sárvári Györgyi "Mesekönyvek ezerféleképpen születnek. Ahogy azonban a Sümi nem adja fel című könyvem született, arra álmomban sem gondoltam. Te is így lennél vele. Tavaly tavasszal levelet kaptam egy ismeretlen anyukától, Julitól, amiben leírta, kisfia számára szeretne egy mesét kérni, amivel segítheti az akkor kétéves Sümit. Fogalmam sem volt, mit írjak valakinek, akinek a gyereke egy olyan ritka és megosztó diagnózist kapott, mint az affektív apnoe. Bevallom rágugliztam a dologra, és furcsa, felzaklató állításokat, néhány cikket és kétségbeesett anyukák fórumait találtam, melyek végeredményben egy kérdést jártak körbe: Hiszti ez vagy állapot? Ezek a gyerekek erős érzelmi hatások következményeként visszatartják a lélegzetüket, elkékülnek, majd rongybabaként elájulnak. A legkisebb fiam pont annyi idős, mint Sümi. Azaz, amikor az én fiam megütötte magát, és sírt, akkor Sümi elájult. Amikor az enyém a kétévesek mindent elsöprő akaratával hisztizett valamiért, akkor Sümi körül elfogyott a levegő, és összeesett. Juli napi négy-öt ájulásról számolt be a levelében, és ebbe belesajdult a szívem. A világon minden anyáé belesajdult volna. Megbeszéltünk másnapra egy találkozót és belevágtunk ebbe a kalandba mi hárman: Juli, Sümi és én. Nincs nálam a bölcsek köve, és minél többet foglalkozom emberekkel, annál óvatosabb vagyok. Sem a tuti módszerekben, sem a gurukban nem hiszek. Viszont hiszek a másikra való odafigyelés erejében, a másikért vállalt felelősségben, a felkészültségben, és a jó szándékban. Na meg a csodákban is egy kicsit. Az együtt töltött fél nap tengernyi érzelmet mozgósított bennem. Szerettem volna segíteni és mivel fogalmam sem volt, honnan jöhet ihlet, kuncsorogtam egy kis égi súgásért. Fél óra múlva egy mese nézett vissza rám a laptopomról. Átfolyt az ujjaimon és ott termett. Sosem írtam még semmi érdemlegeset fél óra alatt. Egy vacak insta bejegyzést is tovább fogalmazgatok. Juli – írtam este – bennem egy ilyen történet alakult ki Sümiről. Kérlek, olvasd el, és ha anyai szíved rádobban, akkor jó úton lehetünk. A következő napokban forródrótban maradtunk Julival. Egy hét múlva ezeket a sorokat kaptam: „Ma volt a hetedik ájulásmentes nap. Ha holnap sincs, akkor rekordot döntünk!” Tizennégy nap lett a „rekordunk”, benne egy féktelen családi nyaralással, gondtalan hétköznapokkal és a hittel, hogy bár hatéves korukra ezek a gyerekek „kinövik” furcsa állapotukat, addig is van esély egy kis nyugalomra, békére és felszabadult nevetésre. Azóta a mese önálló életre kelt, és a kitartás története lett. Bármelyikünk lehetne Sümi. Te, miben vagy kitartó? Te mit nem adsz fel?" Forrás: facebook.hu