1. Négy kerék autóklinika Kiadás éve: 2019. november Oldalszám: 56   Nem indul? Köhög? Kopog a futómű? A Négy Kerék Autóklinika a legjobb az egész környéken, a három Zoli pedig minden autó minden bajára tudja a megoldást. És ha nagyon elfáradnak, a sütis Teri néni kakaóscsigája megmenti a helyzetet...   A Négy Kerék Autóklinika egy kis vidéki városban működik, és a szerelőknek köszönhetően a legjobb a környéken. A három Zoli, azaz Hozi, Lezo és Nemzoli rajong a régi autókért, hiszen azokat sokkal izgalmasabb javítani, mint az új modelleket. A kötet öt meséjében egy-egy öreg autót gyógyítanak meg. Katica, az öreg bogárhátú - Öreg autó, nem vén autó, a köhögős Tóbiás - Tóbiás gyertyája, a kis rózsaszín Mini - Amikor egy Mimi kimerül, a családi autó, Zaffi  - Egy nap szabasdság, és az Autómentős Pityu által bevontatott tűzoltó-rohamkocsi - A különleges páciens - legalább annyira különleges és szeretnivaló, mint a gazdáik. A Zolik pedig fantasztikusan ügyesek! A kötetet minden meseszerető kisgyereknek ajánljuk, de járműrajongóknak kötelező!     momwithfive.com   A keresgélés közben egy kis könnyebbség azért adódott a számomra. Nevezetesen az, hogy a célszemély három egynemű gyerek. Három fiú. És mi köt össze három fiút? A lovagok, a katonák és a járművek. Ez utóbbiből gyakorlatilag bármi jöhet, de azért az autók mindent visznek. Az olyan összekovácsoló erő, amely egy hat, egy kilenc és egy tizenegy évest is egyszerre a kanapéhoz tud szegezni mesefronton. És akkor szembejött velem a Cerkabella könyvkiadó egyik új kiadványa, a Várfalvy Emőke tollából született Négy kerék Autóklinika. Már a borítóját látva éreztem, hogy ez egy olyan könyv lesz, ami nekünk szól. Vagyis nekik szól. A három fiúnak egyszerre. A grafika, a figurák, a szöveg, a történet. Minden. Minden klappol. Emőke könyve egy igazi családi kapcsolatteremtő kiadvány. Összeköt és összehoz. Gyereket. Gyerekeket és felnőtteket. Családot. Akár három korosztály is képes megtalálni benne a számára érdekes momentumokat. Legyen az akár csak egy szó, egy alkatrész neve például a félkamasz esetében, aki esetleg már csak fél füllel hallgatja a mesét, mert azért mégiscsak kamasz már, de amit aztán Férjjel ki tud vesézni, hogy pontosan hol is helyezkedik el az autóban, hogyan is működik stb. A kisebbeknek meg ott vannak a történetek. A maguk egészében. És egyszerűségében. Mert a Négy kerék Autóklinika történetei egyszerűek. És hétköznapiak. És ebben nincs semmi, de semmi degradáló. Sőt! Ettől szerethető az egész. A hetvenhárom oldalas kiadvány öt meséjében – amelyek sem nem hosszúak, se nem rövidek, hanem épp elegek egy-egy esti mesének – nincs semmi nagy csavar és meglepő fordulat. Van bennük viszont humor és jókedv, na meg hétköznapiság. A szereplők valóságosak, nincsenek túlgondolt, agyoncizellált neveik, mindennapi emberek, bácsik, nénik, gyerekek a szomszédból, akiket akár mi is ismerhetnénk. Ezt a vonalat viszik tovább és erősítik Orosz Annabella jól eltalált, egyszerre bájos és vicces grafikái is, amelyek nagyon jól illeszkednek a szöveghez, jól hozzák a könyv jó értelemben vett “hétköznapi” hangulatát. És még egy plusz pont. A Négy kerék Autóklinikát nemcsak felolvasni jó, hanem önálló olvasásra is kiváló, mert olyan méretű betűtípussal szedték, amely könnyen olvashatóvá teszi a szöveget, így bármilyen korosztályhoz tartozó olvasó számára könnyen befogadható. Várfalvy Emőke könyve bebizonyítja, hogy a mesék világa tényleg egy fantasztikus csodaország, ahol egy jól eltalált, jól tálalt szöveggel, történettel több korosztályt is megfoghatunk, összefoghatunk, könnyedén erősíthetjük, támogathatjuk a közöttük lévő kommunikációt, összetartozást, a közös élményeket. És ennél fontosabb talán nincs is egy családban. 2. Még húsz kerék Oldalszám: 88 Megjelenés. 2020. szeptember 15. A kötet öt meséjében újabb eseteket oldanak meg, vannak bennük félős és sértődős autók, mákos rétesek, trüffeltorták, egy ősöreg Sputnyik és még egy falánk nyest is. A Zolik ezúttal is fantasztikusan ügyesek, mindig és mindenhol segítenek! A kötetet minden meseszerető kisgyereknek ajánljuk, de járműrajongóknak kötelező!       „‒ Azt te is tudod, hogy a malomhoz vezető út olyan foltos a kátyúktól, mint a rossz kölök nadrágja. Nincs azon már egy épp négyzetcentiméter sem – magyarázta Terike néni, miközben odaadta az emelőt Nemzolinak. – Az a lényeg, hogy nem lett nagyobb baj! Egy hátsó defekttel talán még szaltózott is volna Hófehérke. – Ne is mondd, fiacskám, így is úgy bánt, hogy ma reggel hiába várnak a vevők a bolt előtt. Pedig dupla adag mákosrétest csináltam. Most ott fog rám száradni – búslakodott Teri néni. De Nemzoli megnyugtatta: – Emiatt ne tessék aggódni! Mi a Klinikán örömmel megeszünk egy tepsivel, ami meg marad, azt hátha kátrányra lehetne váltani az útkezelőknél. Egy próbát megér!”   Nagy Eszter Vérgizi esete Esterházyval Már nem is tudom, hol kezdődött pontosan, talán az első, hordozható színes tévénél, vagy talán a kétkazettás, felvevős music centernél, de tény, hogy nálunk hamar nevet kapnak a dolgok. Ha nem is minden kenyérpirító, de a fontosabbak azonnal elneveződnek. Különösen az autók. Volt már Dezdemónánk, utaztunk Nünükével, Valterral, Vérgizivel (persze, hogy Trabi volt), az én első járgányom, egy kis gázosra átszerelt ezüstszínű Suzuki Zsuzsmók neven futott. Nagyon rendes kisautó volt, sosem rakoncátlankodott, bár egyszer rám hozta a frászt, amikor egy reggel oldalsó ablak nélkül találtam az utcán. A szervízben a morcos bácsi azzal kezdte, hogy hogy hívják. Mondtam, Zsuzsmók. Hümmentett, körbejárta az autót, majd kinyitotta az ablaktalan kocsiajtót, és szó nélkül föltekerte az eltűnt üveget. ‒ Néha ezt csinálják, fűzte hozzá (Kik? Mit? Miért?), és mielőtt otthagyott, még visszafordult, majd udvariasan megkérdezte az én nevemet is... Várfalvy Emőke Négy Kerék Autóklinikája akár ez a szerviz is lehetne, lévén, hogy az autók neve megelőzi a tulajdonosaikét. Nem úgy a szerelők, akik hárman osztoznak a „Zolik” néven, amit a hozzáértő körökben legendás tisztelet övez, mivel elhivatottságuk és hozzáértésük minden problémára talál megoldást. Na jó, a Zolik azért kisebb egységekben is fellelhetők: Lezo (Lengyel Zoli), Hozi (Horváth Zoli) és Nemzoli (mert Cseh Gabi), érdemes őket ebben a formában is megjegyezni. A csapathoz tartozik még Misa, aki az ügyfeleket és a papírmunkát intézi. Ők négyen a Négy Kerék Autóklinika, akik mindennap felkészülten várják, hogy aznap milyen eset gördül be a műhely udvarára. Az első két kötet egymáshoz lazán kapcsolódó történeteiben az autók és tulajdonosaik sorra érkeznek segítségért. Az egyes esetek hasonlóan vannak elbeszélve: megismerjük az autó „személyét” és tulajdonosát, bekukkantunk egy átlagos napjukba, amikor megtörténik a baj, Zolik megvizsgálják a helyzetet, helyrehozzák a hibát, és a boldog tulaj újra használatba veszi a gépjárművet. Bátran kijelenthetem, hogy nem a fordulatos cselekményszövés volt az, ami megragadott a kötetekben. Sőt, az első kötet végére kifejezetten hiányérzetem volt a kaptafa események, valamint a keretek és a fő karakterek elnagyolt, hézagos bemutatása miatt. A kötet végére még mindig az volt az érzésem, hogy csak lógnak egymás mellett az fejezetek, semmi szükség őket címadó szervizbe helyezni, anélkül is megállnák a helyüket. Szerencsére ez az esetlegesség a második kötet végére össze tud állni egy árnyaltabb, komplexebb világgá, amiben a 3-4 éves célközönség is otthonosan tud mozogni. Kétségtelen, hogy már az első könyvben ott vannak a legfontosabb elemek, amik lerakják ennek a bájos világnak az alapjait. Kezdjük talán azzal az alapvetéssel, hogy az autó‒sofőr szimbiózis az valójában autó‒sofőr‒szerelő „trimbiózis”. Misa és a Zolik nemcsak az autókat ismerik ki rögtön a lelkük mélyéig, hanem azok tulajdonosait is, így a kötelező javításokon túllépve gondoskodnak a valódi problémák megoldásáról. Azontúl, hogy minden járgány típusának megfelelő egyedi személyiség, tulajdonosaik kissé karikaturisztikus jelleme tovább erősíti antropomorf mivoltukat. Nem véletlen, hogy a szövegben a „tulajdonos” helyett „gazda” szerepel, ezzel is hangsúlyozva a birtokviszony relativitását. A történetekben finoman elmosódik, hogy ki tulajdonol kit: a gazda, aki megszelídítette, és felelősséget érez a járművéért, vagy a jármű, aki hűségesen teljesíti gazdája kéréseit, de ezért cserébe igényt támaszt a gondoskodásra, törődésre, és ha úgy adódik, a Zolik szakértelmére. Ebben a kissé megcsavart mesevilágban ember és eszköze megbonthatatlan lelki egységet alkot, miközben olvasóként vidáman kacarászhatunk az ismerős bénázásokon. Saját, visszafogott lelkesedéssel autózó gyerekeink különösen élvezték, hogy a számukra kevésbé követhető mindennapos közlekedési helyzetek hirtelen egy teljesen értelmezhető, befogadható és igencsak vicces magyarázatot kaptak. Ehhez az élményhez sokat hozzáadtak Orosz Annabella jellegzetes illusztrációi, ahol a képzelet vidám hömpölygésébe mindig becsusszan a valóság egy-egy ismerősen realisztikus darabkája. A közlekedés és az ábrázolt mindennapok valósága között van egy kis időeltolódás ‒ a nyolcvanas évek javára. Mivel az esetek túlnyomó részében ma már veteránnak számító járművek a szereplők, felnőttként folyton ugráltam az időben. Ez a veszély a kisebbeket, feltételezem, nem érinti, sőt számukra talán még hitelesebb a különleges, kuriózumnak számító típusok megelevenedése. Bár, megfigyeléseim szerint a beszélő autók a gyerekek fejében ma már a navigációs rendszerekkel kapcsolódnak össze. A második kötetben felbukkanó egy-két modernebb típus valamelyest helyére billenti az öreg autók okozta időutazást. Mire a két kötetnek a végére értünk, egy lendülettel folytattam a sort tovább a családi legenda, Vérgizi, a fekete szemüveges égszínkék Trabant és Nagyapám kalandjaival a kertek alatt. Ezek a kocsihoz mellékelt használati útmutató szellemében zajlottak: „A Trabant útfekvése kitűnő, és gyorsulása kifogástalan. Ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson.” (Tudom, tudom, Nagyapám nem Esterházyt olvasott.) Forrás: barkaonline.hu