Zsuzsi_Marta A reneszánsz az egyik legérdekesebb korszak számomra; szeretem festészetét, zenéjét, irodalmát és történelmét egyaránt. A Tudor – ház különösen érdekel, főként I. Erzsébet királynő 45 éven át tartó uralkodása, amit Golden Age – ként is neveznek. VIII. Henrik és Boleyn Anna egyetlen gyermeke volt, s ebben a könyvben édesanyja naplóját tárta elénk az írónő. Tette ezt kissé furcsán. Érdekesen indította a könyvet, hosszú oldalakon át a már trónon levő I. Erzsébetről szól, és már felmerült bennem a kérdés, lesz-e egyáltalán szó Boleyn Annáról, pláne a naplójáról. Aztán egyszercsak eljutottam odáig is, türelmes várakozás után. A vele kapcsolatos történelmi tényeket tudva, érdekes volt őt magát, személyét is e napló segítségével közelebbről megismerni. Talpraesett, bátor, elszánt és jólelkű, érző ember volt Boleyn Anna. Szegény, ha látta és tudta volna előre, mi vár rá, talán nem szánt volna mintegy 6 évet életéből pusztán arra, hogy VIII. Henrik hites felesége legyen. Aragóniai Katalin – Henrik akkori felesége, valamint az egyház nem könnyítette meg a válást, így addig nem üthették nyélbe Annával a frigyüket. Majd mikor már a király felesége lett, sem töretlen a boldogsága, férje hűtlenkedése, gyakori durvasága, heves vérmérséklete nem tették könnyűvé és boldoggá napjait. Amikor meg – Henriknek tett „ígéretével ellentétben” – nem fiút szült, hanem a kis Erzsébetet, amit két vetélés is követett, a király figyelme, „szerelme” végképp elfordult tőle. Akkor a nők szerepe tényleg csupán a szülés volt, lehetőleg persze fiút szülni, főleg, ha királynő a szegény. Igazi női, királynői sors rajzolódott ki a könyvben. Szépen megfogalmazva érzéseit, érzelmeit, aggodalmát, félelmét és beletörődését. Beletörődött férje elhidegülésébe, hűtlenkedésébe, és az ellene hozott ítéletbe, amit hamis vádként felségárulásnak kiáltottak ki. Bátran várta a véget, csupán kislányától búcsúzott levelében, hiszen a kis hercegnőt – szintén akkori szokás szerint – külön nevelték, anyja ritkán látogathatta, s többszöri kérése ellenére sem változtattak, változtatott Henrik ezen a szabályon. Kimondottan tetszett Holbein, a király állandó festője megjelenése a naplóban. 1535-ben megfestette Boleyn Anna portréját is, erre Anna ki is tért naplójában. A történet, a napló maga nagyon érdekes és nagy élményt jelentett, jó volt megismerni, ki is volt, milyen is volt Boleyn Anna. Ami kevésbé tetszett, az az elnyújtott cselekmény, szerintem I. Erzsébetről nem kellett volna Maxwellnek ennyire részletesen írnia, sokszor hosszan megszakítva magát a naplót, letért kissé az útról, kár, inkább – hűen a címhez – a naplóhoz kellett volna elsősorban ragaszkodnia. Összességében egy érdekes, szép olvasmányt nyújtott ez a könyv.