Hajdu Zsanett   Tatu és Patu idén Verához hivatalosak az ünnepekre, de mi történik? Nyitva találnak egy ajtót! Mit is csinálna a két furavári, ha nem bemenne? Bizony, a fiúk megint eltévednek (mint amikor oviban mentek), és pont a majdnem  szomszéd Vízi lakásában kötnek ki. Ajjajj! Víziék szomszédja viszont Márton, aki átjár eltakarítani a havat, amíg a család elutazik... Jellemző a fiúkra, hogy a tömény optimizmusuknak hála minden jelet hajlamosak úgy értelmezni, mintha pont nekik szólnának, és pont a legjobb üzenetet hordoznák. Egy tárt ajtó csak azt jelentheti, hogy itt bizony őket várják a kedves vendéglátók! Ilyen, és ehhez hasonló félreértések komikuma vezeti a mesék fonalát, amiért bizton állíthatom, hogy rajonganak a gyerekek, sőt mi több felolvasni, és böngészni is öröm akár felnőttként is, annyira őszinte gyermeki logika és lelkesedés minden poén forrása.  A Tatu és Patu csodálatos karácsonyában a két fura fivér természetesen az üres házban is nekilátnak a karácsonyi előkészületeknek, nehogy elmaradjon ez a csodálatos program, nehogy dísztelen maradjon a ház, mire Vera hazaér.  És akkor kezdetét veszi a karácsinyi lelkesedés a furavári lendület együttes hatása: először is keresnek egy friss és illatos Télapót, hogy feldíszítsék – ez nem hozza meg a kívánt eredményt, eztán szereznek egy fenyőt, de jaj, Márton a szomszédból észreveszi, hogy ég a villany! Át is jön, hogy lekapcsolja, amiért persze Tatu és Patu szörnyen rettegve elbújnak, mire Patu rájön, hogy az illatos Télapó keresés és vizsgálat közben nála maradt a Télapó sapkája! Most tuti, hogy az egyik manó jött el a fejfedőért! A fiúk nem mernek ugyan előbújni, de amint Márton elhagyja a házat kezdetét veszi a manósapka-visszaadási hadművelet!  Nahát, ennél többet most biztos nem árulok el, még rengeteg váratlan fordulatot tartogat a fura ünnep, csak annyi, hogy végül minden szereplő a megfelelő lakásba kerül, és igazi, meghitt karácsonyuk lesz a furavári fiúknak! Ami pedig BÓNUSZ ÉS ÚJDONSÁG a sorozat rajongóinak is, hogy ebben a könyvben már megjelenik egy narrátor, aki végig igyekszik figyelmeztetni a fiúkat, hogy rossz helyen járnak, vagy félreértenek valamit, csakhogy a narrátort Tatu és Patu pont nem hallják... Nem baj! Így még viccesebb! Boldog Daniella Különösen nagy erénye Tatu és Patu karácsonyi kötetének, hogy a hamarosan induló ünnepi pörgésnek elébe vághattunk egy ilyen laza képregénnyel, ami tulajdonképpen azt mondja: emberek, ne vegyük már annyira komolyan ezt az egészet, ne feszüljünk be már előre a karácsonytól! Nem tragédia, ha a mézeskalács csillag- és angyalforma helyett például malac alakú lesz, nem baj, ha a gyermek nem rendeltetésszerűen használja a karácsonyfadíszeket, még az se, ha a fa kicsi vagy túl nagy, hullatja a tüskéit, semmi se baj, a tökéletesség csak egy ábránd, semmi köze a valósághoz. Együk a pfúj ízű bonbonokat, s ha más nem akad, csomagoljuk be önmagunkat, és azt adjuk ajándékba! Ennél többet nem is adhatunk: figyelmet, időt, közös élményeket, közös történeteket és nagy, felszabadult nevetéseket. Vagy ahogy a kötet zárlata fogalmaz: „Mi ennek a történetnek a tanulsága? Semmi… Na jó, talán az, hogy nem baj, ha az ember néha furáskodik is egy kicsit!”