|
Csoda és Kósza kalandjai
2019.09.22. 20:18
 Írta: Czigány Zoltán
Illusztrálta: Baranyai (b) András
Kiadó: Pozsonyi Pagony
Kötetszám: 3
 A Csoda és Kósza keletkezéséről
"Természetesen és váratlanul jött. Természetesen, ahogy természetes, hogy az ember eljut abba a helyzetbe, hogy mesélni kezd a gyerekének. Váratlan volt viszont, hogy ebből a kisfiam ötletére könyv szülessen. Mert az esténként rögtönzött meséket, melyeket még nővérének kezdtem mesélni egy valós helyszínen élő, két kitalált lóról, Csodalóról és Kószálóról, a fiam egyszer csak kazettára kezdte venni, abból a praktikus okból, hogy többet szerette volna hallani őket, mint ahányszor én az ágya mellé kerültem esténként. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy egy novelláskötetem címlapjára az ő rajza került, tehát látta, az otthon elvégzett munkából lehet igazi könyv. Ezért aztán sok-sok unszolása után, a hangfelvételek alapján elkezdtük leírni a meséket.
Mindkét gyerekem lovagol, ráadásul - és egészen véletlenül - abban a lovardában, ahol dédapjuk is lovagolt katonatiszt korában. Nyilvánvaló tény, hogy könnyű megszerettetni a gyerekekkel a lovakat. De miért? Miért fogadja bizalmába egy 20-30 kilós kisgyerek az 500-600 kilós lovat? Ez az a titok, amire nem lehet egy rövid beszélgetésben válaszolni. Talán egy mesekönyvben igen." (Czigány Zoltán)
|
R. Szabó Zsuzsa: Lómesék zárónyihogással
Czigány Zoltán nem Szellőnek és nem Táltosnak nevezte el meséinek lovacskáit, hanem Csodának és Kószának, akikből „lóegyéniségeket” kovácsolt. Történeteiket sem erdőkbe vagy mezőkbe helyezte, az író lovai ugyanis nagyvárosi épületekben, múzeumokban és pizzériákban keverik a bajt. A debreceni könyvhéten június 7-én délután négy órakor a Sziget könyvsátorban is vendégeskedő szerző meséit az olvasóközönségen kívül a szakmai is kitüntette figyelmével, a könyv elnyerte 2007-ben az év gyermekkönyve-díjat. A Baranyai András grafikáival kiegészülő szöveg különös lósztorikat ígér.
Tagadhatatlan tény, hogy az elmúlt években igencsak megváltoztak a minket körülvevő vizuális ingerek, a világ dolgainak ábrázolásában is meglehetősen újszerű mesefilmes és gyerekkönyves képi technikák kerültek előtérbe, így aztán törvényszerű, hogy a gyermekeknek íródott szövegek minősége és funkciója is nagy változásokon megy keresztül.
A gyerekkönyv fogalma és létezésének milyensége átalakulóban van. A meseírónak akaratlanul is számolnia kell a hiperhősökkel és ultramodern mesefilmekkel, az akciódús jelenetekkel és a felpörgetett párbeszédekkel, épp ezért ügyelnie kell arra, hogy olyasféle értéket teremtsen, amit bátran és örömmel adhatunk át az apróságoknak. Czigány Zoltán rálelt egy sajátos nyelvre, a lónyelvre, és rálelt egy sajátos társadalombíráló, kissé abszurd mesei világra is.
 Czigány nem a jól bejáratott lónevekre keresztelte el lovacskáit, hanem Csodának és Kószának nevezi őket. A művelt Csoda és a szeleburdi Kósza nagyvárosi épületekben, múzeumokban és pizzériákban keveri a bajt. A patások Gyöngyi néni és Sajó bácsi gödöllői istállójában élnek ugyan, de onnan valahogy mégis mindig elkeverednek, hol a Budapesti Közlekedési Múzeumba, hol egyenesen a Marsra.
Kósza gondolatai meglehetősen kuszák, rendszerint a szavak többértelműségén csúszik el, ő ugyanis mindig kommunikációs szakadékokba zuhan. A farkaséhséget farkasra éhségnek értelmezi, a „Hol élsz te, a Marson? kijelentést pedig egyenesen szó szerint veszi, és össze is tákol egy Marsjáró gépet, hogy fellője magát az idegen bolygóra. De nem csak kommunikációs krízisei vannak, hanem kissé ügyetlen is, a közlekedési múzeumban például megeszegeti a viaszbábukat és beakad a kiállított repülőgépek szárnyaiba.
A Csoda és Kósza könyv szövege az illusztrációkkal mintegy mesei szimbiózisban él, egyik sem szakítható le a másikról. Baranyai András kissé bumfordi, olykor direkt ostoba arcú, sematikus figurái belemásznak a szövegbe, sőt esetenként még patkónyomokat is hagynak. Sőt, minden mese végére egy hosszú lónyihogás is jutott.
Czigány Zoltán meséskönyvével sokszor és sok helyen találkoztam már. Az XV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon például a mesekönyvek pavilonjainál Scherer Péter olvasott fel a könyvből a babzsákfotelbe süppedő apróságoknak. A Csodaceruza gyermekirodalmi folyóiratban többször is olvashattunk cikket a patásokról szóló mesékről. Gombos Katalin például eképp írt a Csodaceruzában a lómesék írójáról:
„Eszköztára jó érzékkel összeválogatott: figyelembe veszi a tévékultúrán felnövekvő fiatalok észjárását, beszédmódját, témaigényét, intenzív vizualizáltságát. Ugyanakkor nem rendeli alá magát szolgai módon a felismert olvasói elvárásoknak, bátran tágítja ezt a mezőt: nyelvileg, stilisztikailag, tematikailag egyaránt.”
A lómesék írójának, Czigány Zoltánnak négy felnőtteknek szóló prózakötete jelent már meg (Zendülés az idő ellen, Magyarországi levelek, Posta Dukába, Várok ránk) Saját bevallása szerint gyermekeinek köszönheti e könyv létrejöttét, mert hisz lányának kezdte el mesélni őket, s a fia volt az, aki hangszalagra rögzítette annak idején a rögtönzött meséket, hogy többször meghallgathassa őket. De fontosnak tartja megemlíteni, hogy a könyv nem jött volna létre,
„ha nincsenek olyan felnőttek, akik szeretnének érteni a gyerekek nyelvén, mert tudják, hogy sokat lehet tanulni tőlük…”
A sorozat kötetei
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
ÖSSZES FOGLALKOZÁS
