Bettelheim szerint a két idősebb, ügyesebb testvér a tudattalan számára a szülőket jelképezi. A gyerekkel együtt élő két felnőtt, a szülei, mindenképpen sokkal többet tudnak nála. A szülők mellett minden gyerek „harmadik”, és bármilyen ügyes is, hozzájuk képest tökfilkó. Hiszen mindazzal, ami a szüleinek nem jelent problémát, neki nap mint nap meg kell küzdenie, és gyakran az az élménye, hogy behozhatatlan hátrányban van. Ha csak arra gondolunk, mit jelent egy kisgyereknek a cipőjét bekötni, vagy egy szelet kenyeret levágni, be kell látnunk: nem túlzás, hogy minden gyerek számára nyomasztó és frusztráló saját kicsisége és viszonylagos ügyetlensége.   Az ilyen mesék vigasztalást és ígéretet tartalmaznak: Tökfilkó fejlődni fog, és ha vállalja a fejlődéssel járó kockázatokat és erőfeszítést, túlszárnyalhatja a nála kezdetben annyival többet tudó vetélytársait. Bettelheim szerint ezek a mesék a szülőkre vonatkozó érzéseket azért tolják át a nagytestvérekre, mert a szülő legyőzésének vágya túlságosan ijesztő volna. Bár a gyermek tudattalanul vágyik:  arra, hogy legyőzze szüleit, ugyanakkor fél is ettől: hiszen szüleire, szülei védelmére rászorul. Hogyan tudnák őt megvédeni olyan lények, akiket ő maga legyőzhet? De a nagy testvérek legyőzésével kiélheti ezt a vágyát, és megmaradhat számára az a jó érzés, hogy szüleire minden körülmények között számíthat.  Forrás: Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek

Elemzett mesék: