Fél nap se telt bele, olyan sürgés-forgás kerekedett az erdőben, amilyen még soha nem volt. Még a faluban is híre futott a nagy eseménynek. A kutyák is arról ugattak, a macskák is arról miákoltak. A madarak pedig így beszélgettek a fákon: - Ezek a négylábúak se férnek a bőrükbe! Végre elérkezett az erdei mulatság napja. Elsőnek a farkas állított be a medve barlangjába: - Szerencsés jó napot, sok-sok jó falatot! - mondta, és egy fél bárányt tett az asztalra. Nem késtek sokáig a többiek se. Jöttek egymás után: a róka, a borz, a tigris, még az oroszlán is eljött. A róka két tyúkot, a tigris egy óriási darab húst, az oroszlán három zebracombot hozott. Még a nyúl is eljött. Félénken lépett a medve barlangjába, de az oroszlán rögtön megnyugtatta: - Amíg tart ez az ünnepség, szent lesz köztünk a békesség! A többiek is mind helyeseltek, s a nyúl most már félelem nélkül tett az asztalra egy zöld levelű káposztafejet. Nem lehetett ott panaszkodni, volt ott ennivaló bőven. A medve még egy csomó édesgyökeret tett az asztalra, és így szólt vendégeihez: - Asztalhoz, barátaim! De ebben a pillanatban egy kutya lépett a barlangba. Két nagy szelet rántott húst hozott a szájában, amit - mi tagadás - a gazdasszonya lakásából lopott el. - Bár hármat hozhattam volna! - sóhajtotta, mikor a medve a kutya ajándékát is az asztalra tette. Mindnyájan asztalhoz ültek. A medve osztotta szét az ennivalókat úgy, hogy mindenkinek jusson mindenből. Köpködött is a tigris meg a farkas, mikor beleharaptak a káposztába, és szidták a medvét, mikor megkóstolták az édesgyökeret. Hanem aztán, mikor a rántott húsra került sor, akkor még az oroszlán is felkiáltott: - Ilyen finomat se ettem még soha életemben! Sajnos mindegyiküknek csak egy falat jutott belőle. Faggatták is a kutyát, miféle hús ez a soha nem ízlelt, finom eledel. - Nagy sora van annak - felelte a kutya. - Ez nem az állatok, hanem az emberek eledele: ők minden ételt megsütnek, megfőznek! - Főzzünk akkor mi is! - kiáltotta az oroszlán, utána a róka, a farkas s az egész vendégsereg. Egyszerre körülfogták a kutyát, magyarázza el nekik, hogy s mint kell azt csinálni. A kutya a fülét vakargatta: - Hát...hát...még én se főztem. De tegyétek csak egy fazékba az ennivalót, s rakjatok tüzet, úgy szokták az emberek is. A medve és a farkas szaladtak rőzsét szedni. A nyúl kuktának öltözött, az oroszlán fehér köpenyt kötött maga elé, s honnan, honnan nem, egy fehér sipka is akadt, amit a fejébe nyomott. A medve meg a farkas hozta is a sok rőzsét, s egy perc múlva akkora tűz lobogott, hogy öröm volt nézni. Rátettek egy fazekat a tűzre. A nyúl fogta a fazék egyik fülét, az oroszlán a másikat, a medve meg dobálta a fazékba a főznivalókat. - Egy őzcomb! - Éljen! - kiáltotta az oroszlán, a tigris meg a farkas. - Egy édesgyökér! - Azt nem! - kiabálta az oroszlán, tigris, farkas meg a róka. - Dehogyisnem! - méltatlankodott a medve és a nyuszi. Támadt is akkora tülekedés, hogy majdnem felborították a fazekat, de a medvének mégis sikerült belehajítania az édesgyökeret az őzcomb mellé. Egymás után dobálta aztán a tyúkot, zebracombot, káposztafejet, a többiek pedig egyre kiabáltak: - Dobd ki az édesgyökeret! - Ki a káposztával! - Kidobod már azt a zöldséget?! - Dehogy dobom! - kiáltotta a medve. Erre mindnyájan nekiestek: csihi-puhi erre is, arra is. Az oroszlán a zebracombokat, a róka a tyúkjait, a farkas a bárányt akarta visszakotorni a fazékból. Volt ott verekedés, volt ott dulakodás. Felfordult a fazék, a sok drága ennivaló mind a tűzbe esett, s oda is égett. Így aztán nem tanult meg főzni sem az oroszlán, sem a medve, sem a farkas...   Forrás: Zelk Zoltán: A furfangos szaka