Részlet az első kötetből: „Jól gondolta Vidám Tapsi, az ebéd már valóban elkészült. Káposztaleves illata töltötte be a konyhát. Az asztal ízlésese megterítve, közepén a vázába tarka, mezei csokor. Nyuszi Papa már ott ült, és várta, hogy a fiúk kézmosás után helyet foglaljanak. Mérges Tapsi kicsit késet, mert alkudozni kezdett az anyukájával. Azt hajtogatta, hogy az ő keze tiszta, és nem érti, miért kell állandóan kezet mosni. Az asztalnál folytatódott a műsor. Amikor megtudta, hogy káposztaleves és kelbimbó van ebédre undorodva nyafogta: -Pfúj! Ki nem állhatom! Még a szaga sem jó! Miért nem répafőzeléket csináltál anyu? Vagy kalácsot, vagy kekszet! Ezeket utálom! Rájuk sem tudok nézni! - Meglátod ízleni fog, ha megkóstolod! – mordult rá Nyuszi Papa haragosan és figyelmeztette, hogy nem illik így beszélni és viselkedni. Vidám Tapsi is szívesen esett volna répát, de ő úgy gondolta, hogy ezt megkóstolja, hisz nem lehet állandóan csak répát enni. Úgy is tett. Bekapott egy kanál leveset és képzeld ízlett neki! Két tányérral is evett belőle. Jól is lakott.” *** "A szomszédos boltocska ablaka mögül csilingelés, csengés-bongás, bim-bamozás, ketyegés és tikk-takkolás hallatszott. Odabent, szemén nagyítóval, kakukkos órát javított a mester. – Jó napot kívánok! Tessék mondani, melyik mutatja a pontos időt? – lépett be hozzá Vidám Tapsi. – Amelyiket megcsináltam – emelte föl tekintetét az órás. – És hol van? – kérdezett tovább a nyúlgyerek. – Hát itt. A falon, a pulton. Magad is látod. – válaszolta kurtán az órásmester. – Ebben hol van? – mutatott az asztalon lévő kakukkos órára Mérges Tapsi. – Mi hol van? – kérdezett vissza a férfi. – Hát az idő! A nagyító koppanva az asztalra esett. A mester alaposan végigmérte a két vendéget. – Azt még én sem láttam – válaszolta megfontoltan. – Csak a nyomát. A fát megrágja, a követ elkoptatja, még az acélt is elfárasztja. – Akkor olyan lehet, mint az egerek – okoskodott tovább az ifjabbik nyúlfiú. – Tessék fölvenni egy fehér lepedőt, és hegedülni neki, attól megijed és elmegy – javasolta készségesen. – Elmegy az anélkül is, fiaim. Főleg, ha butaságokról beszélgetek, ahelyett hogy dolgoznék – tette vissza szeme elé a nagyítót a mester.'