"– Réges-régen, amikor az emberek még többet használták a szívüket, mint az eszüket, tudtak beszélni a fákkal, a kövekkel, a tündérekkel. Szóltak hozzájuk a tengerek, gyógyították őket az esők, meséltek nekik a törpék. A természet vigyázott a gyerekekre, a felnőttek pedig vigyáztak a természetre. Akkoriban kialakult egy szép szokás: a legerősebb, legbölcsebb helyeken szentélyeket emeltek az emberek, hogy köszönetet mondjanak a sok segítségért. Festett, hegyes, hatalmas köveket szúrtak a földbe, jeleket festettek a barlangokba, szobrokat faragtak a sziklák oldalába, és a nevükön szólították a legokosabb fákat. Ezeken a helyeken aztán csoda történt: a szeretet ereje révén itt, a mi világunkon rés keletkezett, és átjáró nyílt más világokba." "– (…) Adhatok egy tanácsot, kicsi lány? – Kérlek, adj tanácsot! – nézett rá a gyermek. – Csakis a legbátrabb szívűek juthatnak át a falakon. Te itt vagy. Bízz magadban, és nyugodtan oszd meg másokkal, milyen ragyogóan sokszínű a világ. Vigyázz a fákra, a törpékre, a bogarak álmaira és a vizek manóira. Álmodj szépeket, mesélj sokat, énekeld tele a világodat. És legfőképpen: térj vissza, ha itt az ideje."   uveghegyentul Egy olyan csodavilágba repített minket Janits- Szabó Virág Látó meséje , amelyben manók, törpék, sellők , tündérek és mindenféle csupa jótét lény vesz körül bennünket. Ahol a leggonoszabb szereplő garabonciás legcsúnyább terve is „ csak” az, hogy átlagossá varázsolja a különlegest. A mese főhőse kis Virág, egy korántsem átlagos óvodás kislány ,aki képes a természetben észrevenni a legapróbb csodákat. A legnagyobb képessége, hogy nem csak néz,hanem lát is. Látja ezt a sok csodát, ami mindenkit körülvesz, látja, hogy él a természet. Hogy személyisége van a fáknak, köveknek, villámoknak és ezáltal kapcsolatba is lép velük. Egy viharos napon megnyílik házuk fala és valami ismeretlen lény kerül át a mi világunkba. Virág csak a szépet látja meg Rengében, rögtön barátságot kötnek és mindent megtesz annak érdekében, hogy újdonsült barátja hazamehessen. A mesében ettől a ponttól izgalmas események sorozata veszi kezdetét, ahol minden természetben megtalálható élőlény és a fantázia szülöttei a sikeres küldetést segítik elő. Csodálatos dolgokra tanít a történet arra, hogy hallgass a belső ösztöneidre, higgy magadban, óvd és védd a természetet és lásd meg benne a csodát, bátran legyél más és ezáltal különleges. A csodálatos történetet Orbán János illusztrátor munkája emeli még magasabb szintre, képei festményien gyönyörűek. Minden kisgyerek élvezni fogja a mesét, akik kicsit is szeretik a különleges lényeket, a misztikus világot és az izgalmas kalandokat.   konyvesmas.blogspot Amint megláttam ezt a könyvet és elolvastam a fülszövegét, tudtam, hogy kell nekem. Nem csak azért, mert gyönyörű, mind a kivitelezés, mind az illusztrációk tekintetében, hanem azért is, mert kiskoromban én is olyan gyerek voltam, aki szeretett a saját álomvilágában kalandozni, fákkal és állatokkal társalogni, és megkeresni azokat a dolgokat, amik nem biztos, hogy szemmel láthatóak (és bevallom, szeretek magamra olyan felnőttként gondolni, aki egy kicsit meg tudott őrizni mindebből). Úgy éreztem tehát, hogy Kisvirág történetében egy kicsit magamra ismerhetek, és visszatérhetek egy olyan ismerős, biztonságos és csodás helyre, ahol mindig is nagyon jól éreztem magam. Janits-Szabó Virág neve eddig nem volt ismerős a számomra, de ezek után kíváncsian várom, mikor rukkol majd elő egy újabb különleges történettel.     A mese főhőse a kicsit vadóc, de nagyon kedves és jószívű kislány, Kisvirág, aki szüleivel és testvéreivel éldegél egy Duna-parti településen. Kisvirág nagyon szereti a növényeket, különösen a kertjükben álló öreg és jóságos diófát, vigyáz az állatokra és nem esik kétségbe, ha éppen egyedül kell játszania és feltalálnia magát. Ráadásul olyan kislány, aki nem csak néz, hanem lát is: a fákon kibontakozó arcok, a repedésekben megbújó árnyékok és a szél susogása számára valós alakot ölt, és képes észrevenni azt a rengeteg teremtményt, akik a természetben élnek, és a legtöbb ember számára láthatatlanok. A kalamajka és az igazi cselekmény egy viharos nyári napon kezdődik, amikor villámok cikáznak az égen és Kisvirág különös zajt hall a padlásról. Amikor utánajár a dolgoknak, kiderül, hogy egy, a világokat elválasztó kapu nyílt meg az otthonában, ahonnan egy furcsa kis lény, Renge bukkant elő. A kedves teremtmény sajnos nincs biztonságban, nem csak azért, mert saját világából kizárta magát, hanem azért sem, mert hamarosan felbukkan a titokzatos és ellenséges Átlag Béla bácsi, aki mindent megtesz azért, hogy felszámolja a világban keletkezett anomáliákat és újra átlagossá tegyen mindent.   Kisvirág régi jó barátaihoz, a fákhoz, manókhoz és tündérekhez fordul segítségért, felbukkan egy pajkos vízimanó, Elek is, hogy aztán együttes erővel oldják meg a problémát és segítsenek Rengének megmenekülnie a férfi elől. Nem túl hosszú a történet, főleg úgy, hogy rengeteg kép tarkítja, mégis szép, kerek egész, aminek van eleje-közepe-vége, van benne izgalom és sok-sok tanulság, és megnyugtató befejezés. Ezen a ponton muszáj kicsit áradoznom Orbán János mesés illusztrációiról. Már Az elveszett boszorkány olvasása közben is ámultam a nagyon kifejező, egyszerre realista, mégis varázslatos képek láttán, úgyhogy most csak megerősítést nyert, hogy új kedvencet avathattam. Remélem, hogy a jövőben még más kötetekben is találkozhatok a munkáival (és most, ahogy utánaolvasgattam kicsit, megtudtam, hogy ő készítette a Stühmer Szilvás Betyár csokijához is az illusztrációt, amit már régen is nézegettem, mennyire király). Nagyon pozitív volt számomra Kisvirág karaktere is, de az még inkább, hogy mennyire támogató és szeretetteljes családja van, akik nem elnyomják a furcsaságát, éppen ellenkezőleg, folyamatosan megerősítik abban, hogy különleges és nagyszerű gyerek. Az egész könyvnek van egy nagyon pozitív kisugárzása, ami miatt tényleg jól esik olvasni, és ami megmelengeti a szívünket egy fárasztó nap után.   Azzal egy picit gondban vagyok, hogy milyen korosztály számára lehet ideális ez a történet. Mivel vannak benne picit félelmetesebb részek vagy illusztrációk (bár ki tudja, lehet, hogy csak én gondolom annak), egészen kicsik részére nem ajánlanám, ráadásul több olyan kifejezés is felbukkan benne, ami igényli a szülői magyarázatot. Én olvasás közben sokszor éreztem úgy, hogy felsejlik kedvenc mesemondóim hatása (például Michael Ende, Lewis Carroll vagy Neil Gaiman), nem tudom, ez mennyiben volt tudatos, mindenesetre én örültem neki, hiszen az ő világaikban is otthonosan mozgok. Külön jópofa extra, hogy a könyv végén olvashatunk egy kis tárgymutatót a különféle csodás lényekről, illetve a különböző fafajtákról is. Ebben is, de összességében az egész könyvben végig megmutatkozik a szerző végtelen szeretete a természet iránt, így okító jelleggel néhány helyen bele is vannak csempészve a kötetbe környezetvédelemmel, növénygondozással kapcsolatos információk. Felnőttként engem teljesen elvarázsolt és magával ragadott, és biztos vagyok benne, hogy sok gyereknek segíthet abban, hogy merjék elfogadni önmagukat, illetve értéknek tekinteni, hogy kicsit máshogy látják a világot. Kinek ajánlom? Mivel az életkort nehezen tudom belőni, azt mondanám, hogy kisiskolás kortól nyugodtan adható/olvasható, felső határ pedig egyszerűen nincs: bátran ajánlom bárkinek, aki szeretne kicsit visszacsöppenni a gyermekkor csodálatos világába.     zakkantolvas.hu A mese, ami megmelengeti az ember szívét Mostanság két mesekönyvet is elolvastam, igazából szándékosan választottam ezeket, mert kedvet kaptam a mesék világához. Az elveszett boszorkány felnőtteknek írt mese volt, míg Janits-Szabó Virág mesekönyve tényleg a gyerekeknek, és persze a nekik felolvasó, vagy a mese iránt szimplán érdeklődő felnőtteknek szól. Szóval nekem is! És mivel mostanság teljesen tele van az agyam a határidőkkel, a linkekkel, a cikkekkel (szóval úgy általában a sok munkával), kifejezetten felüdülés elmerülni a mese világában. Mert valljuk be az emberek azért olvasnak meséket, hogy kiszakadjanak a mindennapok pörgéséből és egy kicsit átkerüljenek egy másik, érdekesebb világa. És a Látó mesével legalább egy órára magam mögött hagyhattam a felnőtt világot, és ez nekem minden kincsnél többet ért most. Persze az sem elhanyagolható, hogy Janits-Szabó Virág egy kedves és tanulságos történetet írt Kisvirágról, a kislányról, aki a családjával (nagypapájával, nagymamájával, szüleivel és két tesójával) a Mosoni-Duna-part melleti házban él. A természet közelsége a kislánynak is fontos, de pont azért, mert ő különlegesebb, mint a többi gyerek. Kisvirág ugyanis tényleg látja a világot, nem úgy mint a többiek. A kislány nyitott a természet láthatatlan szereplőire, beszélget velük, érti a fák nyelvét, látja a törpöket, a ködtündéreket, a vízimanókat, de még a dunai sellőket is. Bizony, bizony! A Látó mese tele van különleges szereplőkkel, akiket csak azok látnak, akiknek tiszta a szívük, és tényleg belelátnak a világba, nem csak úgy néznek. Egy kicsit szájbarágósan magyarázza el a szerző ezt a látás/nézés dolgot (én is így tettem pár sorral feljebb szóval sorry), de mivel ez a könyv alapköve, így az elején többször elhangzik az, hogy mi is Kisvirág képessége. Amikor beindul a cselekmény: beüt a nagy vihar, majd megjelenik a másik világból átszökő puha és barátságos lény (ő Renge, aki ismeri Kisvirágot gyerekkora óta) és nem tud visszamenni a feladat Kisvirágra hárul, hogy segítsen neki a visszajutásban. Persze ez nem annyira egyszerű, mert közben megjelenik Átlagos Béla (aki egy fura szürke és unalmas ember - ugye milyen szuper beszélő nevek vannak a könyvben?) és Renge veszélybe kerül. Mert Béla anomáliákat (nem Amáliákat!) jött keresni, és Renge nem éppen szokváyos földi lény. Ahhoz, hogy ő visszajusson Kisvirágnak sok mindenkit meg kell kérdeznie erről, és persze kell egy elterelő hadművelet is, hogy Átlagos Béla nem jöjjön rá arra, hogy Kisvirág Rengének segít a visszajutásban. Szerencsére a kislányak akad egy segítője, de többet nem árulok el, mert nem szeretném lelőni a részleteket. Ajánlom 4-5 éves kortól a Látó mesét, mert szerintem sok kislány és kisfiú izgul majd a barátságos Rengéért és az ügyes és bátor Kisvirágért, akik különleges kalandokba keverednek a könyv lapjain.   Nem nagyon tudok belekötni ebbe a történetbe, és nem is szeretnék, mert jól esett olvasni. Talán csak annyi, hogy picit sok volt már a végére abból a részből, hogy Kisvirág "mennyire" látja a világot, de végülis a mese címe is Látó mese, és ez fontos. Ráadásul a kisebbnél biztos, hogy jobban rögzül így a dolog, de nekem felnőttként picit ismétlésnek hatott. Gyerekként hallgatva biztos, hogy megbabonáztak volna ezek a részek is, és ez így van jól, végtére is a kisebbek a célcsoport, én csak egy meseszerető felnőtt vagyok. Nagyon tetszettek Orbán János rajzai (ő illusztrálta Az elveszett boszorkány című könyvet is). Szerintem a rajzok nagyon illettek a történethez, egyet valami kivéve. Én a főszereplő kislány alakjával nem vagyok teljesen elégedett, mert én nem rövid hajú Kisvirágot képzeltem el, de sebaj. A kedvenceim a Rengéről szóló képek voltak, de nagyon tetszettek a könyv vége illusztrációk, ahol A fák képességeiről és ahol A könyvben szereplő titokzatos lényekről olvashattunk egyfajta wikipédia szerint. Sajnos csak egy interaktív oldal van a könyvben, ez pedig egy rész, ahol egy kis ablak van kivágva a könyv lapjáról, majd a másik oldalra lapozva benézhetünk a konyha ablakán, hogy milyen is Kisvirágéknál az élet. Elbírt volna néhány különlegesebb oldalt a köny, de nem vagyok telhetetlen. A könyv eleji térkép a házról és környékéről, és a könyv végi házikós rajz is kedvenceim voltak. Mindig külön öröm, amikor olvasom a történetet, és vissza tudok lapozni egy kicsit elmerengeni a térképen és látom (nem csak elképzelem), hogy merre járnak a szereplők. Bár a Látó mese meglepően gyorsan olvasható, de ebben a kis történetben több van, mint a különleges szereplők, és a szép természet és mesevilág bemutatása. Van mondanivalója, íve és illeszkednek mellé a képek is. Igazi keményfedeles, nagyméretű mesekönyv ez, ami garantáltan elvarázsolja az olvasóját (vagy éppen a mese hallgatóját), mert kedvesek a szereplői, izgalmas kalandok vannak benne, szép illusztrációk. Kell még valami egy jó meséhez? Nekem nem! Jó volt belemerülni Kisvirág világába, amit Janits-Szabó Virág megalkotott, és remélem, hogy lesz egyszer folytatása ennek a történetnek, mert szívmelengető volt olvasni.