A Harisnyás Pippi képeskönyvek valódi régi klasszikusok, az első rész már több, mint hatvan éves, és ez az illusztrációkon is látszik, melyek leginkább a Cirókára és a régi Fekete Péterre, valamint az ötvenes évek plakát- és reklámgrafikáira emlékeztetnek. Elsőre kicsit szemembe csap, ahogy kiszínezték a rajzokat – úgy sejtem, nem ilyen rikító számítógépes színeik lehettek eredetileg. A tárgyi világ: a vas, fatüzelésű tűzhely, a faláda, a hokedlik, a tálalószekrény, a hajópadló a konyhában mind ezt az eltűnt, nagyvonalúbb életkörnyezetet idézik – még elhagyatottságukban is, Pippi otthonában, a Villekulla villában, ahol semmit sem használnak rendeltetése szerint.   A képek körülölelte történet elbeszélője folyton kiszól a meséből: megszólítja a gyerekeket, kommentálja az eseményeket, hol csodálkozik, hol pedig a teljes képtelenségeket is teljes természetességgel tálalja. Mesél.    A könyv epizódok lánca, melyek az eredeti regény fejezeteinek kivonatát képezik, így szinte minden oldalpárra jut egy-egy külön mese. Bárhol abbahagyhatjuk, majd folytathatjuk a történetet, viszont ha egybe felolvassuk, akkor sem válik hosszadalmassá, mert sűrűn halmozódnak egymásra az izgalmak. Természetesen marad valamiféle töredékesség a szövegben, mivel a fejezetek nincsenek átkötve.       A sorozat második kötete, a Pippi a Komlókertben egy történet, ezért az összefüggőbb is marad: ebben Pippi rendet tesz a városban, és amikor meghallja, hogy Komlókertben is szükség lenne rá (afféle szupermen parafrázisként), akkor oda is elmegy Tomival és Annikával rendet tenni, de persze viszi a lovat és a majmot is, no és rögtön házat épít magának a semmiből, hiszen Pippi számára semmi sem lehetetlen.   Mindkettő kötetben, ahogy általában a Harisnyás Pippi történetekben, üdítő a didaxis teljes hiánya: a kalandoknak nem az az értelme, hogy a) a gyerekek okuljanak Pippi furcsaságaiból, b) cinkosan összekacsintsunk a rosszalkodás felett a jó gyerekeinkkel, c) ironikus képet mutassunk a társadalomról. Hanem egész egyszerűen a travesztia ősi műfajához nyúl a szöveg. A Harisnyás Pippiben mindig karnevál van: Pippi feje tetejére állítja a világot, felemeli a lovat, eszik a székről, és kislány létére egyedül lakik, nem figyel a külsejére és a modorára, és erősebb minden rablónál. A világ pedig vele együtt ünnepli a kifordított rendet: nem bünteti a szabályok áthágását, mert azok egy autonóm világot képeznek, Pippi világát, amiben a fejre fordult szabályok érvényesek. Ez a világ nem cáfolata vagy gúnyképe a rendes világnak, hanem egyszerűen a lehetőség, hogy kiléphetünk, ami mindenki előtt fennáll, mindenkinek biztatás. A szabályok áthágása maga a szabadság, ez a szabadság pedig boldog állapot. Szeretik a gyerekek, Pippi, Tomi, Annika, és az olvasóik is. Forrás: pagony.hu