Egy napon küldött érkezik a Manóperenciás-tengeren is túlról, és az emberek/az írónő segítségét kéri országuk manó-királykisasszonyának megmentésére. A kis manólány ugyanis, akinek az volt a missziója, hogy boldoggá tegye, jókedvre derítse a Manóvilág lakóit, megbetegedett, elvesztette cselekvő kedvét, életerejét, és ettől az egész világmindenség bajba került. Az írónő szerint azonban egyedül a 999 esztendős varázsló segíthet a baján, mégpedig úgy, hogy az Égig érő fa tetején vándorolva átkel kilenc kapun és legyőzi a kilenc sárkányfejet: a kilencfejű, félelmetes sárkányt, aki benne él.   A meseregény fejezetei az egyetemes és magyar népmesei hagyományokból építkezve, a klasszikus mesehősök és kellékek – manók, tündérek, királylányok és királyfiak, sárkányok - fölvonultatásával, a varázsló küzdelméről, a minden emberben megtalálható gyengeségek – a kételkedés, a félelem, a céltalanság, az önzés, a hiúság, a hazugság, a múló időtől való rettegés, a gőg, a sértődékenység – legyőzéséről számolnak be.   Jelképesen az ember önmagára találását, a felnőtté válás útját elbeszélő varázslatos történetek mondanivalója Jankovics Marcell gazdag szín- és formavilágú illusztrációi kíséretében teljesedik ki. Az illusztrációk a pre-raffaelita könyvészek világát, a keretdíszek, melyek az illusztrációkat közrefogják, a középkori kódexek aszimmetriáját követik. Ezt a mesekönyvet nemcsak a gyerekek, de a felnőttek is szívesen fogják kézbe venni. Aki kinyitja a könyvet – és megnyitja a lelkét a mesék előtt –, azt a mese magába fogadja; a varázslat részévé válhat. Mert minden emberben lakik valami a sárkányból, a tündérkirálynőből és a vitéz királyfiból is, csak merni kell átlépni a valóság határán, és hinni magunkban, hogy utunk során a legjobb felé megyünk. Mirtse Zsuzsa különleges hangulatú meséit mágikus illusztrációk, Jankovics Marcell Cannes-i nagydíjas filmrendező, illusztrátor csodaszép akvarelljei teszik feledhetetlenné. A kötet 2004-ben, az Ünnepi Könyvhétre jelent meg a Méry Ratio Kiadó gondozásában. A mesekönyv 2005-ben Párizsban is bemutatkozott, a Párizsi Magyar Intézet meghívására. A mesekönyv művészkönyv-változata merített papíron, korlátozott számban, gyűjtők számára is megjelent. A kritikák egyöntetű véleménye szerint az Égforgató csodagyűrű „ma Magyarország talán legszebb könyve” – a gyerekek széles körében ajánlandó.     Mirtse Zsuzsa és Jankovics Marcell előszava az Égforgató csodagyűrű című mesekönyvhöz    Jankovics Marcell: "Mesét írni a legnehezebb dolog a világon. A népmeséket, melyek úgy tűnik, minden felnövekvő nemzedéket elvarázsolnak, mesemondó generációk adták egymásnak szájról szájra, többezer év csiszolta nemessé. Ez a teher nyomasztja a meseíró lelkét. Aztán meseírónak van a legkritikusabb olvasóközönsége a világon. Azt a mesét, amelyet a gyerek nem fogad be azonnal, semmilyen reklámkampány nem teheti sikeressé, írója nem reménykedhet abban, hogy megelőzte a korát, s majd egyszer mégis felfedezik. A gyerek ezer év múlva is csak olyan gyerek lesz, mint a mai. Nagy baj volna, ha nem így lenne! Igazán jó mesét csak nagyon kevesen tudtak írni. Leginkább azok, akik tudják, érzik, hogy bármennyire is “modern” világban élünk, egy bizonyos életkorban minden kislány királykisasszony, minden kisfiú vitéz királyfi szeretne lenni, és a fontos dolgokat ünnepélyes, varázslatos formában akarja meghallani, meghallgatni. Ahogy egy szobor elborzaszt, ha nem áll talapzaton, úgy a mese is hatástalan marad (gyermeki) énemre, ha a cselekménye a szürke mindennapokban játszódik. Ezért volt világra szóló siker annak idején az “Óz, a csodák csodája”, vagy Kipling meséi – és ezért jósolok sikert ennek a mesekönyvnek is. Ez a könyv igazi varázsköny. Tündérruhába bújt, aki írta, és egy fehér szakállú, öreg varázsló rajzolta – Neked! Forgasd, bújj a lapok közé, s meglásd, elkap a varázslat, s ráébredsz arra, hogy a csepergő esőt mindig felszárítja a Nap sugara!"   Mirtse Zsuzsa: "Amíg apró gyerek voltam, karnyújtásra volt az ég – amikor lerajzoltam magam, hajam mindig az égbe lógott. Most a betűkből font szavak segítenek abban, hogy az ég újra karnyújtásnyira kerüljön hozzám. Kik ezek a kis manók, tündérek, akik szüntelen az utamba kerülnek, és fülembe súgdossák titkaikat? Azt ígértem nekik, hogy nem árulom el. Úgyis az a fontos, hogy milyenek ők: erősek, nagyon erősek. Szárnyaikkal, apró tenyerükkel tartani tudják az eget – és talán engem is, ha felrepülök közéjük, vagy ha lehajolok hozzájuk a fű és a kövek közé. Minden egyes sor, ami az ujjaim alatt születik – írjak bármire, ami a kezem ügyébe kerül: kavicsra, papírra, ablaküvegre; ujjal, tintával, színes ceruzával – őket köszönti. És amíg e meséket lejegyeztem nektek, pontosan tudom, hogy milyen távolságra voltam attól, ahol minden születik. Éppen karnyújtásnyira…" VISSZA A KISISKOLÁS OLDALRA>>