Lahara
Muminkönyv muminok nélkül. Szerintem az egyik legkomorabb hangulatú rész, kissé el is üt a többitől. Nem a muminok hiánya miatt, hanem a szereplők miatt, akik túlságsoan hasonlítanak az emberre. A böngész, akinek élete elképzelhetetlen megfelelő szervezés és rendszer nélkül. A mütyör, Cukota kisasszony, aki elutasítja, hogy a nőknek a konyhában a helye, de titokban persze maga is így gondolja, és uralkodni vágyik. Ráncapó, aki amolyan átmenet. Kellően makacs, hogy akár ember is lehetne, de kellően naiv, hogy a saját tükörképét nézi az ükapának – annak az ükapának, aki a kályhában lakik. A másik oldalon ott a bikfic, Lapu, akinek teremtő képzelete a viharban létrehoz egy Élőlényt, és akinek szüksége van Muminmama eszményképére. A lencsi, Lencsilány, Varkocs (Pöttöm) nénje, aki már teljesen beleillik a Muminház hangulatába, és végül Vándor, aki elképzelni sem tudja, mi a jó a birtoklásban, a fecsegésben és a szalvéta használatában.
Bár együtt laknak egy hónapig a Muminházban, vagy a ház előtt, valójában mind szörnyen magányosak. A magány könyve ez.
…
2019. november
Gyerekként nem olvastam Mumin-könyveket, nem is volt mindnek hordítása, de valószínűleg más láttam volna ebben az utolsó részben, mint ahogy mást láttam, amikor először olvastam, és megint mást most. Érdekes a párhuzam az előző résszel, mert történetileg ugyanakkor játszódik, mint amikor a muminok elhajóznak. Ahogy ott is mindenki magának való, itt is, hiába vannak többen, hiába tűnik társaságnak, valójában nem az. Talán a különböző emberi jellemek és félelmeik jelennek meg ebben a történetben. Félni attól, hogy nem vagyunk fontosak, félni attól, hogy elfelejtenek.
Csak a túl aranyos nyelvezet giccsbe fordította sok helyen az egészet.
VISSZA 6-10 ÉVESEK SOROZATÁHOZ