Jól jön ebben a vitában egy mindentudó állatbarát nagybácsi, amolyan zseb-Durrell, mint a könyv Berti bácsija, aki megtanítja a gyerekeknek, hogy mennyi mindenre van szüksége egy boldog háziállatnak. Akár nyuszit, akár teknőst, akár kutyát, akár repülőkutyát vagy zsiráfot akarsz tartani, ebben a könyvben rengeteg vicces (de 100%-ban igaz!) információt olvashatsz róluk, éselgondolkozhatsz, hogy együtt tudnál-e élni velük. Ha úgy döntesz, mégis szeretnél háziállatot, akkor nézz utána alaposan, megbízható forrásból, hogyan kell felelősen tartani! Vibók Ildi biológus, és számtalan boldog állat boldog gazdája, a felelős állattartás híve. Erről szól humoros ismeretterjesztő mesekönyve.   manoprogram.hu   A könyv szerzője, amellett, hogy hatalmas állatbolond és számos saját kiskedvenc gazdája, biológus. Az író nem kevesebbre vállalkozott, mint mókás hangnemben megmutatni a gyerekeknek, hogy milyen szükségletei vannak az egyes fajoknak. Miként kell tartani egy teknőst, milyen kihívásokkal kell szembenéznünk, ha cicát akarunk tartani, vagy milyen örömteli pillanatokban lesz részünk, ha zsiráfot fogadunk az otthonunkba.  A mulattató leírások természetesen az elsőtől az utolsó mondatig igazak, így nem csak a szülők, de a gyerekek is átgondolhatják, milyen állat illik leginkább személyiségükhöz és életvitelükhöz.    Részlet a mesekönyvből 1. fejezet amelyben kiderül, hogy a szüleimnek mindegy, hogy aranyhal vagy fehér cápa Az egész ügy Vicacicával kezdődött, aki nem macska, hanem gyerek. Én is gyerek vagyok, de ne aggódjatok, lesznek állatok is, csak arra még egy kicsit várni kell. Szóval Vicacica a szomszéd gyerek, és bármit kíván, a szülei megveszik neki, úgyhogy a kertjükben már van saját körhintája, medencéje, és egy komplett, babaszobának berendezett kisháza. De nem erről akarok mesélni, mert nem ez a lényeg, hanem az, hogy Vicacicának állatai is vannak. Vagyis már nincsenek. Mert volt már akváriuma, teknőse, tacskója meg törpenyula is két napig, csak aztán valahogy mind eltűntek. Amikor megkérdeztem Vicacica mamáját, hogy hová lett Villám, a teknőc, Morzsi úr, a tacskó meg Pamacs, a törpenyúl, ő csak sejtelmesen mosolygott, a szája elé rakta a mutatóujját, és azt mondta: – Pszt! Ez a világ rendje. Pedig szerintem ha ez az eltűnősdi a világ rendje, akkor ezen nincs mit mosolyogni. A helyzet az, hogy én csak egy aranyhalat szeretnék már nagyon régen, de ez nálunk nem olyan egyszerű. Pedig az aranyhal apa szerint is elég jó állat, mert nem sok vizet zavar, csak állítólag rá kell készülni. – Egy aranyhalra? Azért az nem egy fehér cápa! De amikor ezt mondtam, a szüleim egymásra néztek, bólintottak, beraktak a kocsiba, és leszállítottak Berti bácsikámhoz, aki a világ végén lakik – ami tőlünk másfél óra – egy toronyban, és van egy antik hintalógyűjteménye meg egy egészen furcsa ajtaja, de az ajtót akkor még én sem tudtam.