Üstöllős Pozdorok és egy nagy kaland a világűrben az üvegliftben családi körben

Üstöllős Pozdorok és egy nagy kaland a világűrben az üvegliftben családi körben. Kábé ennyiről szól a Charlie és a csokoládégyár című Roald Dahl-klasszikus folytatása, és bár határozottan gyengébb darab, mint a szerző korábban általam olvasott könyvei, de még mindig simán bele tudtam feledkezni a történetbe. Nem olvastam az előzményt, csak a Johnny Depp-féle filmváltozathoz volt szerencsém, ezért azt nem tudom megmondani, hogy mennyivel marad el tőle, de összességében én jól szórakoztam, bár a világűr nem tudta pótolni a csokigyárat, és amikor visszatértek a Földre az utasok, erősen leült a sztori, de egyszeri kikapcsolódásnak mégis tökéletes választás egy kellemes tavaszi hétvégi délutánon. Habár a történet eléggé soványka, de igazi szívet melengető mese, amely a család fontosságáról, és természetesen a kalandokról szól, amelyből nem hiányzik a csípős társadalomkritika sem, de abszolút gyerekekre hangszerelve, csak a felnőttek értik a politikusokra és az fontos állami tisztségeket betöltő emberekre vonatkozó utalásokat, a gyerekeknek ebből csak a humor fog feltűnni. Az én kedvencem továbbra is A barátságos óriás maradt a Dahl-életműből, de ezt a kedves kis mesketét is öröm volt olvasni.

Vonka Vilmos úr, és a friss csokigyár-tulajdonos Charlie nagyapjával, és népes családja többi tagjával egy üvegliftben egy kis űrutazásra indulnak, amelynek során szembetalálják magukat a zsírúj űrhotellel, amelyet természetesen muszáj megnézniük. Nincs túl sok idejük a bámészkodásra, mert menekülniük kell az Üstöllős Pozdorok elől, akik az ő hierpszuper üvegliftjükben nem tudnak kárt tenni, azonban az űrhotelhez a személyzetet szállító űrkompban annál inkább, így hőseink a bajba jutottak segítségére sietnek...

Tényleg kár, hogy olyan gyorsan véget ért a harc a Pozdorokkal, kevesebb visszafiatalodás-öregedés (a nagyszülők kicsit túltolták Vonka Vilmos fiatalító szerét, és csecsemővé váltak, nem volt egyszerű visszaidősíteni őket) talán több lett volna, elég nagy volt a kontraszt az űrbéli kalandok és a csokigyári családi események között, látványosan megtört a történet sodra. A Vonka Vit okozta galibák is eléggé viccesek voltak, de azért nem értek fel az űrszálló-űrkomp-üveglift édeshármasával, az Üstöllős Pozdorokban is több volt, mint amekkora szerep jutott nekik ebben a sztoriban, amely egészen addig teljes mértékben fenn tudja tartani az olvasó érdeklődését, amíg nem térnek vissza a Földre az utazók. A látványos akciók közepette Charlie teljesen háttérbe szorul, ez a kör Vonka Vilmosé és az ő zseniális találmányaié, valamint a nagyszülőké, a kisfiú inkább csak megfigyelőként funkcionál, remélem, a következő részben több lehetőséget kap majd, mert ugye a kalandok folytatódnak, és mivel én még nem olvastam, kíváncsian várom, mi fog történni a családdal a Fehér Házban (nincsenek illúzióim, tuti biztosan fel fogják forgatni a nevezett építmény mindennapi életét).

Minden elismerésem a fordítóké (Borbás Mária volt a felelős a szövegért, a versbetétekért pedig N. Kiss Zsuzsa), teljes mértékben átjött Roald Dahl gyilkos humora, amely egyetlen percre sem veszélyeztette a meseélményt, csupán adott neki egy olyan fűszert, amely nem véletlenül vált mákonnyá a rajongók számára, a szerző fantáziája végtelen, a stílusa egyedi, a történetei pedig felejthetetlenek kicsinek és nagynak egyaránt. Ezúttal sajnos nem működött teljes mértékben a varázslat, a sztori második fele gyengusabb lett, mint az első, de még így is simán ki tud emelkedni a saját műfajából. Jó kis könyv ez, csak nem klasszikus, ami csak Roald Dahl-i mértékben jelenti azt, hogy volt már jobb is, mindezzel együtt minden kisgyereknek érdemes elmesélni ezt a sztorit, mert nagyon szerethető darab.

Vonka Vilmos ezúttal is hozza a formáját, zseniális elme, akinek feneketlen zsebében hihetetlen sok kütyü található, a találmányai kenterbe verik az űrtechnikát, és nem az USA meglehetősen butácska és gyerekes elnöke (akiről csak annyit, hogy a dadusa gyakorolja a tényleges hatalmat helyette) menti meg a bajba került embereket, hanem az üveglift utasai Vonka úr értő irányításával. A versbetétek csípősen fanyarok, kell hozzájuk egyfajta nyitottság, mert nem igazán sorolható be a klasszikus költészet műfajába, ezek inkább hangulatos etűdök, amelyek sokat tesznek hozzá a történet vidám, mégis kicsit darkos hangulatához. Az umpa-lumpák még mindig verhetetlenül cukik, a csokigyárnak pedig megismerhettük a sötétebb, föld alatti részeit is, és biztos vagyok benne, hogy tartogat még titkokat az a titokzatos épület. Mégis az űrbéli kalandok maradtak meg elősősorban ebből a könyvből, és a nagyszülők időnként kicsit fárasztó zsörtölődése. Nem olyan lenyűgözőek a kalandok, mint a csokigyárban, de kétségkívül fantáziadúsak, és bár egy kicsit összecsapottnak tűnik a végeredmény a többi Dahl-könyvbhöz képest, mégis kár lenne kihagyni az életünkből.