Élt egyszer egy király, régen, s nagyon messzi, bús volt ő és csendes, nem látták nevetni. Gazdag volt és bölcs ő, helyén volt a szíve, S változtatni akart, elmenni ízibe. Koldusnak öltözött, hogy elhagyhassa trónját, S eljusson, hol meghallgatják mondanivalóját. Először mindenki nagy ívben elkerülte, Nem hitték, hogy király, nem nézték ki belőle. Ám egy nap egy kisfiú telepedett melléje, Kinek tetszett amit mond; s nem kételkedett benne. Ő volt csupán ki a király minden szavát hitte, S annak nem rongyos ruhája számított, csak lelke. Meg akart tanulni hinni magában, szeretni magát így, koldusruhában. Tudni akarta: él-e olyan ember kit csak ő érdekel, kinek vagyona nem kell. Ki meghallgatja őt, ki törődik vele, s nem nézi mivel van erszénye tele. A király elmesélte történetét: Miért is hagyta el elegáns trónszékét. Elmesélte, mekkora vagyona volt, s hogy mindez nem számít, ha a szeretet holt A fiú meg hallgatta, míg fel nem jött a hold, a király minden szava lelkéig hatolt. Ha a szíved a koronád és lelked a palástod, erő és egészség veled lesz… meglátod. Mind királyok lehettek, sőt azok is vagytok csak három dologhoz kell, hogy hívek maradtok: 1 – Legyen hited erős, megingathatatlan szeretetben tartsd a szíved, s mindig egyensúlyban 2 – Fontos, hogy segítsd meg mindazt, aki várja így leszel testednek, lelkednek királya. 3 – Ha rendíthetetlenül hiszel magadban, figyeld meg, minden félelmed elillan.