A só |
|
2014.09.19. 21:57 |
Volt egyszer egy öreg király, s annak három szép leánya. A fél lába már koporsóban volt a királynak, szerette volna mind a három leányát férjhez adni. Hiszen az nem is lett volna nehéz, mert három országa volt, mind a három leányára jutott hát egy-egy ország. Hanem amiképpen nincs három egyforma alma, azonképpen a három ország sem volt egyforma.
Azt mondta hát egyszer a király a leányainak, hogy annak adja a legszebbik országát, amelyik őt a legjobban szereti.
Sorba kérdezte a leányokat, kezdette a legidősebbiken:
|
|
A süket, a vak meg a kopasz |
|
2019.09.24. 15:01 |
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy süket, egy vak és egy kopasz fejű ember.
Ezek hárman nagy erős barátságban éltek, mindig együtt jártak-keltek.
Amint egyszer mennek, mendegélnek a rengeteg erdőn keresztül, megszólal a süket ember:
– Hallgassatok csak, én valamit hallok!
Megszólal a vak is:
– Az ám, nézzétek, én valamit látok!
Nagyot kiált erre a kopasz ember:
– Uccu bizony szaladjunk, hadd lobogjon a hajunk!
|
|
A szállást kérő róka |
|
2014.09.19. 23:22 |
Egyszer egy vén róka nagyon megéhezett egy kis pecsenyére. Fogott hát egy üres zsákot, a hóna alá csapta, és elindult vele világgá.
Ment, mendegélt, míg estére egy gazdaember házához nem ért.
Bekopogott, és amikor megkérdezték, hogy ki az, hát így felelt:
- Szegény utasember vagyok, s éjjeli szállást kérnék, hogyha megszánnának.
Jószívű ember volt a gazda is meg a felesége is. Megszánták a szegény utast, beengedték, vacsorával is megkínálták. A róka megköszönte, szerényen a padra kuporodott, a zsákját pedig a pad alá tette.
|
|
A szárnyas királyfi |
|
2020.01.13. 01:24 |
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy király s annak olyan szép leánya, mint égen a ragyogó csillag. Mikor a királykisasszony eladó sorba került, tízen-húszan is jöttek leánynézőbe, mind csupa királyfik, de a királykisasszonynak éppen a legszegényebb királyfin akadt meg a szeme.
Az ám, csakhogy a király azt szerette volna, ha a leánya a leggazdagabb királyfit választja, s merthogy nem ezt tette, nagy haragjában bezáratta a palota legmagasabb tornyába, s ott tartotta szomorú rabságban.
Hiszen zárhatta, mert a szegény királyfi minden alkonyatkor meglátogatta a királykisasszonyt úgy, hogy arról senki lélek sem tudott.
Ugyan, hogy lehetett ez? Úgy, hogy a királyfinak volt egy ezermester inasa, ez szárnyat csinált a gazdájának, s amint esteledett, alkonyodott, felszállott a város szélén, s mint egy madár, úgy repült be a torony ablakán.
|
|
A szegény ember hídja |
Benedek Elek |
2020.01.13. 05:37 |
Mikor Krisztus urunk a földön járt Szent Péterrel, sokszor átjárt egy folyón, amelyen nem volt se híd, se palló. Látta ezt egy szegény ember, aki a folyóhoz közel lakott, s azt mondta a fiának:
- Fiam, csináljunk hidat a folyóra, hogy ne kelljen azoknak a szegény vándoroknak mindig a vízben járni.
Mert a szegény ember szegény vándoroknak nézte Krisztust és Szent Pétert. Csakugyan csináltak is egy keskeny hidat a folyóra. Olyat, amilyet tudtak, de az éppen jó volt, s mikor Krisztus urunk megint arra jött, s meglátta a hidat, erősen megörült neki. Mondja Szent Péternek:
- Mit gondolsz, Péter, mit érdemel az a szegény ember, aki ezt a hidat csinálta?
- Az bizony, uram, megérdemelne egy olyan pipát, mely mindig ég; egy olyan zacskót, amelyből a dohány soha ki nem fogy; s egy olyan kulacsot, melyből sohasem fogy ki a bor.
Krisztus urunk mindjárt meg is adta a pipát is, a zacskót is, a kulacsot is.
|
|
A szegény ember meg a nyúl |
orosz népmese |
2018.10.14. 13:49 |

Egyszer egy szegény ember kiballagott a mezőre. Ahogy ott mendegél, mit lát: egy jókora nyúl lapul a bokorban. Megörvendett neki a szegény ember, elgondolta magában:
|
|
A szegény ember szőlője |
|
2016.03.30. 01:00 |
Volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy szegény ember, s annak három fia.
Ennek a szegény embernek egy darab szőlője volt, egyebe semmi, sem égen, sem földön. No, hanem őriztette a szőlőjét, akárcsak a szeme fényét. Sorba jártak ki a fiai a szőlőbe és őrizték éjjel-nappal.
Egy reggel a legidősebb fiú ment ki a szőlőbe, ott leült s elkezdett falatozni. Amint ott falatozék, elejébe ugrik egy béka s kéri a legényt:
|
|
A szegény legény és a sárkány leánya |
|
2017.11.16. 11:42 |
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, élt egy nagyon szegény ember. Annyi gyereke volt ennek a szegény embernek, mint égen a csillag, de talán még annál is eggyel több. Így gondolható, hogy nagy volt Hadásziéknál a szegénység. Többször nem ettek, mint ettek. Azért mégiscsak felcseperedtek a gyerekek, mert eső, az elég sok volt feléjük.
Egyszer a legidősebb fiú - azt is Hadászi Gábornak hívták, mint az apját - így szólt:
- Édesapám, meguntam én már a szegénységet, kiirtom még a gyökerét is, hogy többé ne akaszkodhasson senki ember nyakába.
Azt mondja erre az öreg:
- Megértlek én téged, édes fiam, azt se bánom, ha világgá mész, marad itthon még elég gyerekem, de fogadj el tőlem egy jó tanácsot: maradj mindig szorgalmas és becsületes, és ha egyszer gazdag lennél, ne felejtsd el, hogy valamikor te is szegény ember voltál.
|
|
A szegény pásztorfiú ajándéka |
szlovák népmese |
2018.10.10. 15:55 |
Azon az éjszakán, amikor az égen megjelent a fényes csillag, az angyal irányítása szerint útra keltek a pásztorok.
Volt közöttük egy fiúcska, aki kicsi volt és nagyon szegény, így a többiek nem akarták magukkal vinni, hiszen úgy sem tudott volna ajándékot adni az Istengyermeknek.
Ő azonban nem nyugodott bele, látni akarta a kisdedet. Egyedül indult el a hosszú útra, és meg is érkezett Betlehembe.
|
|
A szelek eredete |
francia népmese |
2018.10.15. 01:24 |
Egyszer egy kapitányt útnak indítottak a hajójával: menjen, keresse meg, hol laknak a szelek, s hozza el az óceánra őket. Mert abban az időben örökös szélcsend volt a tengeren, soha még egy könnyű kis fuvalom sem rebbent, a hajók csak evezővel haladhattak, és szegény matrózok majd belegebedtek a kemény búzásba.
Mikor odaértek Szélországhoz, a kapitány egymaga ment ki a partra, nyakon csípett egy csomó szelet, zsákokba gyömöszölte őket, jól bekötötte a zsákok száját, aztán az egész zsákmányt berakatta a hajófenékre.
|
|
A szerencsepróbáló királyfi |
|
2018.10.05. 17:06 |
Volt egyszer egy királyúrfi. Ez a királyúrfi azt mondja az édesapjának:
- Felséges apámuram! Én elmegyek szerencsepróbálni, de engedje meg, hogy elvigyem magammal az én öreg szolgámat is.
Azt feleli erre az öreg király:
- Én nem bánom, édes fiam, menj el, s vidd a hűséges szolgádat is, csak az életedre ügyelj!
Felkészülődik a királyúrfi, s jó hajnalban elindulnak. Mennek, mendegélnek, s hát egyszer egy nagy rengetegbe érnek. Abban a rengetegben találnak egy forrást, mellé megtelepednek, s eléveszik a tarisznyát, hogy egy kicsit falatozzanak.
Hát amint az ebédet elköltenék, jő egy kicsi emberke, akinek hétsinges volt a szakálla, s a vállán egy mázsás botocskát cipelt. Ez a kicsi emberke csak belészökik a forrásba, s eltűnik.
|
|
A szorgalmas és a rest leány |
|
2014.09.19. 23:19 |
Volt egyszer egy öregember és egy öregasszony. Az öregasszonynak az előbbeni urától volt egy leánya, s a bácsinak is volt egy leánya az előbbeni feleségétől. De az öregasszony haragudott a férjének a lányára. Nem szívelte egyáltalán. Annyira jutottak, hogy a leányt elhajtotta, hogy menjen el szolgálni. Azt mondta az öreg ember:
- No, ha nem szíveled az én leányomat, akkor süss neki hamuba sült pogácsát, s menjen el, amerre a szeme lát.
Elindult a lány, s ment, ment egy darabig. Egyszer elért egy körtefát. Azt mondja a körtefa neki:
|
|
A szükség |
csallóközi népmese Ipolyi Arnold nyomán |
2018.09.25. 14:32 |
Egyszer egy embernek volt három fia, egy pap, egy nótárius meg egy parasztember. A paraszt azt gondolta, hogy ő azért szegény, mert nem járt iskolákat, amint a másik két testvére. Elkezdett hát hatvanesztendős korában iskolába járni. Mivel pedig abban a faluban nem volt iskola, kénytelen volt a szomszéd faluba járni. Egyszer, amikor az iskolából ment hazafelé, a búzaföldek mellett az országúton talált egy láda pénzt. De a láda nehéz volt, haza nem vihette, hanem behúzta a búzába, és onnan éjjel apródonkint hazahordogatta. Sok pénze lett, mindjárt vett házat, ökröt, malacot, és amire szüksége volt.
Egyszer híre futott, hogy egy bizonyos gróf elvesztett egy láda pénzt. A falu bírái hát, akik látták, hogy ez az ember szemlátomást gazdagodik, elhívták őt a faluházához, s megkérdezték tőle, nem talált-e egy láda pénzt.
|
|
A szürke ló |
|
2019.11.11. 01:35 |
Egyszer volt egy szegény ember, akinek a világon semmi egyebe nem volt, csak egy szürke lova. Azzal kereste a mindennapi kenyerét, hogy eljárt a szürke lovával őrölni; éjjel-nappal mindig őrölt rajta. A szürke ló nagyon megunta ezt a dolgot, látta, hogy a más ember lova mindig párjával őröl, neki meg magának kellett húzni a malmot, azt mondja hát a gazdájának:
- Édes gazdám, mi dolog az, hogy más ember mindig két lóval őröl, te meg engem csak magamat fárasztasz itt a malomban?
- Bizony annak az az oka, kedves lovam, hogy egy árva bogaram sincs, akit melléd foghatnék.
- Ha csak ez a baj, eressz el engem, majd kerítek én magamnak egy társat! - A szegény ember mindjárt kifogta a malomból, eleresztette.
Elindult hát a szürke ló, hogy társat kerítsen magának; megy, mendegél hetedhét ország ellen, egyszer meglát egy rókalyukat. Kapja magát, ráfekszik a lyukra, mintha meg volna dögölve, mintha már a farkát se tudná mozdítani.
Odabent a rókalyukban egy öreg róka lakott három fiával. Egyszer a legkisebb fia ki akar menni, meglátja a szürke lovat, azt gondolta a fehérségéről, hogy hó van. Visszamegy az anyjához.
|
|
A táltos kanca és a libapásztorlány (1) |
|
2018.10.07. 21:54 |
Szerkesztette: Voigt Vilmos,illusztrálta: Elek Lívia. Móra Könyvkiadó, 1989., 136 oldal
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény özvegyasszony, aki libapásztorsággal foglalkozott. Egyszer, nemsokára született neki egy leánygyermeke. Hogy kitől született, azt még ő maga sem tudta.
Alighogy megszületett a leány, mikor háromnapos lett, úgy hajnaltájban kihajtja újból az asszony a libákat a mezőre. Egyszer csak azt veszi észre, hogy a libák erősen gágognak és repdesnek. Hát nemsokára megpillantott kelet felől egy sugaras fényességet, mintha egy csillag ragyogott volna. Az a csillag mindjobban, mindjobban közeledett hozzá, nagyobb és nagyobb lett. Egyszer csak letoppant elejbe, és abból a fényes sugárból, fejér felhők közül kibontakozott egy gyönyörűséges szép leány.
Tizenkét hattyúszekéren jött oda. Üvegszekér volt az. És a szekéren valódi gyöngykoszorúk voltak. Villámokat szórtak a kerekei, a hám meg a gyeplő felszerelései valódi vert ezüstből és aranyból voltak.
Leszállott a leány a hintajáról, és egyenesen a libapásztorasszonyhoz tartott. Azt mondja az asszonynak:
|
|
A táltos kanca és a libapásztorlány (2) |
|
2018.10.07. 22:23 |
Fel is szerelt egy nagy hintóval, és a fiú úgy gondolkozott, hogy ő menyen majd a lova hátán, és majd elhagyja a hintót. Mikor felszereltek és béfogtak a hintóba, a dajka azt parancsolta neki, hogy ne üljön nyerges lóra, hanem menjen vélük a hintón. A királyfi nem hajlott a dajka szavára, hanem ült a paripája hátára, és ment elöl, mint egy vitéz.
Egyszer azt súgja a lovának:
- Jó volna elhagyni ezeket a hátulsókat, mert még nézni se állhatom őköt.
Mondja a ló neki :
- Nem lehet, édes gazdám, mert ez az átkozott vénasszony úgy megvarázsolt éngemet, hogy a kocsitól messze nem járhatok!
Így aztán kénytelen volt a dajkájával együtt menni a libapásztorleányhoz.
|
|
A táltos királykisasszony |
|
2020.01.13. 00:59 |
Hol volt, hol nem volt, de valahol mégis volt, volt egyszer egy királykisasszony, aki olyan találós meséket tudott feladni, hogy azokat senki a világon ki nem találta, de neki adhattak fel akármilyen nehezet, kitalálta mind. El is bizakodott nagyon az eszében, s országvilág előtt kihirdettette, hogy csak annak lesz a felesége, aki vagy az ő meséjét kitalálja, vagy olyan mesét ad föl neki, hogy ő ne tudja kitalálni. Aki azonban sem ezt, sem azt nem tudja, annak karóba húzatja a fejét.
Szép volt a királykisasszony, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem. Jöttek is hát mindenfelől szerencsét próbálni, hercegek, grófok, bárók, válogatott cigánylegények, de bizony, ha jöttek, karóba is került a fejük.
Még csak egy királyfi volt az egész világon, aki nem próbált nála szerencsét. Ez egy özvegy királynénak volt a fia, s csak azért nem próbált szerencsét, mert az anyja mindig sírt-rítt, s ha elindult, mindig megfogta, s addig könyörgött, addig istenkedett neki, hogy leszállott a lováról, s otthon maradott. Hanem mikor a királyfi hallotta, hogy ahány királyfi volt a világon, mind elpusztult, erősen megszégyenlette magát, s azt mondta az anyjának:
|
|
A tejkút |
|
2019.11.10. 23:27 |
Volt egyszer egy király, annak a kertjében volt egy olyan kút, amekyikből éjjel-nappal folyvást forrott a tej. Ebből a tejből élt a király, ebből mosakodott, ebben fürdött. Hát egyszer egy reggel a tejhordó nagy szomorúan jelenti, hogy:
- Felséges királyom, életem-halálom a kezedben, nincs a tejkútban egy csepp tej sem.
Megszomorodik a király nagyon, mert az ő élete ahhoz a tejkúthoz volt kötve. Hívatja mindjárt a tizenkét vadászát, s megparancsolja nekik, hogy ha meg nem tudják, hova lett a tej, többé az ő szeme elé ne kerüljenek.
Estére kerekedik az idő, s a tizenkét vadász kiül a kút mellé. Hát egyszer jön egy hatalmas óriás, de akkora, hogy a fejével a felleget meszelte. Nekidől a kútnak, s egy szuszra mind egy cseppig kiissza.
Jelenti a tizenkét vadász a királynak, hogy s mint történt az eset.
- Mit gondoltok - azt kérdi a király -, hogy lehetne azt az óriást kézre keríteni?
|
|
A telhetetlen kecske |
|
2018.10.05. 18:00 |
Volt egyszer egy szegény ember, s annak három fia meg egy kecskéje. Azt mondja egyszer a szegény ember a legidősebb fiának:
– Hajtsd ki, fiam, a kecskét térdig érő fűbe, övig érő vízbe. Hadd egyék-igyék, amennyi belefér!
Kihajtja a legény a kecskét térdig érő fűbe, övig érő vízbe, ehetett-ihatott, amennyi belefért.
Este, mikor a legény hazahajtotta a kecskét, kérdi a szegény ember:
– No, édes kecském, ettél-e, ittál-e?
Felelte a kecske:
– Sem nem ettem, sem nem ittam, majd elvesztem étlen-szomjan, azzal vagyok ma is, amit tegnap kaptam.
|
|
A tizenkét hónap |
szlovák népmese |
2018.10.10. 23:38 |
Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy anya, annak volt két gyermeke, egy édeslánya és egy mostohalánya. Az édeslányát nagyon szerette, de a mostohalányára rá se tudott nézni, mert százszor szebb volt, mint az ő Holenája. A jó kis Maruska nem tudta magáról, hogy milyen szép és el sem tudta képzelni, miért olyan dühös az anyja, valahányszor megakad rajta a szeme.
Holena nem sokat lendített a ház körül, egész álló nap a kemencepadkán heverészett, vagy cicomázta-piperézte magát, Maruska mindent maga csinált: takarított, főzött, mosott, szőtt, font, füvet kaszált, még a tehénkét is egyedül látta el. Dolgozott hajnaltól - estig, égett a keze alatt a munka és szelíden tűrte anyja és nénje szidalmait.
De hiába, azok napról-napra rosszabbul bántak vele. Sehogyse tudták elviselni, hogy Maruska, ahogy növekedett, egyre szebb lett, Holena meg egyre rútabb. Egyszercsak azt gondolta magában az anya:
"Bolond lennék, ha ezt a szép Maruskát tovább is itt tartanám, hiszen ha majd kérők jönnek a házhoz, mind belészeretnek, mind őt akarják, Holena meg a nyakamon marad."
|
|
|