A szövegekben a gyermekek által ismert tárgyakra, színhelyekre történő utalás meg fogja könnyíteni abbeli törekvésünket, hogy a gyerekek minél jobban beleéljék magukat a mesébe, minél jobban magukévá tegyék a benne elmondottakat. A fentiekből nyilvánvaló, hogy a mesék elmondása élőszóval, a hallgatóság bevonása, ismert tárgyak, helyek említése, a mese szereplőire jellemző hang, beszédmodor, mimika, gesztikuláció olyan mesemondói fogások, amelyekről már a legkisebbeknek mesét mondó felnőttnek sem szabad lemondania, ha a kívánt hatást el akarja érni.   „Váljunk a mesemondás idejére magunk is gyermekké! Éljük át a mesét, adjuk elő színesen, kicsit dramatikusan! Játszunk bátran magunkkal, gesztusainkkal, mimikánkkal!   Soha nem lesz kisebbé, soha nem veszít tekintélyéből az a felnőtt, aki kicsivé, gyermekké is tud lenni.   Meséljünk olyat, amit megért, ami pozitív tartalmakat hordoz, amiben helyes viselkedésmintákat továbbíthatunk.”  (Zila Péterné)