konyvkritikak.blog     Kristina Ohlsson neve ma már nem csak a skandináv krimi rajongóinak, hanem a gyermekeknek is sokat jelenthet. Hazánk egyik legnépszerűbb svéd szerzőjének ugyanis már a negyedik, az ifjúság számára íródott regényét vehetjük kezünkbe, A kastély titka pedig mindennél több izgalommal és fordulattal várja az olvasókat.   Meg és Frank, a tizenkét éves ikerpár szülei különköltözése után a nyarat Eliot bácsikánál töltik vidéken. Az idős feltaláló egy hatalmas kastélyban lakik Hester Hillen. A két gyermek hamarosan megismerkedik a ház bejárónőjének unokájával, Lilyvel, akivel együtt kalandos utazásban vesznek részt. Mikor Megnek egy száz évvel korábban összekészített csomagot adnak át a helyi könyvesboltban, a gyerekek elindulnak felfedezni a kastély titkát. Titkos alagutak, éjjeli neszezések, egy kísérteties, fonott hajú lány feltűnése, csecsemősírás és egy évszázados rejtély gondoskodik arról, hogy a gyermekek nyara felejthetetlen legyen.      Kristina Ohlsson 1979-ben született egy dél-svédországi városban. Korábban Bécsben élt, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet terrorizmusellenes szakértőjeként dolgozik. 2009-ben jelent meg első krimiregénye, a Frederika Bergman és Alex Recht közös nyomozásairól szóló sorozat nyitókötete Mostohák címmel. Azóta a teljes sorozat (Elnémítva, Őrangyalok, Az 573-as járat, Dávidcsillagok) elérhető magyar nyelven, ahogyan a két kötetes Martin Benner-széria (Lotus Blues, Mio Blues) is. A szerző 2013-tól ír gyerekeknek szóló történeteteket, ezekből idáig négy jelent meg Magyarországon.   A kastély titka még azoknak az olvasóknak is okozhat meglepetést, akik a szerzőnő korábbi gyermekregényeit is a kezükbe vették. Az előzőleg megjelent regényekben ugyanis mindvégig fontos szálat kapott a gyermekek magánéleti gondjai, valamint a rejtélyes esetekre kivétel nélkül érkezett logikus, hétköznapi válasz. Ennél a regénynél azonban a legutolsó oldalig kétségbe tartja az olvasóját Ohlsson, még felnőtt fejjel is végig azon gondolkodtam, lesz-e magyarázat minden "misztikumra". Anélkül, hogy bárkinek elrontanám az élményét, csak annyit árulok el, hogy a végkifejlet igazán izgalmas és meglepő egyszerre, nagyban eltér az író korábbi munkáitól.   Természetesen a gyerekek itt is küzdenek egy abszolút hétköznapi problémával, jelen esetben a szüleik válásával. Ez a szál nem zárul le teljesen, kicsit nyitva hagyja Ohlsson, ugyanakkor egy lehetséges jövőképet is felvázol, amelyben meg van az esély arra, hogy minden rendeződni látszik. Nem tudom, hogy lesz-e folytatása ennek a kalandnak, hiszen a történet teljes egészében megállja a helyét, és itt el sem tudom képzelni, azt a megoldást, amit a korábbi trilógiában alkalmazott (vagyis mindegyik kötetnek más a főszereplője). Ami külön szimpatikus volt számomra, hogy Ohlsson a sztoriba belecsempészett egy meleg szálat is, a nagybácsi(k) személyében. Eliot bácsi ugyanis évtizedek óta Carllal él együtt, és ezt mind az író, mind a szereplők teljes természetességgel kezelik. Hasonlóan a menekültkérdéshez, Ohlsson ebben sem kíván állást foglalni, egyszerűen csak azt akarja bemutatni, hogy nem szabad ezek alapján megítélni a hősöket.   Biztos vagyok benne, hogy ha ez a regény jó ötven évvel ezelőtt íródott volna, akkor a Delfin Könyvek gondozásban jelent volna meg. Felidézi a klasszikus kalandregényeket (elég csak a szintén svéd Astrid Lindgren regényeire gondolnunk), amelyek nemes egyszerűséggel képesek elvarázsolni az ifjú olvasókat. És most az a furcsa helyzet állt elő, hogy nem tudom eldönteni, hogy Ohlssonnak a következő gyermekregényét vagy krimijét várom jobban, egy azonban biztos: bármi is jelenik meg tőle a jövőben, én igyekszem minél hamarabb elolvasni.