Aki nem ismeri az eredeti népmeséket, jólesően megmerítkezhet a mai mesék nyújtotta szabadságban, aki pedig igen, azt ismerős és mégis csupa új élmény várja: izgalom, kihívás és rengeteg nevetés. A tizenegy magyar író meséi mind mai mesék, melyekben ugyanakkor fellelhetőek a népmesékre jellemző motívumok. A mesékhez Máray Mariann készített gyönyörű illusztrációkat.   Részletek   Varró Zuzsa: Senki malaca - részlet "Ment, mendegélt a senki malaca erdőn-mezőn keresztül, hegyen-völgyön, héthatáron által, míg végül elérkezett a török császár palotájához. Csuda egy palota volt az! Hét tornya volt, négy udvara, csupa arany meg márvány minden. Bémene a kismalac az első udvarba, s ott felherrent: – Röf-röf-röf-röf, török császár, add vissza a gyémántkrajcáromat! Feltápászkodik a török császár a díványról, ahol a vízipipáját szítta éppen, letekint a toronyból, hogy mi ez a nagy lárma az ő aranyportáján, hát látja, hogy az az útszéli malac, az röfög ottan. – Pusztulj innen, te senki malaca! – ripakodik rá a török császár, s még a papucsát is hozzávágja. Hanem a malac tapodtat se mozdult. – Nem megyek biz én sehova, amíg a gyémántkrajcáromat vissza nem adod! – Nyitott kapun minden disznó be tudja dugni a fejét – füstölgött a török császár, s lekiáltott az őröknek, hogy kergessék el a malacot a palotából, de tüstént."   Kertész Edina: 236340 Paszuly - részlet „Kamilla egész délután locsolgatta, öntözgette a babszemet, és figyelte, mi lesz belőle, kibújik-e már a csíra. De egészen estig semmi sem történt. Besötétedett, és hiába kémlelte az eget, egy árva csillag, annyi sem tűnt fel. Talán vastag felhőréteg takarta őket. Egyszer csak surrogást hallott lentről. Lenézett, és alig hitt a szemének. Most látta csak, hogy míg az eget figyelte, a babszemből kipattant egy zöld csíra, és nőni kezdett. Nőtt, vastagodott, előbb Kamilla bokájáig ért, aztán a térdéig, a derekáig, leveleket hozott, és csak nyújtózott felfelé, fel, fel, míg a teteje bele nem veszett az esti sötétségbe. Kamilla benézett az ablakon. Mamu a fotelben szunyókált, ölében egy könyvvel. A kislány gondolt egyet, és elkapta a babszárat, amely most már olyan vastag volt, mint a dereka. A két kezével szorosan átkulcsolta, és a bab tovább nőtt vele, és Kamilla ámuló szemei előtt újabb és újabb levelek nőttek ki a szárából, meg apró, piros virágok. Nőtt a babszár egyre, Kamillát felfelé repítve a negyedik emeleti erkélyig, és Kamilla belenézett az ott szunyókáló mopsz, Hapták szemébe, aki azt hitte, csak álmodik, amikor meglátta a felfelé suhanó kislányt. Ásított egyet, és visszahajtotta a fejét a mancsára."   Vig Balázs: Szebb egy fokkal az ördögnél - részlet „Ahogy egyik ízletes fogást tálalta fel a másik után a szőke leány, a vándor nem győzte dicsérni haja selymességét, hangja csilingelését, sudár alakját, cseresznyeajkait. A bókok egyre szebbek lettek, és sorra érkeztek az éléskamra finomságai. Mire a molnár rejtett csemegéi is előkerültek, a leány már arra is fel volt készülve, hogy igent mondjon, ha a vándornak tisztességesek a szándékai, és megkérné a kezét. A vándor felcsipkedte az utolsó morzsaszemeket az abroszról, és végigmérte a szőke leányt. – Üde vagy, mint a hajnali patak vize, zsenge, mint a tavaszi újborsó, és pajkos, mint a kikelet. Épp ilyen feleséget kerestem magamnak! – Várjuk meg, amíg apámuram hazaér, úgy illendő a leánykérés... – De arra jutottam – folytatta a vándor, és egy udvariatlanul hangosat böffentett –, hogy még nem jött el az ideje, hogy letáborozzak. A férfi akkor is szép, ha csak egy fokkal szebb az ördögnél, és én még kíváncsi vagyok a falu többi leányára is. Amint ezt kimondta, felállt az asztaltól, jólesően simogatta megnövekedett bendőjét. – Az éléskamrátok igazán fejedelmi volt. Majd hírét viszem a következő lányos házba."   Egri Mónika: A kínai raktárbalhé - részlet „– Híjjá, Brúszlíííí! – kiabálta Szaniszló, a csirkével hadonászva maga előtt. Az egyik pincsi megkerülte, és egy pörgőrúgást küldött felé, de a lába megakadt egy bambuszkötegben, és hatalmas puffanással hasra esett. – Iszkoljunk, Cimbi,fedezlekhátulról – kiáltotta Szaniszló, de esze ágában sem volt fedezni őt, inkább kioldalgott az utcára a csirke mögé bújva. Kázmért viszont körbevette a rendíthetetlen pincsi sereg. Úgy ugráltak körülötte, mintha csak rugó lett volna a talpukba varrva, és bemutatták rajta minden harctudásukat, amiket eddig Kázmér csak B-kategóriás karatefilmekben láthatott. De ez most nem volt olyan szórakoztató, mint a fotelben ülve, pattogatott kukoricával. Itt most ő pattogott kukoricamód, közben pedig csak jajgatott, és egy sebtiben elkapott fakanállal hadonászott a pincsik felé."   Tamás Zsuzsa: Rókaríkatófű - részlet „– Ide hallgass, Kova királyfi , s el ne vétsd, amit mondok! Látod-e ott azt a tornyot? Torony ablakában aranykalitkát? Abban a kalitkában ül az a tündökletes madár, akit keresel. Mássz át a kőfalon, menj fel a madárért, de jól vigyázz: a kalitkához ne nyúlj! Kova királyfi megfogadta a róka szavát. Átmászott a kőfalon, megjárta a tornyot, torony ablakában látta a kalitkát, kivette a madarat, kebelébe rejtette… de a kalitkán csak megakadt a szeme. S feledvén, amit a róka mondott, nyúlt is utána. Alighogy hozzáért, megcsendült az egész várkastély, megfogták Kova királyfi t, s vitték Hősfi a Tertia Rettentő elé." Uzseka Norbert „Ebben a mesekönyvben, amelyben kortárs írók írtak mai népmeséket, minden a feje tetejére áll” – írja a fülszöveg a könyv hátoldalán, az előszóban pedig Boldizsár Ildikó töpreng el azon, hogy történhet-e egyáltalán olyan, hogy ma is népmese szülessen. Azt írja többek között: „A népmesék egyik lényeges sajátossága, hogy hűen tükrözik a valóságot és azt a világot, amelyben létrejöttek. Ha e sajátosság alapján kell besorolnom a kötet meséit, azt mondhatom: igazi népmesék születtek, amelyek hűen tükrözik 21. századi mindennapjainkat, miközben megmutatják a lehetséges csodákat.”   Más szempontok szerint nem népmesék, amik itt sorakoznak, inkább népmesei elemeket használó, egyes népmeséket így-úgy átalakító történetek, de talán az a legfontosabb kérdés, hogy jó olvasmány-e a könyv vagy sem. Márpedig nekem az volt, és el is mondom, miért. Például mert volt, amin lehetett nevetni. Ilyen például Varró Zsuzsától a „Senki malaca” (a kiskakas gyémántfélkrajcára mese sajátos-mókás verziója), vagy Lackfi Jánostól a „Mátyás király és a medve”. Utóbbiban már vannak modern kiszólások, a Lackfira jellemző vásott humorral. Elekes Dórától a „Mese a királykisasszonyról, aki csillagász volt” című történetben végképp szokatlan megoldással a sárkányhoz megy feleségül a királykisasszony, és az a jó benne, hogy azt is megtudjuk, miért. Nyulász Péter is sajátos, modern csavart tett a feldolgozott, méltán székely népmesébe, melynek eredeti címe „A két bors ökröcske”, ám itt „Két kör borsöröcske” címen szerepel, a történetben meg az ördög maga. Egri Mónika „A róka és a farkas a lakodalomban” című magyar népmesét aktualizálta, de nagyon, „A kínai raktárbalhé” címmel. Azt hiszem, a gyűjtemény leginkább szabadjára engedett fantáziájú darabja ez. Vig Balázs sem szomorkodik a „Szebb egy fokkal az ördögnél” című mesében, melyben a távolról sem jóképű, ellenben gaz csábító végül meglakol. Tamás Zsuzsától „A rókaríkatófű” talán az a mese a kötetben, mely a legkevésbé forgatja ki az eredetit, de ma ugyanúgy lehet törni a fejünket az üzenetén, mint hajdanában danában. Nem kevésbé költői és szimbólumgazdag Gimesi Dórától „A halhatatlanság dala”, hiába, hogy Laci királyfi, hóna alatt a gitárjával, diákjegyet váltva ül a Világvégére tartó vonatra. Molnár Krisztina Rita meséje, a „Három csipet só” is költői, és inkább családi mese, mintsem nép-, de pont emiatt válik mégis azzá, mert aki családban él, legyen bár boldog vagy boldogtalan, azt biztosan megérinti majd az üzenete. Még inkább mai a kötet szerkesztőjének, Kertész Edinának meséje, a „236340 Paszuly”, mely Kamilláról szól, aki a nagymamájával lakik igen szerény körülmények között, s mely történet mégis örök tanulságot hordoz. Végül pedig Mészöly Ágnes a „Kockán nyert princess”-ben azt mutatja meg, hogy a képernyőfüggő Minecraft játékosok között is virágot bonthat az igaz barátság. És amilyen erőltetetten hat ez így leírva, annyira aranyos és igaz a mese maga. De hát ez a mesék egyik legfőbb lényege, nem igaz? Hogy akármiről szólnak, abban varázs van, és működik. Forrás: ekultura.hu