Ebből a szorult helyzetből még a mindenki által szeretett Kedves (korábban Morcz) Aranka könyvtáros (és tanévkezdéstől már magyartanár is) sem képes kivarázsolni a diákokat, így más lehetőség nem lévén marad a magolás, valamint a fogcsikorgatással kísért szenvedés. A közmegegyezés szerint ez lesz a legrémesebb és leghosszabb iskolaév. Hacsak valami csoda nem történik… Bosnyák Viktória az előzményekhez képes jóval nagyobb terjedelemben, sok-sok szeretettel ábrázolja az ötödikesek kamaszodó csapatát. Nyelvezete mit sem változott, szokása szerint bőven használ többjelentésű szóösszetételeket, amiket azonmód meg is magyaráz. Ezzel ugyan megtöri a történet folyamatosságát, ám cserébe állandóan beszélgetésbe bonyolódik az olvasóval. Ez a megoldás elsőre talán zavaró lehet, elvégre az írók általában magukra hagyják az embert, ismerkedjen önerőből a könyvvel, de pár fejezet után ezt inkább helyi jellegzetességként, mintsem útakadályként fogtam fel. A meseszerű környezetben még inkább meseszerűek a diákok, hiszen meglepően komolyan veszik az iskolát, a magánügyeik és szórakozásaik háttérbe szorulnak a tanulás mellett. Ez nem tudom, mennyire általános manapság (úgy vélem, nem az), de cseppet nem csökkenti a könyv értékeit. Galgóczi Tamás Forrás: ekultura,hu