TOP 50 - KÖNYVFESZTIVÁL - GYERMEKKÖNYVNAPOK |
|
2019.04.29. 22:55 |
|
OLVASÓTEREM |
|
2017.08.31. 10:05 |
Mesék kisiskolásoknak
|
Könyvrészletek
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A novellamese |
|
2020.01.18. 20:30 |
A novellamese olyan meseműfaj, amely a mitikus mesétől eltérően mitikus, mágikus elemeket nem tartalmaz, hőse nem természetfeletti mágikus tulajdonságokkal rendelkező emberfeletti lény, hanem eszes, leleményes férfi vagy nő, akit amellett még a szerencse, a sors is segít vagy akadályoz.
Alcsoportjai:
a hős elnyeri a királykisasszony kezét;
a hősnő a királyfi felesége lesz;
hűség és ártatlanság;
a makacs asszonyt megszelídítik;
jó tanácsok;
talpraesett cselekedetek és szavak, ezen belül
Mátyás-mesék;
sorsmesék;
rablók és gyilkosok;
más romantikus mesék.
Formáját tekintve kevésbé zárt, mint a mitikus mese, de legnagyobb része magán viseli a valódi mesék egyes formai tulajdonságait, vonásait (jó vég), más részét viszont nélkülözi (kezdő formula, záró formula, mesei sztereotípiák).
Tartalmi vonásai közé tartozik, hogy ugyanúgy királyi udvarban vagy főrangú környezetben játszódik le, mint a mitikus mesék, ellentétben a reális mesékkel, melyeknek hősei polgárok, iparosok, parasztok.
A novellamese voltaképpen a mitikus mese reális párja s nem azonos a reneszánsz novellával, melynek típusai inkább a tréfás, reális mesék, a trufák között találhatók meg. (Kovács Ágnes)
Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon
|
|
Mesék meséje |
Kányádi Sándor |
2020.01.20. 23:50 |
Volt egyszer egy király, aki nem szenvedhette a mesét. A mesemondókat meg éppenséggel ki nem állhatta. Legszívesebben vízbe fojtotta, karóba húzatta volna valamennyit. Vízbe is fojtatott, karóba is húzatott minden mesemondót, költőt, regöst és énekest, akit csak kézre keríthetett közülük, mert a versekből s a muzsikából is egyedül csak a pattogó pram-pam-prampamot szerette. Meg azt, hogy: csinnadratta-bumm.
Még a mesemondók mesemondójának sem kegyelmezett. Fejét vétette, jobban mondva, vette saját kezűleg. Szerencsétlenségére éppen a szóban forgó király idején élt a mesemondók mesemondója, aki éppen a költők költője is volt, mert olyan mesét talált ki, hogy aki azt végighallgatta, mindjárt más ember lett belőle:
a rosszból jó, a jóból még jobb; a gőgös szerénnyé, az irigy nagylelkűvé változott; a haragos megbékélt; a hazug attól kezdve csak igazat mondott, és így tovább.
Egyedül a kegyetleneken nem tudott változtatni, mert azok sohasem tudták végighallgatni. A király is – mondanom sem kell – a kegyetlenek közül való volt.
|
|
TARTALOM (1) |
|
2018.09.18. 16:17 |
|
TARTALOM (2) |
|
2018.09.18. 16:17 |
|
TARTALOM (3) |
|
2018.09.18. 16:18 |
|
A babaarcú démon |
Varró Dániel |
2018.10.14. 21:42 |
Mohos falak közt, büszke omladékon,
Egy romos, régi várban élt a démon,
Kinek az arca sápadt babaarc volt,
Karja köréd fonódó két lián,
S míg vérszagot a szél süvítve hajszolt,
Nutellát ő kenyérre kenve majszolt,
Egy pillantása felperzselte szíved,
És drapp méhecske volt a zokniján.
Tulajdonképpen nem volt semmi dolga,
Csak épp midőn éjfélt ütött az óra,
Kellett neki a várrom ablakából
Velőtrázón kacagni kifele,
Amúgy csak üldögélt a bálterembe,
Női lapokat olvasott merengve,
Vagy a körmét reszelte lassu gonddal,
Jutott mindenre bőven ideje.
|
|
A csíkoshátú kismalac |
Lengyel Balázs |
2018.09.21. 16:45 |
A mozdony azt mondta: Psiu-psiu. Nagy fehér gőzszárnyakat eregetett. Azt hittem, mindjárt elszállunk. De nem szálltunk, csak eldöcögtünk.
A kocsi egyre kotyogott. Kat-kat, u-ta-zunk. Kat-kat, u-ta-zunk. Meg azt is mondta: Ma-ri-ka. Ma-ri-ka. Mert engem Marikának hívnak. Végül azt mondta: Meg-ér-kez-tünk.
És csakugyan megérkeztünk.
Az autóbusz már ott várakozott a vasútállomás másik oldalán. Amíg állt, azt mondta: Brrr... brrr... brrr. De amikor elindult, összevissza beszélt. Nem volt semmi értelme.
|
|
A didergő király - verses mese |
Móra Ferenc |
2018.09.30. 15:58 |
Móra Ferenc klasszikus verses meséje az örökké didergő királyról és a szeretet erejéről generációk megunhatatlan kedvence. Az őszinte kislány szavai rádöbbentik a királyt arra, hogy a testet és a lelket csakis a jóság és a szeretet képes felmelegíteni.
Mese, mese, mátka, pillangós határba:
Volt egyszer egy király Nekeresd országba.
Nevenincs királynak nagy volt a bánata,
Csupa siralom volt éjjele, nappala.
Hideg lelte-rázta, fázott keze-lába,
Sűrű könnye pergett fehér szakállába:
– Akármit csinálok, reszketek és fázom,
Hiába takargat aranyos palástom!
Aki segít rajtam: koronám, kenyerem
Tőle nem sajnálom, véle megfelezem!
|
|
A fortélyos leány |
székely népmese |
2020.01.18. 22:45 |
Egyszer volt egy kegyetlen király, s ennek a kegyetlen királynak volt egy jobbágyfaluja. A király egyszer erõsen megneheztelt valamiért a falura, s ráparancsolt, hogy a malomkövet a malom udvarán nyúzzák meg, mert ha nem, minden nagyobb gazdának fejét véteti.
A falubeliek három egész hétig minden áldott nap falugyûlést tartottak, mégsem tudtak annyira menni, hogy megegyezzenek benne, hogyan tudják megnyúzni a malomkövet.
Volt többek között egy olyan román ember is a faluban, akinek magyar asszony volt a felesége, s volt egy tizenhét esztendõs szép leányocskája. Azt kérdi egyszer a leány az apjától:
- Édesapám, hova megy minden áldott nap? Hol eszik, hol nem eszik, s nem mond senkinek semmit.
- Hogy hová megyek? Hát nem tudod, hogy az a kegyetlen király ránk parancsolt, hogy a malomkövet nyúzzuk meg a malom udvarán? Afelõl gyûlésezünk immár három hete, s mégsem tudunk semmire se jutni.
- Édesapám, menjen el kend a falu bírájához, s mondja meg neki, hogy többet falut össze ne gyûjtessen. Aztán menjen el a királyhoz, s mondja azt neki:
"Felséges király, életem-halálom kezedben vagyon, engem ez s ez a falu küldött követségbe. Instáljuk szépen, vetessed vérét annak a malomkõnek, különben a falu meg nem tudja nyúzni."
El is megy a móc ember a királyhoz, elémondja, amit a leánya parancsolt.
Azt kérdi tõle a király:
|
|
A három törpe |
|
2017.11.03. 10:29 |
Jékely Zoltán: A három törpe, illusztrálta: Róna Emy. Móra Könyvkiadó, 1982., 23 oldal
Három törpe: Babszem, Bikkmakk és Borsika vidáman dalolászva ment, mendegélt az erdőben. Babszem szamócát szedegetett, Bikkmakk mogyorót gyűjtött, Borsika pedig, a haszontalan, pillangókat hajkurászott a sapkájával.
- Hallod-e, Borsika – szólt rá Babszem -, te megint csak lebzselsz, haszontalankodsz, ahelyett hogy télirevalót gyűjtenél!
De Borsika rá se hederített.
- Megvan! – kiáltotta, s éppen ráhasalt egy pilledt pillangóra. Aztán megfogta, s betette egy gyufáskatulyába.
- Szégyellhetnéd magad! – mordult rá Bikkmakk is.
- Nem sajnálod az ártatlant? Vagy talán szárított pillangót akarsz enni télen?
De Borsikának beszélhettek, akár a falnak: fel se vette, csak nyargalászott, szökdécselt a csapongó pillangók után, míg egyszer csak meg nem botlott egy makkban, s orral egy hatalmas tölgyfának esett.
|
|
A Hókirálynő bálja |
Békés Pál |
2018.10.14. 20:46 |
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lovag, úgy hívták, hogy Bonifác. Arra született, hogy küzdjön a gonosz ellen, tegye a jót, ahol csak lehet, gyámolítsa az árvákat, a gyöngéket, és más efféléket.
Telt-múlt az idő, cseperedett a lovag és várta az alkalmat, hogy megmutathassa, ki ő valójában. De az alkalom késlekedett.
Bonifác minden áldott nap tornázott, vívott és lovagolt, hogy el ne puhuljon. Élezte kardját, hegyezte lándzsáját, felajzotta íját és egyenként átvizsgálta nyílvesszőit. Azután nekiveselkedett és gondosan kifényesítette páncélját. Erre egyébként különös oka volt. Lakályos szülőházába, a felhőbökő sziklacsúcsra épült szúróstornyú fekete lovagvárba ugyanis évszázadokkal korábban betelepült a turbórozsda.
Ez a turbórozsda pedig valóságos istencsapása, kiirthatatlan kórság. Míg más, hétköznapi rozsdák csak hosszú évek alatt emésztik el a vasat, addig a turbórozsda oly sebesen falja fel, hogy szinte szemlátomást végez a legvastagabb páncéllal is. Elrágja mint a káposztatorzsát, szinte hallani, ahogy herseg a foga alatt. Így azután nem csoda, hogy Bonifác lovag családi kastélyában mindenki megállás nélkül súrolt, fényesített, rozsdátlanított, kardot, pajzsot, címert, kést, villát, kanalat – nem pihent kezükben a törlőrongy. Fényesítettek míg pletykáltak, reggeliztek vagy ebédeltek, és néha álmukban is egy picit.
|
|
A kék meg a sárga |
|
2019.09.25. 15:53 |
Egyszer két festékpötty – egy kék meg egy sárga – egymás mellé esett a papírra. Egészen közel, a szélük összeért.
– Nem menne kicsit távolabb? – mondta ingerülten a Kék.
– Menjen maga – válaszolta a Sárga –, s különben is, talán köszönne!
Ezzel hátat is fordított volna, mert a Kéket parasztos színnek tartotta – csak hát ez a festékpöttyöknél nehéz ügy, mert sem odébb menni, sem hátat fordítani nemigen tudnak.
|
|
A királyleány babái |
Jókai Mór |
2018.09.17. 17:20 |
A tengerszem tündére. Írta: Jókai Mór, illusztrálta: Rényi Krisztina. Unikornis, 1995., 175 oldal
Volt egyszer egy kis királyleány, a ki már olyan nagy volt, hogy babákkal játszott.
A papája is, a mamája is nagyon szerette a kis királyleányt, azután meg a nagybátyák és a nagynénék is. Jöttek oda látogatóba királyok, herczegek, s azok mind hoztak a kis királyleánynak szebbnél szebb babákat.
Volt azok között szőkehajú, feketehajú tündérleány drága öltözetekben; tyroli parasztleány, sarkantyus nyalka huszár, tarka bohócz, doboló nyul és a nélkülözhetetlen hosszú őszszakállú Mikulás s mindenféle népies alakok.
De mind ez a sok szép baba nem volt képes a kis királyleány tetszését megnyerni. Miért, hogy ezek olyan ostobák? Csak úgy néznek egymás szemébe s azt sem mondják egymásnak, hogy «jó reggelt!»
|
|
A legigazabb hazugság |
Alina Nelega |
2016.04.05. 01:38 |
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy boszorkány. Az volt a legrosszabb jó boszorkány. A legnagyobb viskóban lakott a legöregebb fiatal erdőben. A háza sem fehér, sem sárga, sem lila, sem fekete nem volt. Tulajdonképpen a legfehérebb fekete és a legpirosabb rózsaszín ház volt az övé.
Egy napon, mégpedig a legnapfényesebb esős napon a háza felé tévedt két fiú. Egyiküké volt a legkékebb zöld szem a világon és a legszőkébb barna haj is. A másik volt a legbátrabb gyáva fiú. A boszorkány otthon volt, a fiúk látták amint az ablak mellett, a függöny mögül leselkedik rájuk.
- Hejj, boszorka néni, adna nekünk egy kis vizet?
- A leggörbébb egyenes úton jöttünk idáig és bizony, nagyon megszomjaztunk az úton.
|
|
A mesélő testvérek |
|
2020.01.18. 23:50 |
Volt egy kis falu. Sokan laktak benne szegények is, gazdagok is. Majd lakott benne egy szegény asszony a három fiával meg a nagybeteg urával. Má félhalott vót az ember, mikor mondta a feleséginek:
- Édes feleségem, kűdd be azt a három gyereket, hadd búcsúzzak el tőlek!
Kiment sírva a feleségi, bekűdte a három gyereket. Ott állottak meg az ágy mellett.
- Édes gyerekeim, énnekem elégett a gyertyám, meg kell halnom. Terád, édes nagyobb fiam, rád hagyom a szamaram. Terád, édes középső fiam, a szekeret. Terád, drága legkisebb fiam, a szerszámokot, kantárt mit, szíjakot.
Azzal meg is halt az ember, sírtak mellette a fiai, mint a záporeső. |
|
A mézeskalács huszár |
Tordon Ákos |
2018.09.24. 17:38 |
Volt egyszer egy huszár. Mézeskalács huszár. Mézeskalácsból volt a csákója, csizmája, kardja, paripája. Mézeskalácsból volt a szíve is, mégis megdobbant, amikor Napsugár kisasszonyt megpillantotta. Nyomban megszerette, feleségül kérte.
De Napsugár kisasszony csak kacagta. Kacagta alkonyatig rendületlen, s akkor elillant a többi napsugárral.
– Hej-haj! – búsult a huszár, és mézeskalács szíve akkorát dobbant bánatában, hogy a jegenyefa hegyén üldögélő Hold is meghallotta.
– Mi baj, huszárom? – kérdezte részvéttel.
– Feleségül kértem Napsugár kisasszonyt – panaszolta a huszár –, de ő hallani sem akar rólam.
– Bizony nem csodálom, a Napsugár kisasszonykák mind rátartiak – felelte a Hold. – Kevesellik a magadfajta mézeskalács huszárokat... Az én leányaim szerényebbek...
|
|
A negyedik bölcs |
orosz legenda nyomán |
2018.09.15. 02:24 |
A három napkeleti bölcs történetét mindenki ismeri. A negyedikről mesélek most nektek…
Élt egy ember Ekbatan városában a perzsa hegyek közt, Artabánnak hívták, és mélységes áhítattal és lelkesedéssel készülődött a Megváltó születésére. Eladott mindent, amije csak volt, az összes vagyonát és a háza árát is ajándékokra költötte. Három különleges drágakövet vett: egy zafírt, ami úgy ragyogott, mint az éjszakai égbolt, egy rubint, mely mélyebben izzott, mint a naplemente, és egy igazgyöngyöt, mely tisztább volt a magas hegyek hófedte csúcsainál.
Amikor egy ragyogó fehér csillag fénylett fel az égen, Artabán tudta: ez a jel, és útnak indult a három ajándékkal, hogy találkozzon a három bölccsel: Gáspárral, Menyhérttel és Boldizsárral az előre megbeszélt helyen.
Napokon keresztül ügetett gyors lábú lován; az utolsó napon pedig már vágtatott, hogy időben érkezzen a találkozóhelyre. A szíve könnyű volt és vidám: éjjelente látta a csillagot az égen, és alig várta már, hogy a saját szemével láthassa a Megváltót.
Háromórányira volt még a templom, így hát vágtatott tovább. Egy datolyapálma-ligetben lova megtorpant. Artabán egy idős férfi alakját vette ki a sötétben, aki az úton feküdt. A bőre sárga volt a mocsárláz miatt. Artabán nem tudta, mit tegyen. Ha segít a férfinak, nem ér oda a találkozóhelyre, és a többiek nélküle indulnak el. De ha most továbbmegy, a férfi meghal.
|
|
A rémhalász |
Jókai Mór |
2018.09.17. 17:44 |
A tengerszem tündére. Írta: Jókai Mór, illusztrálta: Rényi Krisztina. Unikornis, 1995., 175 oldal
Egy pénteki napon a délutáni gőzössel keltem át Siófokról Balaton-Füredre.
Péntek is volt, délután is volt, zivatar is volt. Egy magamban voltam utazó a födélzeten.
Erős északi szél fútt, mely fenékig felkeverte a Balatont; a mi ócska gőzösünk csak úgy tánczolt a hullámokon, hol az egyik kerekével, hol a másikkal a levegőben kalimpálva; egy-egy vállalkozó természetű hullám még a tetőzetre is felcsapott; a fehér halászmadarak ott repkedtek körülöttünk nagy vijjongva.
Én az ilyen időt legjobban szeretem a hajó orráról nézni. Hogy ugatják meg a hullámok a tolakodó hajót, s az hogy rázza le őket a nyakáról fumigálva.
Mikor a hajó a tó közepe felé jár, kelet felé nézve úgy tetszik, mintha a tengert látnók magunk előtt: semmi part nem látszik. Az egész viz fehér a tajtékzó hullámkecskéktől.
Kivülem csak a kormányos volt a födélzeten, meg egy hajós-legény. De ezt inkább mondhatnám hajós-öregnek, mert csupa szürke volt a szakálla, s félig vak is volt. De hát jó volt ez a Kisfaludygőzösre matróznak.
|
|
|