Krúdy Gyula egész életében írt gyerekek számára is, de a legszebbek a kritika szerint ifjú apaként szerzett meséi. A Gyémántmesék című kötetet ő maga állította össze, és kedvesen naiv-naivul szecessziós illusztrációkkal kísérve, eredetileg 1905-ben jelent meg. A harmincegy mesét tartalmazó, ezúttal Szimonidesz Kovács Hajnalka lírai, kifejező grafikáival illusztrált gyűjtemény mesevilága igen sajátos és összetett. Az író él a népmesék és a népmesékre épülő-építő műmesék (varázsmesék) nem egy motívumával (törpék, csodás események, a Hold leányai stb.), ám nem ezek a meghatározók bennük. Krúdy tulajdonképpen ifjúkori novellavilágának gyermeki változatát teremtette meg ezekben a történetekben, valóságos kis embereket ábrázol romantikusan elrajzolt, "eltündéresített" körülmények között. A kis libapásztorlány őnála egyszerre szegény parasztszülők gyermeke és egy reális-irreális álomvilág elvarázsoltja, a fotográfus bácsihoz elcipelt kisfiú a józsefvárosi környezetben tébláboló kalandvágyó fiatalemberek igen közeli rokona, a három Mihályok az ironikus-komikus Krúdy-novellák hőseihez hasonlatosak, a mikszáthi különcök krúdys válfaját testesítik meg stb. És éppen ezért - érdemes minden kisgyerek (tíz év körüliek előnyben) kezébe adni a kötetet, mert nemcsak életkori sajátosságaiknak megfelelő, igazi élményt nyújtó mesevilággal találkozhatnak, de egyúttal beavatódnak egy kiemelkedően nagy magyar író világába, stílusába, poétikájába is.