Lázár L. Ildikó könyve tizennégy év feletti kamaszoknak éppúgy szól, mint szüleiknek. A mi esetünkben egy kamaszlány nyilván a szerelem-szex szálat, a bulizást, a lázadást, a nagy baráti beszélgetéseket szűrte le belőle (ahogy persze megjelenik az alkohol, a drog is), míg a 40-es mamája pedig egyszerre szeretne újra dilis gimis lenni, és ezerrel megkeresni az elveszett kavicsokat. Mert a sodró lendületű regény nagy tanulsága mi más lehetne, hogy mindenkinek kell egy igaz kavics, amire egész életében vár és vigyáz. Mindannyian értékes kavicsok vagyunk valaki számára, csak meg kell találnunk a megfelelő helyet, ahol a legjobban érezzük magunkat. A regény cselekménye egy budapesti gimis osztály mindennapjait mutatja be: Lille, Praetor, Betti, Krisz, Atács, Leó olyanok, mint gyerekeink osztálytársai, vagy amilyenek mi magunk voltunk annak idején. Mindenki más karakter, itt nincs főszereplő, hol a vagány csajozós menő srác, hol az álomvilágba menekülő bölcsész-típusú lány kerül középpontba, de feltűnik az önmagát kereső, de érzékeny macsó is, tehát minden típusú olvasó magára ismerhet. Ebbe a közegbe csöppen bele a nem kevésbé titokzatos ’40-es Anna, aki magyartanárként próbál segíteni rajtuk, hogy megtalálják saját magukat, és átússzanak vele a Szigetre. Célja: adni és kapni. Az persze csak lassan sejlik fel, hogy milyen múltbeli teher nyomasztja a lelkét, és kiderül, hogy a felnőttek sem olyanok, akiknek látszanak vagy mutatják magukat. Az akciófilmbe illő bunyós jelenetek, a pörgős párbeszédek, a hormonoktól duzzadó leírások mögött megbújó őszinte igazságok egy kamasz számára is hitelesen fogalmazódnak meg az írónő nem kevés önéletrajzi elemekkel átszőtt művében. A humorban is bővelkedő könyv jó példa arra is, hogy az apai tanítás hogyan adható tovább érthető-érezhető módon a mai kamaszoknak. Itt nincs szájbarágás, mégis minden egyszerűen világos. Én mindenestre nagyon élveztem, és azóta máshogy látom a lányom világát is. Forrás: pagony.hu