Uzseka Nprbert   Gaiman és McKean régi harcostársak, már a Sandman képregény sorozat előtt is együtt dolgoztak, és bár külön-külön is királyok, együtt mindig valami elképesztőt és fantasztikusat alkotnak.   A Farkasok a falban első olvasatban csak egy roppant látványos mesekönyv tizenéveseknek, kiskamaszoknak, meg bárki idősebbnek, aki bírja az ilyesmit. Sokban hasonlít a Coraline-ra (amit szintén McKean illusztrált), de az egy regény, ez meg csak egy kis szösszenet, legalábbis Gaiman részéről, mert látszólag McKean csinálta a java melót. A sztori ennyi: Lucy úgy gondolja, farkasok motoznak a házuk falában, de sem szülei, sem tesója nem hisznek neki, nem is törődnek vele – mígnem túl késő lesz, és a farkasok előjönnek. Lucy-ék a kertjükbe menekülnek, ott kénytelenek élni, míg benn a házban az ordasok csapnak ordenáré bulit. Aztán Lucy összeszedi a bátorságát, és visszamegy babamalacért, a kedvenc kis plüssállatkájáért...   Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy Gaiman tán kiírta magát az Amerikai istenek-kel, merthogy azóta szinte csak rövid lélegzetű dolgokkal jött elő. Amik persze mind nagyon jók, amilyen tehetséges és sokoldalú fazon, de azért csak nem lehet őket egy lapon emlegetni a nagyregénnyel, vagy akár a Sandman-nel. De most ennél a farkasos mesénél elsőre is azt éreztem, hogy semmi szükség az összehasonlítgatásra, vagy a túlmagyarázásra, mert ez a kötet úgy, ahogy van, épp eléggé szórakoztató és izgalmas. Gaiman megvillantja humorát, McKean nem különben (talán csak valami magyar népmese jut még eszembe, amiben ennyire lehet nevetni a farkasokon). Egyszerűen olyan ez a könyv, hogy azt kívánom, bárcsak tizenhárom évesen olvashattam volna.   De aztán ha az ember elkezd belemászni, halom apróságot fedezhet fel, nem csak McKean szürreális montázsain, de végül is a szövegben is. Gyermekkori félelmek, oda nem figyelő szülők, régi farkasos meséknek vagy akár Lovecraft Patkányok a falban című novellájának a hatása, és így tovább. Ha akarom, ezek mind benne vannak. Vagyis akarni sem kell, anélkül is ott vannak, de nem kell ezeket előkaparni, hogy értéket találjon benne az ember: szerintem önmagában annyira szórakoztató ez a könyv, hogy minden további boncolgatás nélkül is nagyon élveztem. És az az érzésem, Gaiman és McKean is élvezte a megalkotását, kedvükre mókáztak. Lehet azt mondani, hogy ha nem ők, nem ekkora nevek készítették volna, tán soha ki sem adják, de nem tök mindegy?! Ők csinálták, és olyan jó, amilyet ők tudnak, és így mi örömmel vesszük kézbe, és remekül szórakozunk. Látszólag ez is szimpla ügy.   Forrás: ekultura .hu