Grimm-mesék: Jancsi és Juliska (1)
 A szülőkkel való kapcsolat problémájára bukkanhatunk a Jancsi és Juliska mese elemzése során. Ahogyan Jancsi és Juliska, úgy minden gyermek fél a magára maradástól, attól, hogy szülei elhagyják. De az is tény, előbb vagy utóbb a gyermekek felnőnek, és meg kell találniuk az életben való boldogulás eszközeit.
A meseképek tudat előtti tartalma sokkal gazdagabb a mesében leírt képeknél. Az álmokban, fantáziákban és a gyermek képzeletében a ház, az a hely, ahol az ember lakik, lényegében a test szimbóluma, főként az anya testét jelképezheti. A mézeskalács ház, amelyet „fel lehet falni”, az anyát jelképezi, aki valóban saját testével táplálja a csecsemőt, így a ház, ahol Jancsi és Juliska boldogan, gondtalanul, folyton-folyvást csak esznek..
A tudattalanban a jó anyát jelképezi, aki saját testét kínálja táplálékként.
|
Ha megismerkedtek a gyerekek Jancsi és Juliska történetével, többnyire felfogják – legalábbis tudat alatt –, hogy ami a szülői házban, és ami a boszorkány házában történik, különböző nézőpontjai annak, ami a valóságban egyetlen összefüggő élmény. Ugyanis a boszorkány a gyermekek minden vágyát teljesíti, akár csak odahaza az édesanya: megtudjuk, hogy
„kézen fogta és bevezette őket a házacskájába. Ott mindenféle jó ételeket rakott eléjük: tejet és cukros palacsintát, almát és diót. Ezután lefektette őket két szép ágyacskába, és betakargatta tiszta fehér vászonnal; Jancsi és Juliska úgy érezték, a mennyországba kerültek.”
Csak másnap reggel ébrednek föl a kegyetlen valóságra.
„Az öregasszony csak színlelte a kedvességet; valójában gonosz boszorkány volt...”
„Így érez a kisgyermek, amikor a fejlődés ödipális szintjének ambivalens érzelmei, frusztrációi és szorongásai törnek rá, és emlékszik rá, milyen csalódottságot és dühöt élt át korábban, amikor anyja többé nem volt hajlandó olyan maradéktalanul kielégíteni minden vágyát és szükségletét, mint szerette volna. Mivel erősen feldúlja a felismerés, hogy anyja többé nem szolgálja ki feltétlenül minden igényét, viszont kezd követelményekkel lépni fel vele szemben, és egyre inkább saját dolgaival törődik – mindezeket a tényeket a gyermek eddig sikeresen szorította ki a tudatából. Most úgy képzeli, hogy anyja, amikor szoptatta, és amikor megteremtette számára az orális élvezet mennyországát, ezt csak azért tette, hogy becsapja – akár a boszorkány a mesében.”[1]
A mese azt fejtegeti, hogy egy gyermeknek előbb-utóbb el kell szakadnia szüleitől, a fejlődés következő szintjére kell lépnie, amikor csak kortársai segítségére támaszkodhat. Két ellentétes érzés dúl benne: egyrészt a függetlenségre való törekvés, másrészt vágy az otthon biztonsága után.
Egy kisgyerek gyakran el sem hiszi, hogy valaha is szembe tud nézni a külvilággal a szülei segítsége nélkül. Meg kell tanulnia bízni önmagában és abban, ha majd felnő ı is képes lesz úrrá lenni a rá leselkedő veszélyeken. A kisgyermek gyakran nem is tudja felfogni cselekvése okát; ő csak azt veszi észre, hogy szeretett anya hirtelen fenyegető óriássá változik. (Boldizsár Ildikó)
|

|