|
Meseregény: A Félőlény
   A meseregény színhelye a Kiserdő, mely egykor a felhőtlen örömök vidéke volt. A régi szép időkben teadálutánokat tartottak akiserdő közepén, és a Félőlény, aki akkor nem volt még félőlény, történeteket mesélt, olvasott fel hatalmas könyvtárából.
 "Az odú tágas volt. És téres. Meg zegzugos. Lakhelynek a legalkalmasabb. Ahány helyiség, szeglet, sarok, sut, mindmegannyi mennyezetig rakva könyvvel. Csodás regék, románcok, mesék, mondák, legendák, poros, régi fóliánsok és vadonatúj sziporkázó képeskönyvek; avítt bőrkötések és tükörfényes borítókba burkolt remekművek sorjáztak a polcokon és az ágyak alatt, mivelhogy könyvek bújtak meg ott is, meg a konyhaszekrényben, de még az ágyneműtartóban is - könyvek, könyvek mindenütt!"
Ennek azonban már jó ideje vége. Csatang már korábban el is hagyta a Kiserdőt, és barátait, hamarosan azonban újra megjelenik, és tájékoztatja a társaságot, a szörnyek bizony mindenhol ott vannak, és nincs más lehetőség, be kell állni közéjük...
Ott áll hát a Félőlény a szörnyfelvételi irodában a teleszkópos kezű Irodaszörny előtt, aki a legújabb kiadású Kis rémhatározóból különféle szörnytípusokat ajánl behódolni kész ügyfele figyelmébe.
|
|
A választási lehetőségek korlátlanok a kaszaboló, daraboló, saraboló, préselő, réselő és késelő, valamint az árkoltfarkú, burkoltfarkú, hurkoltfarkú, szegletesfejű, szegesfejű, szegfejű, bunkó, bárgyú, gárgyú, nyomott, csökött és lökött rémek között. Persze ha valaki nem képes rögtön dönteni, áthidaló megoldásként jelentkezhet általános szörnynek is, és későbbre halaszthatja a szakosodást.
Szegény Félőlény ekkor még nem tudja azt, amit az Utolsó Kiserdőben hagyott barátai már sejtenek: az igazi főrangú rémek nem a küllemükről ismerszenek meg. Az igazi szörnyek attól igaziak, hogy épp olyanok, mint bárki más.
Egyikük, miközben a Félőlény messze földön híres könyvtárát égeti el hatalmas máglyán, leckét is ad az erdőlakóknak szörnyológiából:
"Senki sem születik szörnynek. Viszont előbb-utóbb mindenki azzá válik. Elszegődik. Felcsap. Beáll. És higgyétek el, az lesz a leghithűbb, aki korábban egészen másféle volt, mert feledtetni akarja, hogy másféle volt" - üvölti a kiképző főrém, és Terror térre kereszteli az addig Tündér téren ismert közterületet.
És ekkor végre történik valami. A Félőlény ráébred arra, hogy azért van tele a világ szörnyekkel, mert szörnnyé válni könnyű, mondhatni pofonegyszerű. Eltolja maga elől a belépési nyilatkozatot, felemeli a fejét, és kimondja azt a végtelenül egyszerű és tiszta mondatot, amely képes a történet mélypontját is a végtelenül egyszerű és tiszta megoldás felé fordítani:
"Nem lenni szörnnyé: az a nehéz."
Még a szörnyek lélegzete is elakad e sorsfordító, világrengető szavak hallatán.
Amikor a Félőlény hazatér, az erdőt rémuralom alatt tartó szörnyek láttán másodszor is mond valami nagyon fontosat: "NA DE MOST MÁR ELÉG!" Amikor a könyvtártulajdonos szembesíti őket tudományával, végül is megfutamodnak. Sorra kipenderíti az erdőből a rémeket, visszaállítja a régi útjelzőket, és mesélni kezd.
Megtanulta, hogy a szörnyek, ha nem legyőzhetők is, de mesékkel és történetekkel távol tarthatók.
Békés Pál szerint az a teremtmény, aki tudott szörnnyé nem lenni, megérdemli, hogy új nevet kapjon. Igaz, nem is annyira új ez a név, legföljebb elfelejtettük, hogy ilyen is létezik. Úgy hívják: Élőlény.
(Boldizsár Ildikó)
|
|
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
ÖSSZES FOGLALKOZÁS
