Hogyan kezdesz hozzá egy könyv illusztrálásához? A szöveg elolvasása után rögtön nekiállsz vázlatokat készíteni? Nem. Az első olvasás után még nem vázlatolok, először csak a szövegre figyelek, mintha csak egy kíváncsi olvasó lennék. Élvezem a történetet és hagyom, hogy magával ragadjon. Azután még egyszer elolvasom, és ezúttal már jegyzetelek. Fontos szempont, hogy van-e népművészeti vagy más korhoz kötött vonatkozása a szövegnek. A karakterek is bírhatnak konkrét személyleírásokkal, részletekkel (haj, alkat, ruha, kedvenc állat stb.). Ha a jegyzetelés megtörtént, készítek egy nyerstördelést, amiben még nem fontosak az elválasztások vagy a helyesírás, ez arra jó, hogy kiderüljön, mekkora és mennyi illusztrációt tudok benne elhelyezni úgy, hogy jó ritmusa legyen a könyvnek, már ami a szöveg-kép arányát illeti. Ez persze annak is függvénye, hogy képeskönyvről, antológiáról vagy meseregényről van-e szó. Itt már az is kiderül, hogy a szöveg mely jelenete az, amelyiknek a megjelenítése hozzáad valamit a szöveg tartalmához. Ekkor olvasom harmadszorra, nagyon részletesen a szöveget, és ekkor kezdek el vázlatolni is. Egymás után jelennek meg az általad illusztrált könyvek: itt a Csiri-biri torna-tár második része, Kiss Ottó dudorászós versikéi és Bátky András Morcija. Három könyv, háromféle megjelenése ugyanannak a jól felismerhető „takácsmaris” képi világnak. Törekszel arra, hogy mindig egy kicsit máshogyan illusztrálj?   Igen, ez nálam szinte alapszabály. Minden esetben újítok, még ha ez olykor nem is olyan feltűnő a végeredményt nézve. A Csiri-biri torna-tár esetében például a grafitceruzával készített vonalas mozdulatrajzok vagy a teljesen foltszerűen alkalmazott nagy színes felületek hathatnak az újdonság erejével. Bár ez utóbbiról sokan azt gondolnák, hogy tőlem nem is olyan meglepő a nagy színes felületek alkalmazása, itt mégis tovább egyszerűsítettem a látványt - épp a korosztály miatt - és egészen kis felületen tettem csak plasztikussá a formákat. Épphogy kaptak egy kis árnyékolást. Így egyszerre maradtak térbeliek, ugyanakkor foltszerűek. Kiss Ottó versesköteténél az újítás abban rejlik, hogy szándékosan szakítottam egy hagyománnyal és nem vázlatoltam. Csak a fejemben. Kompozíció-koncentráció-improvizáció. Ez volt az a három dolog, ami jellemezte a folyamatot. Rétegről rétegre festettem meg minden alakot és formát, vállalva persze minden esetlegességet, amit az adott pillanatban húzott ecsetvonás kínált. Hihetetlenül izgalmas játék volt. És úgy éreztem, közben játszi könnyedséggel mászom meg a Mount Everestet. A Morcinál egészen más volt a helyzet. Ebben az esetben egy nehéz témával kellett azonosulni. Egy olyan dologról kellett képekben beszélnem, ami felfoghatatlan, visszavonhatatlan, végtelenül mély és csendes. De a humornak is jelen kellett lennie, mert valahogy túl kell élni a hétköznapokat. Egy letisztult világot szerettem volna a képeimmel létrehozni, amelyben kiélesednek a pillanatok. Ezért is alkalmaztam a kompozíciókban felnagyított részleteket, fotószerű képkivágásokat és ezért is döntöttem úgy, hogy ezúttal temperát használok akvarellceruzával. Mert ez utóbbi két eszköz együttese - az általam nagyon kedvelt akrillal szemben - nagyon finom, puha felületet képes létrehozni. Csakúgy, mint az akvarellfesték és akvarellceruza kettőse, melyek a Tulipánháború eszközei voltak. Szakács Eszter meséit egyfajta kettősség jellemzi, a klasszikus népmesei és a mai, modern világ keveredik benne. A főszereplő Habakuk is ilyen, egyfelől mai kisfiú, másfelől királyfi, aki hőstetteket visz véghez. Eszter kettőssége nagyon közel áll az én világomhoz és nagyon hálás dolog ez egy illusztrátor számára. Legalábbis az én számomra, hiszen szeretem az abszurditást. Nagyon vicces szituációk születhetnek meg egy ilyen világban. Eszter pedig élt a lehetőséggel, úgyhogy nekem nem is volt olyan nehéz dolgom. Csupán kiegészítettem az általa leírtakat néhány finom részlettel, poénnal (pl.: útjelzőtábla a Szerafnához vezető fa törzsén, vagy a szélpalackozó manók sapkája, ami a szélzsák mintájára született stb.) A szereplők közül Habakuknál kellett a legkörültekintőbbnek lennem. Mert egyszerre kellett egy mai srácnak és egy királyfinak lennie, egy hősnek és egy iskolásnak, aki kiegyensúlyozott, bölcs, nagylelkű és jó barát. Aki a legnagyobb természetességgel teszi a dolgát, legyen szó egy unikornis vérvételéről vagy a manók által oly rettegett böllöngér befogásáról. A képeiden sokszor vannak olyan apró részletek, amik a szövegben nem szerepelnek. A királyi varázsszertártárban például olyan varázstárgyakat is láthatunk, amelyekről Szakács Eszter nem ír. A gyerekek különösen odavannak ezekért a részletekért. Te melyik varázseszközt próbálnád ki a legszívesebben? A varázsecsetet, ami a felhúzható egér miatt nem látszik. De ott van!