Egy képzeletbeli barát naplója
Németh Eszter 2017.05.03. 18:51
Írta: Matthew Dicks
Fordította: Nagy Boldizsár
Kiadó: Kolibri Gyerekkönyvkiadó, 2013
Oldalszám: 336
"A nevem Budo. Öt éve vagyok életben. Öt év nagyon hosszú idő valakinek, aki olyan, mint én. A nevemet Maxtól kaptam. Ő az egyetlen ember, aki lát engem. Azt tudom, amit Max tud, de néha nála többet is. Tudom, hogy Max veszélyben van. És azt is tudom, hogy én vagyok az egyetlen, aki megmentheti őt. "
Szívfacsaró és szívmelengető könyv kamaszoknak és felnőtteknek a szeretetről, a hűségről és a képzelet erejéről - gyönyörű történet mindazoknak, akiknek volt már igaz barátja... akár valós, akár képzeletbeli.
Mindenkinek szüksége van barátra. Legalább egyre. Ha nincs igazi, addig teremtsünk egy képzeletbeli barátot, aki feltétel nélkül, odaadóan és teljes mértékben kiáll mellettünk, biztatást és biztonságot ad.
Matthew Dicks okosan, éles szemmel figyelte meg az Asperger-szindrómás világot. Beleélte magát (vagy talán személyes a tapasztalata), és nyílt őszinteséggel, sok humorral és érzelemmel mesél arról, hogy nem kell valódinak lenni ahhoz, hogy valaki igaz barát legyen.
Nagy Boldizsár kedves, őszinte és a gyermeki gondolatvilágot hűen tükröző fordítása teszi letehetetlenné ezt a könyvet.
|
konyvmutatanyosok
Látszólag semmi rendkívüli nincs a barátságukban, sülve-főve együtt vannak, de ha túl közel kerülnek, akkor azért sort kerítenek extra titkokra. A probléma csak az, hogy ezek a titkok nem a barátságukra, hanem a biztonságukra veszélyesek. Max titka legalábbis…
Úgy tartják, hogy az igazán jó figurák a szöveg születése során életre kelnek, és néha olyan döntéseket hoznak, vagy olyan irányba alakítják a történet menetét, amire az író nem számított. A könyv alapján úgy tűnik, a képzeletbeli barátok is rendelkeznek efféle tulajdonsággal. Önálló életre tudnak kelni.
Budo ugyanis Max képzeletbeli barátja. Max enyhén autista vagy asperger-szindrómás kisfiú: így lehetséges az, hogy bár már iskolás korú, mégsem tűnt el az életéből Budo, aki a történet narrátora. Mivel Max teremtette, rá hasonlít, mind tudásában, mind képességeiben. Érdekes megfigyelni, hogy a rövid, lényegretörő mondatok az emberi érzékelés és értékelés mennyire más aspektusait mutatják. Olyan ez, mint a róka és a kisherceg párbeszéde. Nincsenek vadászok a bolygón, hű ez érdekes. Ja, hogy tyúkok sincsenek… Hát, kár!
Maxnak Budót leszámítva nincsenek barátai, nem szereti, ha megölelik, és az édesanyja csak álmában adhat neki puszit. Budo szereti Max édesanyját, így nem árulja el barátjának, hogy az egy puszi igazából sok-sok puszi. Sőt Budo azt sem meséli el Maxnak, hogy az apukája mennyire nem akarja tudomásul venni a betegségét. Hárít minden akadályt, így a gyógymódok vagy segítségek nagy többségét is. Maxot a szülei normál iskolába íratják, ahol a gyerekek többé-kevésbé elfogadják őt, tudomásul veszik a különcködéseit (extra kaki), kivéve a minden iskolában felbukkanó fenegyereket, aki persze folyton terrorizálja a kisebbeket; Max is fél tőle, egészen addig, amíg egy alkalommal – Budo számára is megdöbbentő módon – a fejére nem kakil.
Az éjszakákra és nappalokra tagolódó cselekmény éjszakai részeiből megtudhatjuk, merre kószál Budo, míg Max alszik. Néha tévézik a fiú szüleivel, kivéve, ha szerelmes filmet néznek és őket magukat is elkapja a hév. Sokszor elmegy a közeli benzinkútig, ahol a barátai – különleges létéből adódóan a látásból ismert ismerősöket definiálja így – dolgoznak. Így lesz szemtanúja a benzinkúti lövöldözésnek, de mivel Budo Maxon kívül senki számára nem látható, a kisfiú előtt viszont érthető okokból hallgat a történtekről, a rendőrségre vár a tettes felfedése. Budo pedig ezután nem nagyon megy már éjszaka a benzinkútra, mert a megfigyelései alapján pontosan rekonstruálható a hely atmoszférájának megváltozása.
Forrás: Kömyvmutatványosok
|

|