Hintafa blog A kísértethistória műfaja egyszerre ellenállhatatlanul vonzó és ijesztő. (Tegye fel a kezét, aki nem érez késztetést, hogy a pincéből felmenve ne pillantson a háta mögé!) Cornelia Funke két történetének egyik legnagyobb erőssége az, hogy olyan miliőt teremtett meg a gyerekek számára, ami minimálisan borzongat, miközben maximálisan szórakoztat. Arra sem volt rest, hogy a kísértetek rendszertanának “tudományos” hátterét megalkossa, sőt a kísértetvadászok kezébe is olyan fegyvereket adott, amik az amúgy borzongató témát vidámmá varázsolják. Kedvelem ezt a friss, vagány, céltudatos elbeszélői stílust. Funke nem szépeleg, nem próbálja meg görcsösen kerülni az izgalmas, néha kicsit borzongató helyzeteket. Ugyanakkor egy pillanatra sem merül fel az olvasóban, hogy lenne mitől tartania mert a szerző megmarad azon a mezsgyén, amit célközönsége még kellenesnek, érdekesnek talál. A téma egyébként olyan sikert aratott Németországban, hogy az első részből film is készült, de Ti mindenképpen a könyvvel indítsatok. Már csak azért is, mert Fréderic Bertrand intenzív színekben úszó illusztrációi tényleg hátborzongatóan jók.  Funke tökéletesen tisztában van azzal, hogy a 8+ korosztálynak mire van szüksége. Nagyon jó arányban vegyíti az izgalmakat a humorral, mindehhez egy olyan főszereplőt választ, akivel a nagy többség azonosulni tud, vagy rettenetesen drukkol neki.  A szerethető, többszörösen újraolvasós sorozat, közös kedvencünk.