Az apa elfordult, hogy elrejtse a mosolyát, a felesége meg intett neki, hogy hagyják rá. – Jól van, Napóleon. Akkor menj csak sapka nélkül. A kis vadmalac iszkolt kifelé, nehogy meggondolják magukat. Az apja fejcsóválva nézett utána. – Nézd csak, milyen büszkén megy a csupasz kobakjával – mondta a feleségének. – Hát, hallod, ez a menő – felelte az nevetve. Napóleon örömmel kocogott a tisztás felé. Lába alatt hívogatóan zizegett az avar, ő pedig nagy élvezettel meghempergett a vastagon terített aranysárga, rőt vörös, rozsdabarna faleveleken. – Szia, Napóleon! – köszönt rá valaki. – Látom, te sem vettél sapkát. A legkisebb nyest fiú, Ábris támaszkodott egy fiatal nyírfa törzsének hajadonfőtt, dideregve. – A sapka lányoknak való – jelentette ki önérzetesen Napóleon, bár most, hogy a nap elbújt, már igencsak kezdett fázni a füle. – Az – nyögte a barátja vacogó fogakkal. – Jössz velem a tisztásra fogócskázni? – kérdezte tőle Napóleon. – Öööö… mennék, de most jutott eszembe, hogy sietnem kell haza. Szia! Azzal már el is tűnt, szaporán szedve a lábát a jó meleg nyest odú irányában. Napóleon tanácstalanul téblábolt egy darabig, aztán bandukolt tovább a tisztás felé. Amikor a magas bükk alatt ment el, rárikkantott Mókus Rézi. – Hé, Napóleon, hát a sapka hol maradt? Lefagy a füled. – A menők sapka nélkül járnak – nézett fel rá dacosan Napóleon. – Ó – hökkent meg a mókus – nahát, ezt nem is tudtam. Majd a jó meleg odúmban eltöprengek rajta. – Ahol nem fagy le a fülem – tette hozzá, azzal borzas farkával intve el is tűnt az odújában. Napóleon sértődötten odébb állt. Körbe– körbe bóklászott a tisztáson, de nem talált játszótársat. Mindenki behúzódott a jó meleg kuckójába. Végül kikötött a vadgesztenyefa tövében. Nagyon szerette nézegetni a barna kis golyókat, gyönyörködött a fényes bőrükben. Most is hevert néhány a fűben. Napóleon föléjük hajolt. Ekkor feltámadt a szél, és megrázta a fa lombját. – Au! Ez fájt! Egy tüskés kis zöld gömb éppen fültövön találta a kismalacot. Szemrehányóan felpillantott a fára. A játékos szél most bebújt a fa lombjába, és pörögni– forogni kezdett benne. Csak úgy záporoztak a tüskés kis zöld bombák Napóleon sapkátlan fejére. – Uiiii, uiiii – visított fel Napóleon, és torkaszakadtából sivítva futott hazafelé, ahogy a lába bírta.Kifulladva esett be az ajtón. – Mami, mami, vegyük elő a sapkám. – De hát, Napóleon, a sapka nem menő – válaszolta a mamája. – Nem akarok menő lenni – motyogta Napóleon. – A menőknek lefagy a füle, és a tüskés gesztenyék jól megverik a fejüket. – Én inkább jó meleg sapkás kismalac akarok lenni. Jó? – tette hozzá az anyjához törleszkedve. – Jó. Gyere, megkeressük. És… Napóleon – nézett rá az anyja huncutul csillogó tekintettel. – A sál vajon most éppen menő lehet? VISSZA A MESEGYŰJTEMÉNYHEZ>>