– Szó sincs róla! Nem neked való, rosszat fogsz álmodni, ha ilyeneket nézel – mondta anya.
– Anyáék kisbabának tartanak engem – panaszolta egy nap Kékmanónak.
– Miből gondolod?
– Mert soha nem engednek tévét nézni.
– Soha?
– Jó, nem soha, de nagyon ritkán. És semmi olyat, ami nagyoknak való. Csak mesét és állatosat.
– És ezeket nem szereted?
– De szeretem. A legjobban akkor szeretem, amikor együtt nézzük, és közben nevetünk apával a vicces meséken. Az állatosok után pedig elmagyarázza, ha valamit nem tudok. De én másmilyen filmet is akarok nézni. Olyat, ami tényleg nagyoknak való és karikás. Mindenki más nézhet ilyet az oviban, csak én nem.
– Mindenki nézheti? – csodálkozott a manó.
– Lehet, hogy nem mindenki. De sokan. Biztosan sokan. Kolos nézheti.
– Szívesen lennél a helyében?
– Igen. Ilyenkor igen. Én is meg szeretném nézni a ködös szörnyetegeket!
Marcinak teljesült a kívánsága. Egyik nap megengedték a szülei, hogy ovi után átmenjen Kolosékhoz játszani. Zita néni leült dolgozni a számítógép elé, a fiúk pedig bementek a gyerekszobába. Marci ámulva nézte a sok gyönyörű játékot, de Kolos csak unottan legyintett.
– Á, nem szeretem ezeket. Nem szoktam velük játszani.
– Akkor mit szoktál csinálni? – csodálkozott Marci.
– Filmet nézek. Nézd, mindenféle van. Megmutassam?
– Igen – csillant fel Marci szeme. – És nem szól rád az anyukád, hogy most már elég tévézésből, és inkább menjél társasozni vagy kártyázni?
– Dehogyis! Neki nincs ideje ilyesmire.
– Soha?
– Soha. Békén kell hagyni, hogy dolgozni tudjon. De nem is bánom, mert ez sokkal izgibb. Vett nekem egy csomó mesét. De nem azok a legjobbak ám! Tudod, mim van még? Idenézz! Áthoztam anya szobájából igazi, félelmetes filmeket is! Ez való nekünk, nagyoknak. Betegyem valamelyiket?
– Jó – mondta kicsit vontatottan Marci, mert eszébe jutott, hogy anya biztos nem örülne, ha tudná, mit csinálnak. De szerencsére nem tudja, gondolta, és kényelmesen elhelyezkedett a kanapén.
– A ködöset tedd be – mondta, és alig várta, hogy igaziból is lássa azt, amiről már olyan sokat hallott.
Elkezdődött a film, ami egyáltalán nem volt érdekes. Legalábbis Marci szerint. Inkább csúnya volt és ijesztő, és főként nagyon hangos. Nem akart szégyenben maradni Kolos előtt, ezért nem szólt semmit, de arra gondolt, hogy sokkal jobb lenne inkább játszani valamit.
Örült, amikor anya érte jött, és elindultak haza. A csúnya szörnyek újra és újra a gondolatai közé tolakodtak. Bizony még álmában is előjöttek, egész éjszaka hadakozott velük. Reggel fáradtan, ingerülten ébredt, és amikor elindultak az oviba, riadtan torpant meg az ajtóban.
– Köd van – mondta apának, aki csodálkozva nézett rá.
– Igen, de attól még el kell indulnunk az oviba. Mégpedig hamar, különben elkések.
– Nem akarok! Kérlek, apa, hadd maradjak ma itthon! Nagyon jó leszek, megígérem.
– De kisfiam, mi van veled? Várnak a barátok, az óvó nénik. Csak nem ijedtél meg a ködtől?
– De igen, mert szörnyek laknak benne. Ez az ő lélegzetük, és meg fognak enni minket. Inkább menjünk gyorsan vissza!
– Butaság, Marcikám! Ezt meg honnan veszed? Semmiféle szörnyek nem laknak a ködben. Ki mondta?
– Kolosnál láttam a félelmetes filmben – vallotta be Marci, és egészen megkönnyebbült a vallomástól.
– Értem – bólintott apa. – Mindent értek. Na gyere, menjünk, mert tényleg elkésem. Csak nem félsz, ha velem vagy? Tudod, hogy én mindenféle szörnnyel elbánok, ha kell. Útközben pedig elmesélem neked, hogy igazából mi a köd.
Marci megnyugodott, mert apa mellett mindig biztonságban érezte magát, és figyelmesen hallgatta a magyarázatot.
– A köd valójában felhő. Akkor van köd, amikor a nedves levegő lehűl. Ilyenkor egészen lent, a talaj fölött alakulnak ki a felhők.
– Tényleg felhő? – ámult el apa szavaitól a fiú. – Lejöttek a felhők a hidegtől?
– Valahogy úgy. Most tehát a felhők között sétálunk – mosolygott apa, és egész úton úgy beszélgettek, mint két jó barát. Marci részletesen elmesélte, milyen filmet néztek Kolosnál, és nagyon jó érzés volt hangosan kinevetni ezt a butaságot.
Este Kékmanónak is elmondott mindent. A filmet és apa magyarázatát is.
– Én apának hiszek, mert ő sokkal okosabb. És nem is akarok többet ilyen buta filmet nézni.
– Nem akarsz már cserélni Kolossal?
– Nem. Nem baj, hogy nem engednek szörnyes filmet nézni, hanem inkább társasoznak velem. Meg fényképalbumot nézegetünk. Az sokkal jobb, mint a filmnézés. És igaziból nem gondolják ám, hogy kisbaba vagyok. Apa mindent elmagyaráz nekem. Megmutatta a ködöt a nagy könyvben, és tényleg nem laknak benne szörnyetegek. És azért mutatta meg, mert tudja, hogy már nagy vagyok, és megértem. Igaz?
– Bizony, pontosan így gondolom én is – mosolygott Kékmanó, és a kedves, narancssárga fény beragyogta az egész szobát.
|