– Honnan jön a nyár? – kérdezte egyik délután Marci. – Nyárországból – felelte a manó. – És meddig marad itt? – Három hónapig. Akkor kezdődik, amikor a nagycsoportosok elballagnak az oviból, és addig tart, amíg minden kisgyerek és óvó néni visszajön a szabadságról. Egy időre bezár majd az óvoda, és te is elmész anyáékkal nyaralni. Június, július és augusztus. Ezek a nyári hónapok. Várj csak, lerajzolom neked, meddig tart a nyár. Kékmanó elővett egy papírlapot, és rajzolt egy szép nagy kört. – Látod, ennyi idő alatt telik el egy év. Ez az egyik szülinapodtól a másik szülinapodig tartó időszak, és ez alatt az idő alatt négy évszak ballag körbe. Nyár, ősz, tél és tavasz. Mindegyik évszaknak jut az évből, osztoznak rajta, mint a jó testvérek. Most nyár van, most  ő a soros. Kékmanó sárgára festette a nyári hónapokat, és Marci úgy érezte, hogy a Napocska mosolya bújt ebbe a sárga színbe. – Szeretnél körülnézni Nyárországban? – kérdezte a manó, és amikor Marci örömmel bólogatni kezdett, elmosolyodott. Megfogták egymás kezét, nézték a rajzolt kör sárgára festett részét, és a következő pillanatban már a Mesék Birodalmában, Nyárországban jártak. Elviselhetetlen hőség fogadta őket. Marcinak még az is megfordult a fejében, hogy jobb lenne inkább hazamenni, de ekkor egy csapat hófehér madár sereglett köréjük. A szárnyukkal legyezgették őket, így máris kellemesebb lett a hőmérséklet. Elindultak az úton, és alaposan szemügyre vették, milyen érdekes és fontos dolgok történnek nyáron. Sétáltak a szigeten, megcsodálták a zöld lombkoronájú fákat, bokrokat, a kertekben nyíló színpompás nyári virágokat. – Ez itt az illatos liliom. Ez a dália, amott a szegfű, ez pedig pillangóvirág – magyarázta éppen Kékmanó, amikor érdekes dolog történt. Apró, iciripiciri törpék osontak a virágokhoz,  és kicsi, aranyszínű kancsójukból megöntözték őket. – Ők kicsodák? – kérdezte Marci. – Ők a fényszállítók. Nagyon sokan vannak, ők hordják szét a Nap fényét és melegét a világnak. Ahhoz, hogy a virágok, a fák, a bokrok élni, növekedni tudjanak, szükségük van fényre és melegre. Továbbsétáltak, és megcsodálták a hatalmas búzatáblákat, kukoricaföldeket, pipacsmezőket, gyümölcsösöket, ahol szintén rengeteg kis törpe szorgoskodott. – Nekik is szükségük van a Napra? – kérdezte csodálkozva Marci. – Nekik is. A gabona és a gyümölcs csak akkor érik meg, ha elegendő meleget, fényt és vizet kap. A növények így tudnak fejlődni, nem maradnának életben, ha nem jutnának hozzá.  De nem csak a növények! Az állatok és az emberek sem léteznének a Napocska nélkül. Nézd! – mutatott Kékmanó az egyik fára. – A kis fényszállító törpék itt is szorgalmasan dolgoznak. A madárfészkekbe hordják a Nap melegét, hogy segítsenek fejlődni a fiókáknak. Marci csak ámult és bámult, majd izgatottan felkiáltott, mert sorban felrepedtek a tojáshéjak, és picike madárfiókák keltek ki belőle. Ahogy mentek tovább, látták, hogy a többi állat is kap a nyár kincséből. Picik és nagyok, szelídek és vadak, húsevők és növényevők, mindenki hozzájutott a melengető napfényhez. Kaptak belőle a bogárkák, a pókok, a csiga, a kutya, a cica,  a kisegér, a róka és a nyuszi is. Ezer meg ezer törpe sürgött-forgott mindenfelé, és kis kancsójuk tartalmát a levegőbe, a tavakba, folyókba, patakokba locsolták. – Látod, téged sem felejtenek ám ki! – kacsintott vidáman Kékmanó, és Marci kacagni kezdett, amikor észrevette, hogy a sok-sok törpe őt is úgy locsolgatja napfénnyel, mint a kis virágokat. – Nézd, ott a Nap, onnan jönnek a kis törpék – mutatott a manó a távolba. Marci felnézett a messzeségbe és látta, ahogy a hatalmas, szikrázó Nap óriási aranykancsóba folyatja fényét és melegét, az apró, dolgos kis lények pedig icike-picike kancsójukkal merítenek belőle. A kisfiú magába szívta az édes gyümölcs- és virágillatot, hallgatta a méhek döngicsélését, a madarak vidám énekét, nézte a zöld bokrokat, a fákat, a zöld füvet, és azt mondta: – Jó, hogy elhoztál ide. Most már mindig emlékezni fogok rá, hogy melyik évszak a nyár, és hogy milyen az élet Nyárországban. 2. Mese a Szivárványszínű kapuról Vissza a sorozathoz