Miközben így puffogtatott, fényeskedő zöld arcaival, boldogan, észrevett valamit a vízben. Valamit, amit nagyon kellett nézni, mert csodaság volt az: apró, kerek, fényes labdacsok úsztak, járták útjaikat a tóban, tó vizében, annak állatai és növényei közt lebegve. A béka benyúlt a vízbe, ujjai közé csippentette a kényes testű labdacsokat, és egymás után, óvatosan felrakta őket a nyakára, körbe-karikába rakta, mint a gyöngyöt, kanyargott nyakán a sok labdacs, egymáshoz tapadva. Mikor már egy labdacs nem sok, annyi sem fért több a kanyargásba, felállt a dinnyehéjon, és megrebegtette feje csücskén levő szemein a pillákat a gyönyörűségtől: – Óhh, én vagyok a bájos! Óhh, én vagyok a szépségesszép! – gondolta ezeket a csücskös fejében. Aztán, azt érezte, minden nagyon olyan, amilyennek lennie kell. Visszafeküdt hát a dinnyehéjra, és elkezdte puffogtatni a nyakát, kövérítette, soványította. Azaz, nem jól mondom, mert nem maradt ideje arra, hogy soványíthassa a nyakát. Mikor felkövérítette, a labdacsok bizony mind, egytől egyig szétpukkantak, s ettől igen megijedt, nem is moccant. Szétpukkantak, mert levegőből voltak, olyan levegőbuborékok voltak azok, amiket a tó növényei, állatai szuszogtak ki magukból. Ezeket rakosgatta nyakára a béka, szépítkező boldogságában. Hát, így odalett a gyöngy, oda bizony a csodakaláris. Ült a béka ijedten a dinnyehéjon, vízbe lógtak lappantott lábai. Amikor már kilátott az ijedtségből, észrevette, hogy figyelik. Csücskös fejét majdnem belemártotta a tó vizébe, annyira akarta, hogy meglássa a három compót. (A compók, azok halak, tavi halak, tudós könyvekben olyan nevüket is írják, hogy tinka tinka.) Hogy éppen tinka tinkák voltak-e vagy compók, amikor elkezdték küldeni fejükből a buborékokat, nem tudom, de nagyon szépen küldték, annyi bizonyos. Olyanok voltak, mint három pikkelyes, szép szódásüveg. Bizsergett a három compó, tinka tinka, s körülöttük a tó vize. Valami a békában is bizseregni kezdhetett, mert kacagni ment a szája, jajj, úgy kacagott, de úgy. Ujjaival kicsippentett néhány buborékot, telekanyargatta velük újra a nyakát. Aztán megkövérítette a nyakát, és pk-pk-pk-pk, pukkantak a buborok, ezen meg a compók kacagtak. Volt olyan, hogy egyszerre kacagtak. Bizseregtek a compók, pukkasztott a béka. Aztán volt olyan, hogy megunták ezt, olyankor mindenki elment dolgára.