– Hahó, Vlad! Épp most járt itt az unokahúgod – intett vidáman a denevérnek. – Helyes gyerek. Segített nekem Leó terítőjét összehajtogatni.  – És utána hova ment? Elcsavargott a kis zsivány.  – Hazaküldtem. Gondoltam, hogy aggódsz érte. El is indult szépen. Nem ért haza?  – Sajnos nem – felelte Vlad, és megbicsaklott a hangja. – Agyon csapom, ha valami baja lesz.  – Szerintem – szólalt meg Rézi – haza kéne menned, hátha közben előkerült. Mi meg Misivel megnézzük arra, amerre elindult. Nálad találkozunk. Jössz, Misi?  – Persze.  Vlad hazarepült, reménykedve, hogy mire hazaér, már ott vigyorog Zazi az odúban.  – Agyoncsapom azt a kis morzsát. – dörmögte. – Hogy lehet így elkódorogni?  Rézi meg Mosó Misivel elindult az erdőn át. Zazi repült hazafelé. Eleinte minden jól ment, de aztán elbizonytalanodott.  – Ilyen fák nem is voltak Vlad bácsi felé. Vagyis… Tanácstalanul nézelődött. Nem tudta, merre menjen tovább. Ráadásul egyre álmosabb lett.  – Itt pihenek egy kicsit – mondta magában, és egy fiatal tölgyfára telepedett. – Aztán majd biztosan hazatalálok. Vagy kiabálok, és jön Vlad bácsi.  Elmosolyodott, és kényelmesen elfészkelődött. Már kezdett lecsukódni a szeme, amikor hirtelen rázkódni kezdett a facsemete.  – Jaj, jaj, mi az? Leesek mindjárt! – sivalkodott a kis bőregér és óvatosan kikukucskált a levelek között.  Egy csíkos kis vadmalac bámult föl rá a fa tövéből, sáros orral.  – Hé! Óvatosan! – kiabált le neki Zazi. – Itten vannak.  – Bocsánat – szólt vissza a kismalac. – Nem tudtam, hogy van ott valaki. Csak turkáltam egy kicsit a fa tövénél. Tudod, nagyon szeretek turkálni. Te mit csinálsz ott?  – Csak pihenek. Tudod, most pillanatnyilag egy kicsit eltévedtem.  Elhallgatott, és maga elé bámult. A cumi hevesen mozgott a szájában. A kismalac az orrát ráncolta.  – Hát hová mennél? – érdeklődött.  – Vlad bácsihoz. Most nála lakom.  – Hát azt tudom, hogy hol van! – rikkantotta örömmel a kismalac. – Elkísérjelek?  – Az nagyon jó lesz! – Csapta össze a kezét a kis bőregér – Tudod, már nagyon álmos vagyok. Azzal megdörgölte a szemét.  – Na jól van. Csak szólok a mamámnak, hogy hová megyek. Várj egy percet.  A kismalac már indult volna, amikor befutott Mókus Rézi, meg Misi.  – Napóleon! – kiáltotta Rézi örömmel. – Hát megtaláltad ezt a kis tekergőt?  A kis bőregérhez fordult.  – Te vagy Zazi, ugye? Vlad bácsi már nagyon vár. Azt hiszem, lesz egy kis fejmosás.  Zazi restelkedve lehajtotta a fejét.  – Na, mindegy. Gyorsan hazaviszlek. Köszönj el Napóleontól, meg Misitől.  – Napóleon, holnap eljössz majd játszani hozzánk? – kérdezte Zazi.  – Persze. Megtanítlak turkálni – vigyorgott Napóleon. – És lemegyek hozzád is a patakra, Misi. – De előbb szóljál Vlad bácsinak.  – Rendben.  Mókus Rézi hamar hazavezette Zazit. Amikor Vlad meglátta őket, először szólni sem tudott örömében. Aztán viszont megjött a hangja.  – Te kis pernahajder, te kis tekergő, hát milyen dolog ez. Te kutyafülű, hát agyon csaplak te kis betyár…  Zazi lehajtott fejjel hallgatta a zsörtölődést egy darabig. Aztán párszor megszívta a cumiját, felemelte a kezét, és a nagybátyja szemébe nézett.  – Vlad bácsi – mondta komolyan –, nem lehetne, hogy majd holnap folytasd? Tudod, most momentán nagyon álmos vagyok.  Azzal a tekergő kis bőregér magára tekerte Rézi puha mohatakaróját, felcsimpaszkodott a kis peremre, behunyta a szemét, és már aludt is.     <<VISSZA A GYÚJTEMÉNYHEZ