Garmann trilógia
2020.09.08. 22:38
6-8 éveseknek
Írta és illusztrálta: Stian, Hole
Kiadó: Scolar Kiadó
A Garman nyara tárgya az élet szükségszerű menetének felismerése, a változás elfogadása. Stian Hole úgy vetíti egymásra az iskolába készülő Garmann és a halálra készülő nagynénik érzéseit, hogy mindkettő természetszerűnek tűnik. A járókeretre vágyó nénit képzeletében gördeszkára ülteti, s míg a pohárban úszó kivehető fogsort vizsgálja, saját tejfogain elmélkedik, amik sehogy se akarnak kihullani.
A maga módján az átváltozás is egyfajta utazás: égbe, iskolába, munkába – buszon, hajón vagy lepkeszárnyon. Ez könnyíti meg a halál elfogadását, és az iskolába készülő gyerek szorongásának megértését.
A Garmann utcája a barátságról szól, ami megtévesztő módon fakadhat kortársi megfelelési kényszerből, és kiteljesedhet egy kisfiú és egy félbolond öregember között.
A harmadik (talán legfilozofikusabb) kötet), a Garmann titka tárgya a kiskamasz első szerelme.
A titok maga a másik nem, e felfedezés metaforája az erdő és az abban talált űrkapszula.
|
6-8 éveseknek
Írta és illusztrálta: Stian, Hole
Kiadó: Scolar Kiadó
Fordította: Illés Andrea
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 44
A hatéves Garmann iskolába készül – ez az utolsó „szabad” nyara…
Az egyedi képi világgal megjelenített magával ragadó történet a gyermekek legbensőbb titkairól mesél. A gyermeki lélekbe nyit ablakot azáltal, hogy megeleveníti ki nem mondott félelmeiket, szívbemarkoló bánatukat, ártatlan rácsodálkozásukat a világra.
 Garmann (már a neve is milyen komoly) a nyár utolsó napján házuk kertjében: az almafán, a sövény mögött gubbaszt, lógatja a nóziját, figyel. Holnap iskola. Nézi a kert hulló virágszirmait, leveleit, szendergő kilencvenéves nagy-nagynénikéit, akik álmukban már egy ugyanilyen csodás, csak sokkal-sokkal nagyobb kert felé tipegnek mosolyogva.
Kérdezget mindenkit, apát, anyát, néniket: „Te mitől tartasz?”, „Te aggódsz valami miatt?”, „Ugye, nemsokára meg fogsz halni?”. Igen, mindenki aggódik valami miatt (bár a nénik a halál miatt nem túl látványosan).
Garmann úgy érzi, még nincs felkészülve erre az új világra, ahol már számítanak a dolgok, ahol teljesíteni kell. És ő még nem tud úszni, biciklizni, még egyetlen foga sem mozog. Talál egy halott verebecskét, törékeny, megsimogatja puha kis testét, majd eltemeti. Enélkül a kismadár sem juthat fel a nagy kertbe – és majd a nénik sem, és senki sem, gondolja talán Garmann, csak nem teszi hozzá.
Ez a könyv nem magyaráz túl sokat, nem is beszél mellé: igyekszik a lényegre koncentrálni: egy kisfiúra és a nagy kérdésekre. A gyerek – amúgy skandináv módra – felnőttnek van nézve. Bizonyára jelen időben írta a szerző, Vaskó Ildikó mindenesetre úgy fordította, így igyekezve még közelebb hozni ezt a szorongó kis hőst, aki holnap iskolába megy.
A képek is ilyen lényegre törőek: tulajdonképpen inkább a képek mesélnek, a szavak csak illusztrálnak. A jelenidő a hiperéles (kollázstechnika), a fantasztikus valóság és a még fantasztikusabb gyermeki képzelet által közösen teremtett képekkel együtt mesél, teljes egységben. Hát persze, hiszen Stian Hole-é a történet is és a kép is.
Olyanok valahogy ezek a képek, mint amilyenek a felnőttek képzeletében élő (álló)képek saját maguk gyerekkoráról. Valami óriásira nagyítva (pl. egy nagy szemölcs egy néni orrán), meg ahogy egyentutyiban, egyengurulós kis szatyrot húzva maguk után „egyszerre lépnek” – és persze mogyorótortát is kapnak estére. Vagy pl. egy elképzelt kép egy elképzelt jelenetről, ahogy egy öreglány egy gördeszkán pörög. Ahogy a virágok égővörösebbek, a fák hatalmasabbak, ahogy a sövényben pontosan száz veréb lakik (pontosan úgy, ahogy gyermekkorunk kertjében volt valaha). Ahogy az emlékezet és a képzelet épít, és segít is abban, hogy könnyebben átkecmeregjünk egy nehéz napon.
…ez pedig Ruth néni
Stian Hole
Ez a gyerekkönyv lehet, hogy „réteggyerekkönyv”. Azok a szülők fogják megvenni, akiket nem riaszt el a műfogsor a pohárban, egy kilencvenéves arc ráncai, a Garmann mellkasáról készült röntgenfelvétel, az elhullott veréb a kicsi fejfájával (megértjük azokat is, akiket igen) meg Hanna és Johanna, a rettenetes ikrek (főleg az utóbbiak) – viszont megindítja őket az ablakon kinézve mélázó, szőke üstökű, pilincka kisfiú képe.
Garmann életében ezentúl a világ, a kert, a nyár sosem lesz már gömbölyű. Nagyon is lesz vége, most már mindig. A nyárvég, a vasárnap este szomorúságához már elég érett egy hétéves is, és feldolgozhatatlan egy negyvenéves számára is.
Szóval nincs mese. Para nélkül nem lehet megúszni. Viszont meg lehet úszni, az a jó hírünk (anyáé, apáé), és úszni is megtanul az ember előbb, utóbb. És az is bizonyos, hogy van gyerek, akinek segíthet ez a könyv. Az ő anyukája ezt tudni fogja. Apukája meg pláne. Talán mert neki is jól fog jönni időnként.
Germann utcája
Fordította: Földényi Júlia
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 44
Egyik nap negyedik osztályos „barátja” rábírja Garmannt, hogy gyújtson meg egy gyufát, miközben a szomszéd udvarán tartózkodnak. A fiú hirtelen leejti az égő gyufaszálat, ami a száraz fűre esve, tüzet okoz.
Miközben a „felbújtó” elmenekül, Garmannt a birtok tulajdonosa, a rosszarcú öreg postás segítségért küldi. A tüzet hamarosan eloltják, s rövid időn belül óvatos, bensőséges barátság szövődik a szelíd kisgyerek és az öregember között.
Nyár végére pedig Garmannban megérik a gondolat: tovább nem fogják megfélemlíteni erőszakos társai.
Stian Hole gyerekkönyvében, a Garmann utcájában a kis szőke fiú végre felülkerekedik a szorongásain. Ez a díjnyertes norvég könyvsorozat második része.
Garmann fejlődik, talán ez a legszembetűnőbb Stian Hole új könyvében. A maga különös illusztrációival a szerző rabul ejti az olvasót, természetesen leginkább a gyerekeket. A mi két éves kislányunknak este nem a Grimm- vagy a magyar népmesék kellenek, hanem Gajman. Valamiért a szőke kisfiú rövid, mondanivalóval inkább a felnőtteknek (vagy a nagyobb gyerekeknek) szolgáló történetei megragadták a fantáziáját, és már kívülről fújja az új Garmann-könyv szereplőit: az ikrek, Roy és a bélyeges.
A Garmann utcájában kilépünk a gyereknek (is) oly sokat jelentő otthon biztonságából, és a kis szőke fiúnak rögtön a nyakába szakad a világ. Meg kell tanulja, hogy nem minden az, aminek látszik, hogy a rosszcsont szomszéd könnyedén ráviszi a helytelen útra. Míg az első részt a bizonytalanság, egyféle szorongás, a holnaptól való aggódás árnyalt érzései szőtték át (Garmann mindenkitől – anyától, apától, a nagynéniktől – azt kérdezte, hogy miért aggódik), addig a második részben sokkal inkább a kíváncsiság és a tudásszomj hajtja a kisfiút. A félelem azért megmaradt, mert ez a Garmann már csak ilyen: egy vékony, kicsit félénk, szőke fiú. A második kötetben a környéken királyként viselkedő negyedikes Roy és a Garmannék utcája végén lakó, bélyegesnek nevezett öreg bácsi a kis srác félelmének tárgya – bár a kis történet (és a nyár) végére Garmann megtanulja, hogy a bélyegestől nem kell félni, és hogy Roynak nincs hatalma fölötte, ha ő legyőzi a saját szorongásait.
A végére Garmann és a bélyeges jó barátok lesznek, az öregúr egy sor érdekes dologra tanítja meg a szőke kisfiút (hogy például Kínában akkora gát épül, hogy el fog csúszni miatta a Föld súlypontja), és Garmannt ezt követően már nem a saját félelmei foglalkoztatják, hanem az a sok újdonság, amit a bélyegestől hallott, amikor délutánonként nála járt.
A többszörösen díjazott Stian Hole könyve magyarul a Scolar Kiadónál jelent meg, igényes kivitelezében, kemény fedeles kiadásban. A történetet a szerző a rá jellemző kollázsokkal illusztrálta: nagy méretű, szép képek, amelyeket Photoshopban rakott össze. 2010-ben Norvégiában megjelent a harmadik Garmann-kötet is, a Garmanns hemmelighet (tükörfordításban: Garmann titka), amellyel a szerző Brage-díjat nyert. Vajon mi lehet Garmann titka?
Germann titka
Fordította: Patat Bence
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 56
„Teljesen egyformák ezek az ikrek, és mégis egészen különbözőek, gondolja magában Garmann.”
Míg Hanna csak piszkálja, Johanna mutat neki egy titkot. Az erdő mélyén csodás fantáziavilág rejtőzik – egy rég lezuhant űrkapszula, melyben talán több űrhajós is utazott. Garmann és Johanna senkinek sem beszél arról, ami itt történik…
„Neked vannak titkaid, mama? – kérdezi Garmann, amikor anyukája bejön a szobájába jó éjszakát kívánni. Mama habozik egy pillanatig. – Igen, lehet, hogy vannak. Azt hiszem, mindenkinek vannak titkai – mondja lassan, miközben egy fejet rajzol a párás ablakra. – És neked, Garmann?”
Stian Hole díjnyertes Garmann-sorozata vagy -trilógiája a Garmann titkával magyarul is teljessé vált. A harmadik kötet körülbelül ugyanolyan, mint az előző kettő: rövid, szórakoztató történet egy kisfiúról, akinek gondolataival, érzéseivel és cselekedeteivel a gyerekek könnyedén tudnak azonosulni.
Garmann titkában a kisfiú ugyanaz a visszahúzódó, csendes srác, mint aki korábban volt, és éppen ettől különb, mint a többi gyerek.

Garmann újra nőtt egyet, és fejlődött is. A második kötetben megismert rosszcsont Rony eltűnt az életéből: bár a könyv lapjain az egyik képen még felbukkan, a történetben nem szerepel. Az ikrek – Hanna és Johanna – még mindig ott vannak a közelében, sőt Johannával szoros barátságot köt a szőke kisfiú. A harmadik kötetben a közösen őrzött titok okozta mámorító érzés rátalál Garmannra.
Garmann már iskolás fiú, aki megtanulta, hogy az iskola udvarán szünetben a legjobb csendben meghúzódni, és akkor nem bántja senki. Garmann ugyanaz a visszahúzódó, csendes srác, mint aki korábban volt, és éppen ettől különb, mint a többi gyerek.
Ez már a második kötetben is megmutatkozott, amikor a hallottak ellenére ő mégiscsak vonzódott az öreg bélyeggyűjtőhöz (értelmezhetjük úgy is: vonzódott a korábban még nem tapasztalt, ismeretlen, felfedezésre váró dolgokhoz), és neki lett igaza, hiszen egyrészt egy új barátra lelt, másrészt új ismeretekre tett szert. Nincs ez másképp az iskolássá cseperedett Garmannal sem.

A nemzeti ünnep alkalmából tartott parádé – amelyen az ikrek ünneplőbe öltözve a menet élén vonulnak – Garmannt nem igazán érdekli, így kapva kap az alkalmon, és szó nélkül követi Johannát az erdőbe. A kislány egy furcsa tárgyra bukkant egy tisztáson, és ezt a titkot csak Garmann-nal osztja meg.

A gyerekek fantáziája szárnyakra kel, különböző elméleteket társítanak a feltehetően egy repülőgépből származó fémdarabhoz, berendezik, játszanak, megmártóznak a közeli tó vizében. Az erdei kirándulást később többször is megismétlik, míg aztán Garmann életében először elcsattan az első puszi vagy csók is – a pillanatot a szöveg nem, csak egy rajz örökíti meg, és az nem egészen egyértelmű, ám az önmagában elég beszédes, hogy a négy éves kislányunknak ez a mozzanat tetszik a legjobban a könyv lapjairól.

Stian Hole díjnyertes Garmann-sorozata vagy -trilógiája a Garmann titkával magyarul is teljessé vált. A harmadik kötet körülbelül ugyanolyan, mint az előző kettő: rövid, szórakoztató történet egy kisfiúról, akinek gondolataival, érzéseivel és cselekedeteivel a gyerekek könnyedén tudnak azonosulni.
Nem tanmese, nem feltétlenül oktatni szeretne, bár azon ne lepődjünk meg, ha a gyerek közben megkérdezi, hogy mi az az űrhajó vagy hogy ki volt Gagarin. A könyvet maga a szerző illusztrálta, és a rajzok minden pénzt megérnek.
A három kötet közül talán a harmadik a legszínesebb, éppen a helyszínnek köszönhetően. Az erdő valósággal pompázik a könyv lapjain. Hole sok apró részletet elrejtett a rajzokon, így például jó mókának bizonyult az is, hogy a gyerekkel közösen megpróbáltuk megkeresni az összes állatot egy adott oldalon. Elárulom: több van, mint amennyit egy felnőtt szem elsőre pillantásra felfedez.
Stian Hole alapvetően grafikus. A Garmann-könyvek mellett három másik gyermekkönyvet írt és illusztrált, a legutóbbi 2015-ben jelent meg. Van egy olyan érzésem, hogy több Garmann-könyvre tőle már nem számíthatunk, noha – gondolom, hogy ezt minden olyan olvasó nevében mondhatom, aki bár a három kötet egyikét olvasta – ezeket a fajta illusztrált gyermekkönyveket nem lehet megunni. Reménykedjünk, hogy a többi könyve is megjelenik magyarul.
Forrás: olvassbele.com
|

|