"Malac ment elöl, Liba totyogott mögötte. Autók robogtak el mellettük, ezért az út szélére húzódtak. Malacot kicsit bosszantotta, hogy Liba kicsalta őt a langyos, békés udvarból. Mérgében elmesélte, hogy az emberek ilyenkor ősszel, Márton-napon meg szokták enni a libákat. Így ünneplik meg a Márton-napot. Liba kicsit lemaradt, és a fejét félredöntve gondolkozott, hogy ha így áll a dolog, akkor talán egyáltalán nem kéne hazamenniük, helyesebb volna megszökni. De aztán eszébe jutott valami. – Szerencsére nálunk senkit sem hívnak Mártonnak – gágogta. – Csak gá-gá-gá-Gáborkának. Gáborka pedig nem fog engem megenni – nyugodott meg."     Kiss Orsi   A fikciós műfaj egyik kedvelt toposza a két jóbarát viszonya, akik látszólag semmiben sem hasonlítanak egymásra (gondoljunk csak Szofira és a HABÓ-ra!), valami miatt mégis összekovácsolta őket az élet, és jöhet bármilyen kaland vagy sorscsapás, mindig kitartanak egymás mellett. Tóth Krisztina legújabb, kisebbeknek szóló mesekönyvének is egy ilyen páros a hőse, a helyszíne pedig a baromfiudvar és környéke.   A Malac és Liba nevű szereplők már beköszöntek A Futrinka utcán túl című kötetben, és ha azt könyves debütálásnak vesszük, akkor a Legyünk barátok! című mesekönyv egyfajta előzménytörténetként is felfogható. A helyszíne egy tanya, ami legfeljebb csak az utóbbi évek mesetrendjeit figyelembe véve tűnhet szokatlannak (tényleg sehol egy szuperhős vagy varázskütyü), viszont pontosan ezért olyan békebeli hangulatot áraszt, amiben nagyon-nagyon jó alámerülni. Mindkét történet lelassít, és egy kicsit visszavisz abba az állapotba, amikor az embernek még volt ideje rácsodálkozni a legapróbb dolgokra is. A M&L-mesék egyik kulcsmotívuma épp a nyitottság és az elfogadás: igaz, hogy a baromfiudvarba újonnan érkező Liba egy kis malőrrel kezdi új életét (konkrétan beszorul a csőre a kerítésbe), de ezt a nehézséget leküzdve és a Malaccal gyors barátságot kötve azonnal belesimul új életébe. Pedig nemcsak külsőre különbözik a két címszereplő: az egyik dagonyázni szeret, a másik úszni, az egyik szeret fantáziálni (és még az üres locsolócsövet is kígyónak nézi), a másik inkább a valóság talaján marad. Jellembeli különbségeik azonban inkább komplementerek, és mindketten nagyban hatnak a másikra. A kalandvágyó Libának köszönhetően a Malac például úrrá lesz lustaságán, és követi barátját az erdőbe, ahol újabb és újabb ismeretségeket kötnek: közülük is messze kiemelkedik a mérges mókus, aki a sárga földig lehordja a két jóbarátot, amiért az ő területén mernek makkot gyűjteni. A kötetet Hajba László illusztrálta, és neki köszönhető, hogy a lapok a szövegen túl tele vannak apró, sokáig böngészhető részletekkel és gegekkel. Ezek gyakran a háttérben, már-már mellesleg jelennek meg az oldalon, mégis nagyban növelik a humorfaktort. Hajba nagyban figyelt azokra a névtelen figurákra is, akiknek lényegében semmi kulcsszerep nem jut a történetben (nála minden kisverébnek szinte önálló személyisége van), jelenlétük viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy kerek legyen ez a történet. A Malac és Liba elsősorban az ovis korosztálynak íródott, felolvasás mellett jól lehet bogarászni a képeket, viszont kezdő olvasóknak is klassz sikerélményt nyújthat. Forrás: konyvs.blog (2) Csavarogjunk együtt! Malac és Liba sorozat