A tündéralmafa - A kis ló megérkezik Egyszer volt, hol nem volt, élt öt kis tündér Tündérországban. Volt egy almafájuk, egy tündéralmafa, azon minden reggelre öt tündéralma termett, mosolygós, piros, fényes tündéralmák, minden tündérnek egy, reggelire. Aki legelőször felébredt, kiment a kertbe, leszedte a tündéralmát, bevitte, megterített, megvajazta a tündérpirítóst, elkészítette a tündérkását meg a kakaót, és odatette mindenkinek a tányérja mellé az almáját.     – Milyen ez a Tündérország? – érdeklődött Tomi. Van ott minden, mint itt, csak tündér? – Igen –, válaszolta anya, és folytatta a mesét. – Történt egyszer, hogy reggel a tündéralmafán csak három alma volt. Kettő hiányzott. Tanakodtak a tündérek, mi történhetett, talán beteg a fa? A fát jól meglocsolták, megsimogatták, és elosztották egymás között a három almát. Másnap reggel látták, hogy már csak egy alma van a fán. Értetlenül nézték a fát, mert nem látszott betegnek, sőt, mintha somolyogtak volna a levelei. Felötlött bennük, hogy hátha valaki leszedte az almát. Elhatározták, hogy a következő reggel korábban kelnek, és megnézik, jár-e ott valaki. Hát ahogy hajnalban kimentek, látták, hogy egy kis ló áll a fa alatt, és almát szed. Nagyon meglepődtek. Odasiettek, és megkérdezték a kis lótól, hogy mit keres a kertjükben. Mondja erre megszeppenve a kis ló, hogy eltévedt. Kirándult a családjával, elbóklászott a patak mentén, egy gyíkot lesett, őt követte, elindult befelé az erdőben, aztán nem talált vissza a többiekhez. Már nagyon éhes volt, amikor a tündérek kertjéhez ért. Este volt, elnyomta az álom a fa alatt, reggel pedig ott mosolyogtak rá az almák. Megevett néhányat, körbeügetett, de a nagy fáradtságtól úgy elaludt a sövény tövében, hogy csak este ébredt fel. Másnap se ment sehová, nem tudta, merre induljon. Nagyon aggódik, hogy mi van a családjával, biztosan keresik őt, szomorúak, mert nem találják, apukája fel-alá üget, dobog a patájával, anyukája meg biztosan sír. Bevitték a kis lovat a tündérek a házba, adtak neki reggelit, és közben a legnagyobbik elővette a tündérlétrát. Ez egy olyan csodás létra, hogy a tetején mindig még egy fok nyílik rajta, hogy olyan magasra mehessünk, amilyenre éppen kell. – Fel lehet menni az égig is? – vetette közbe Tomi. – Igen, de az legalább egy hétig tart – felelte anya. Felment a legnagyobb tündér a létrán, egészen a fák koronája fölé, hogy belátta az egész erdőt. Akkor előhúzta a zsebéből a tündérmesszelátót. A tündérmesszelátó nagyon pici, mint egy gomb. Ha a szemünk elé tesszük, és megmondjuk, mit keresünk, odafordítja a tekintetünket, és kinagyítja a képet. Rögtön látszódott is a kis ló családja, ott bolyongtak kétségbeesve a patak körül az erdőben, keresték a kis lovat. Lejött a tündér a létráról, és már indultak is, közrefogták a kis lovat, felemelték, így tündérléptekkel tudtak haladni, három lépés volt az út, és már ott is voltak. Nagy volt az öröm, megölelte a kis ló a szüleit, sírtak is, nevettek is. – Anya, te hogy találod ki ezt mind? – kérdezte Tomi. – Nekem semmi ilyesmi nem jut eszembe. – Neked is sikerül, csak gondolkozz – mondta anya. – Legközelebb te kezded a mesét.