A könyv ugyanazt az idősíkot mutatja be két szemszögből, hogy aztán a harmadik, titkos részben feloldódjanak a konfliktusok. Az első részben Janka, a 12 éves kamaszlány naplóját olvashatod. Hétköznapjai nem egyszerűek: piszkálódó tanárok, az osztályba frissen érkezett, gyönyörű lány, elvált apjának nemtörődöm húzásai, az anyja idegesítő dolgai és egy szerelem is nehezíti az életét. Fordítsd meg a könyvet, és máris egy másik szemmel, Eszter, Janka anyukájának nézőpontjából láthatod a történteket és választ kaphatsz megannyi kérdésedre. És hogy a harmadik részben hogy lesz mindebből egy kerek egész? Kiderül, ha felvágod a könyv lapjait... Szövegrészlet: "Bejön az anyám, és egy mozdulattal áthúzza a fáradságos munkával kifundált tervemet. És nem mellesleg alaposan beéget a haverok előtt, hogy kis pisisnek állít be, akinek utána kell vinni a holmijait, mert olyan kis ügyetlenke, hogy magától semmire nem képes.” „A végeredmény pedig: két vihogó barát, egy sötétlelkű, álnok, gazember tanár, aki gúnyos megjegyzésekkel asszisztál ahhoz, hogy magatehetetlen koloncként lógok a szeren, egy akkora karó az ellenőrzőmbe, mint egy mamutfenyő, és egy gyerekesen duzzogó anya, aki felszívja magát, amiért nem értékelem a kedvességét. Az eszem megáll és visszanéz. „Jó lesz, ha végre visszamegy a munkahelyére, én azt mondom, nem jó ez, hogy ennyire ráér…" Mert az anya is ember. A miénk is. És néha érdemes megnézni az ő szemszögéből is a világot, egy-egy vitát, és leginkább magunkat... "Nagyon komplex, bonyolult ám az anyai szív. Amilyen hatalmas, olyannyira oszthatatlan… de igény szerint duplázható, triplázható, vagy négyszerezhető." "Te jóságos ég, hogy lehettem ilyen végtelenül ostoba? Ilyen szemellenzős, vaksi *szaranya?* – tette fel magának újra azt a kérdést Eszter, ami az elmúlt két nap során mantraként forgott körbe-körbe a fejében."   Fiala Borcsa 39 éves, elsőkönyves szerző, bölcsész végzettségű kétgyermekes anyuka. Kamaszokkal temérdek tapasztalata van, lánya, Rozi ugyanis 13, fia, Marci pedig 11 éves. A wmn.hu online magazin főszerkesztőhelyettese, újságíró. Éveken keresztül írt népszerű blogot Egy cirkuszigazgató hétköznapjai címmel.   Szerzői önéletrajz: „Világ életemben rettentő szószátyár voltam, a családtagjaimnak csak az okozott némi megkönnyebbült fellélegzést, ha végre este elaludtam és ezzel eldugultam pár pihentető órára. Sajnos azonban a környezetem egy idő után nem tolerálta annyira a vég nélküli tudatfolyamtechnikámat, mint amennyire én azt szerettem volna – nem átallottak a galádok időrő időre félbeszakítani, sőt, SŐT!!! még ki is egészítették a mondókámat a saját elképzeléseikkel. Minden bizonnyal ez lehetett a fő motivációm abban, hogy végül az íráshoz fordultam. Ravaszul rájöttem ugyanis, hogy ezzel a módszerrel zavartalanul mások elé ömleszthetem a gondolataimat, gátlástalanul zúdíthatom a karaktereket a világba és nincs az az isten, aki ebben félbeszakíthatna! Így aztán egy ideig blogot írtam terápiás céllal anyai tapasztalataimról – jóval olcsóbb megoldás volt, mint ha szakemberhez fordulok a gyerekek nevelgetése közben megcincált idegrendszeremmel. Később egy zsé kategóriás életmód magazinhoz szegődtem el újságíróként, majd 2015 szeptember elsején – az iskolakezdéssel párhuzamosan – a WMN-hez (wmn-magazin), ahol azóta is ficánkolok, mint hal a vízben. (A párhuzam csak a hal kényszerű némasága és az én lepcses szám magasságában ér véget.) A WMN-en való megjelenésem egy másik pompás lehetőséget is elém sodort: megismerkedtem a Manó Könyvek szerkesztőjével, aki legnagyobb döbbenetemre arra bíztatott, hogy írjak ifjúsági könyvet. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire fogom élvezni a regényírásban rejlő lehetőségeket, így tulajdonképpen én vagyok a legjobban meglepődve, hogy szeptember végén megjelenik az első könyvem Szerinted?! címmel. A lendület pedig itt nem ér véget, időközben elkezdtem dolgozni a következő könyvön, ami egy kamaszoknak szóló, izgalmakkal és fordulatokkal megtűzdelt  krimi lesz. (Feltéve ha az említett izgalmak miatti körömrágásom mellett még a klaviatúrát is tudom püfölgetni.) A családom pedig ezzel a mozdulattal tényleg megkönnyebbülve hátra dőlhet. Hiszen hiába vagyok nő, ennyire multitaskolni még én sem tudok. És amíg írok, addig képtelen vagyok beszélni.”