Fülöp Anna Sokszor ábrándoztam arról, miközben egy izgalmas, letehetetlen könyvet olvastam, hogy milyen jó lenne belecsöppenni az események sűrűjébe, együtt küzdeni a főhőssel, legyőzni a gonoszok ármánykodásait és/vagy bátran harcolni a barátok oldalán; hogy milyen lehet felfedezni az ismeretlen világokat, kirándulni a más fantáziája által teremtett erdőkben, hegyekben, képzeletbeli lények között… Sokszor vágytam rá, hogy bárcsak együtt mehetnék Frodóval a Végzet Hegye felé, vagy lehetnék Lizzy Benneth barátnője, esetleg együtt sétálhatnék Jane Eyre -rel a parkban Mr. Rochester után kutatva a távolban… s még annyi, de annyi mindent szerettem volna olvasás közben!    Viszont a Bűvölet elolvasása után, azt hiszem, kétszer is meggondolom, hogy vajon tényleg szeretném-e a saját bőrömön megtapasztalni a fantáziadús izgalmakat.   Biztos, hogy olyan bátor lennék-e, mint ahogy elképzelem, vagy magamra húznám a takarót, és felőlem aztán jöhetne az Armageddon? Nagy valószínűséggel az utóbbi történne. Bár a képzelet sem utolsó edzésprogram, azért mégis azt kell mondanom, hogy valószínűleg több engedményt tennék magamnak, mint amire a való élet képes lenne… vagyis a kalandok és izgalmak maradjanak csupán a lapokon…   S hogy miért is írom ezt?  Tanultam Mortimer esetéből. Az ügyes kezű könyvgyógyász ugyanis nem csupán a könyvek szépségének visszavarázsolásához ért, hanem a felolvasáshoz is. De nem ám úgy, ahogyan édesanyánk vagy az óvó néni tette annak idején, az ágyunk mellett arra várva, hogy végre lecsukódjon a szemünk! Nem. Mortimer (rövidebben csak Mo), olyan csodálatosan formálja a szavakat, mikor felolvas egy könyvből, hogy a történet megelevenedik, testet ölt – szereplők szabadulnak ki a regényekből…   Egy ilyen felolvasással hozta el a világra a gonosz Kaprikornuszt és hírhedt bandáját még sok évvel a regény kezdete előtt. Kaprikornusz ebben a világban sem hazudtolta meg önmagát: falvakat tett a földdel egyenlővé, családokat tett tönkre, nőket és férfiakat hajtott szolgaságba, és még sorolhatnám, de az túl borzalmas lenne. Sok évvel Kaprikornusz kivarázsolása után Mo és kislánya, Maggie viszonylag békés életet élnek, továbbra is a könyvek és az irodalom szeretetében – ám érthető módon, a felolvasások azóta elmaradnak. Egy nap végül azt a hírt kapják, hogy a Mo által világra szabadított gonosz elhatározta: szüksége van Mo tehetségére – így apa és lánya kénytelenek hátra hagyni otthonukat. De vajon hová mennek? És képesek-e megmenekülni Kaprikornusz kezei közül?   Cornelia Funke könyve letehetetlenül izgalmas, szívszorítóan szép, olykor irtózatosan kegyetlen, s minden sorából süt a könyvek iránti mérhetetlen szeretet. Gyönyörű történet a regényekről, a képzeletbeli világokról, az olvasás, a könyvek szeretetéről, és magukról a könyvekről is. A Bűvöletben több regény is szót kap egy-egy fejezet elején, úgy, mint a Szép remények, a Pán Péter, a Narnia krónikái, a Végtelen történet és még sokan mások – e könyvek talán régi jó barátként köszönnek vissza, de az is lehet, hogy új kalandokra csábítanak...   Ám az írónő bármennyire jó munkát végzett ezzel a könyvével, sajnos a magyar kiadással vannak problémáim: egyrészt a fordítás és/vagy a szerkesztés hagy némi kívánnivalót maga után (a mondatok olykor magyartalanok és a szöveg néhol döcögős), másrészt – legyen bármennyire szép a borító, és szemet gyönyörködtetőek az illusztrációk – fájdalmasan sok benne az elütés.   A Bűvölet egy trilógia első része lenne, de a magyar kiadó nem igazán szorgalmazza a további kötetek megjelenését. Ám ez ne riasszon vissza senkit a könyv elolvasásától, mert attól még ugyanolyan kerek a történet, amit igazán kár lenne kihagyni. ffgbook.blogspot Maggie és Mortimer (vagy ahogy a kislány hívja: Mó)  élnek egy házban. Apja és lánya remekül megvannak ketten, és összekötik őket a könyvek. Egyenesen imádnak olvasni, Mó pedig "könyvgyógyászként" - könyvkötőként - keresi a kenyerét. Ha már szétszakad a könyved gerince, elhagynád a borítót, keresd fel Mót, akinek arany keze van a munkához. Idilli életüket azonban egy csapásra ládákba csomagolják néhány ruhával és könyvvel együtt, mikor Maggie meglát az ablakán keresztül egy ismeretlen fickót. Mó beinvitálja az idegent, aki figyelmezteti a férfit a nagy veszélyre. Mó és Maggie másnap már útra készek, és kénytelenek hátrahagyni addigi életüket. Maggie semmit sem ért. Három éves volt mindössze, mikor az édesanyja csak úgy eltűnt. Apja hirtelen titkolózni kezd előtte, és a kislány, hogy megtudjon valamit, kénytelen hallgatózni. A férfiről kiderül, hogy egy Porkéz nevű bűvész, akinek van egy Gwin nevű "házi kedvence", ügyesen bánik a tűzzel, remek zsonglőr, és... nem éppen a legjobb barátja Mónak. Így kötnek ki hát Elinornál, a könyvek asszonyánál, akinek a hatalmas házában ameddig a szem ellát, mindenfele könyvek sorakoznak. A nő is részese lesz a kalandnak, ami nem szól másról, minthogy megszerezzenek egy könyvet. Mindenkinek másért kell. Mónak egy titka van benne elrejtve, Elinor csak segít Mónak, Porkéznek honvágya van, a rosszak pedig ki akarnak valakit olvastatni, és rászabadítani a könyv egyik szereplőjét a világra. Bizony, mert Mónak van egy különleges adottsága: akármit felolvas hangosan, az megjelenik a való világban... Meglehetősen érdekes történetnek indul, az alapötlet kíváló. Egy férfi, aki bármit olvas fel hangosan, az kilép a könyvből, és a valóságban mászkál. Ki ne álmodna könyvmolyként ilyen erőről, hogy találkozhasson a kedvenc szereplőivel, vagy a kedvenc könyvbeli helyszínét a valóságba hozza? Abból kiindulva pedig, hogy a történet középpontjában Maggie, egy 12 éves gyerek áll, már lehet sejteni azt, amit a stílus alá is támaszt: ez egy színtiszta gyerekmese. Nem arra hivatott, hogy valami nagyon komoly mű legyen, nem is lehet úgy kezelni, hisz a stílusa olyan, ami kifejezetten a gyerekek nyelvére van formálva, rengeteg magyarázattal, leírással a könnyebb elképzelhetőség kedvéért. Ez jelenti helyenként a könyv legnagyobb buktatóját, ugyanis itt-ott erről elfeledkezik az író, és belekerülnek olyan momentumok a történetbe, hogy férfiak nők fenekét akarják megfogni (molesztálni) és ehhez hasonló megmozdulások. Persze, az olvasó érti, hogy valami nyersnek, durvának is kell lennie a történetben, mert nem állhat minden cukormázból, de ez egy gyerekeknek szóló mese! Ami már nem feltétlenül az író hibája, de a könyv élvezésén csorbát ejt, azok a hibás ragzások (ragozások), és elírások. Mindezek ellenére a könyv tele van bájos karakterekkel, mesebeli lényekkel, más művek szereplőivel, és minden a Tintaszív és természetesen a könyvek, és a könyvekbe zárt szereplők körül forog. Hogy lesz egy gondtalan kislányból egy olyan történet főszereplője, amilyenre minden kisgyerek vágyik. Tetszettek a mű folyamán a fordulatok, az árulások sorozata, hogy néhány karakterről különös dolgok derülnek ki. Maga a hangulat, a néhol laza, néhol feszült mivoltával igazán élvezhetővé teszi az olvasást. Az pedig már csak hab a tortán, hogy nem színtiszta "happy end" a vége, nem élnek boldogan, míg meg nem halnak, hanem ott van egy aprócska balsejtelem a végén, ami beárnyékolja a felhőtlen örömöket. Több különös karakterrel is találkozunk a könyvben. Itt van mindjárt "Varázsnyelv"- alias Mó -, aki a könyvek gyógyásza, és erre építi fel a világát, az életét is. Maggie, a lánya örökli tőle a könyvek iránti szeretetet. Elinor, aki szegről-végről szintén a rokonuk, az egész házát könyvtárnak rendezi be, minden könyvet a gyermekének tekint, akikhez azonban nem tanácsos hozzányúlni - főleg az embergyerekeknek nem, mint amilyen Meggie. Akad még egy főgonosz is, aki ezúttal Kaprikornusz néven fut, és a pribékjei, akik tényleg meglehetősen gonoszok, ráadásnak pedig egy-egy könyvből lettek kiolvasva. Hobbijuk a macskákra lövöldözés, egyébként gyújtogatnak, gyerekeket és idős nőket riogatnak, embereket kínoznak, és érezhető rajtuk az igazi gonoszság, mely végig áthatja a jeleneteket, amelyekben megjelennek. Porkéz és Gwin Mindezek ellenére a szereplők közül  akit a legjobban megkedveltem, az a gyáva, ám annál rafináltabb bűvész, Porkéz volt. Noha nem egy "tiszta lelkű" figura, a lelke mélyén nem akar ő senkinek rosszat, csak haza szeretne jutni valami úton-módon, és éppen ezért mindent meg is tesz. Lehet, hogy önző, mégis meg lehet érteni az indítékait, miért cselekszik úgy, ahogy. Aztán az is lehet, hogy azért ő fogott meg leginkább, mert ott van mellette Gwin, a vadászgörény, aki jó szolgálatot tesz. Néhol még meg is sajnáltam Porkézt a regény folyamán, elvégre nem önszántából hagyta el a könyvet, hanem kiolvasták őt is a Tintaszív világából, és nem tudja elfogadni a valóság világát. Később társa is akad az őt kiskutyaként követő Farid személyében, aki az Ezeregy éjszaka meséiből kerül kiolvasásra. A fiú hűséges Porkézhez mindannak ellenére, ahogy a férfi bánik vele. Számomra ez is azt mutatta, hogy Porkéz egy magának való figura, inkább egyedül botladozik végig az ösvényeken, és igyekszik kevesekhez ragaszkodni, hogy könnyebb legyen aztán az elválás. Mint említettem volt, a regénynek részben pozitív, részben szomorú véget kanyarított Funke. Tekintve, hogy a folytatások - sajnálatos módon - nem jelentek meg magyarul, nem tudom, mikor lesz módomban folytatni a történetet. Bízom benne, hogy mielőbb hozzájutok, ha máshogy nem, hát eredeti nyelven a történethez, és talán megtudhatom, hogy mi történik Meggievel, Móval, és a többiekkel.