A címszereplő francia származású, képzett balerina, aki New Yorkban él, elmúlt már negyven és a mindennapjait tanítványai táncoktatása tölti ki. Egy nap az egyik gyermekben felismerni véli saját kislánykori önmagát, ami (azt hiszem, mondhatom: szokás szerint) rég elfeledett emlékeket hív elő. A kis Catherine Párizsban nőtt fel, édesapja féltő gondoskodása közepette, egyetlen hobbija a tánc volt, ami közben azonban nem viselhette szemüvegét – és Catherine, rövidlátó lévén, ilyenkor teljesen másként, homályosabban, rejtélyesebben, ugyanakkor szeretettel telibben kezdte érzékelni a világot. Ezt a kis testi hibáját egyébként édesapjától örökölte, akivel volt egy közös kis rituáléjuk: néha mindketten levették a szemüvegüket, aminek következtében a környező világ eltűnt a számukra és csak a sajátjuk maradt, ahol mindent meg tudtak magyarázni, vagy újra tudtak alkotni a képzeletük segítségével.     Ez a kis epizód világít rá a vékonyka kötetben szereplő, egymással ellentétes, ám mégis szorosan összefüggő két dologra: a valóságra és a saját, egyéni vágyak által létrehívott, elképzelt, „akár így is lehetne” világra. Ugyanis itt mindenki álmodozik, vágyakozik, szeretne elérni valamit, vagy csak egy rövidke pillanatra elbújni a környező világ elől: Catherine szeretne igazi barátnőket, és szeretne táncosnő lenni; homályos hátterű, folyamatosan a törvény és a törvénytelenség határán lavírozó édesapja betörni az üzleti világba és visszakapni feleségét; Casterade úr, az apja üzlettársa szeretne néha kiszakadni a hétköznapokból és híres francia költővé válni – és így tovább.   Modiano ezúttal korántsem hoz fel és állít középpontba olyan sötét témákat, mint a világháború, a német megszállás vagy a zsidók üldöztetése, végig figyel arra, hogy a maguk módján szerethetőek legyenek a karakterei, és közérthetőek a történései. Valószínűleg azért, mert a karcsú könyvecskét egyértelműen a fiatalabb korosztálynak szánta – ha meg kellene mondani, hogy pontosan melyiknek, vagy hogy én melyiknek ajánlanám, egy picit gondban lennék, ugyanis hiába egyszerű és érthető a történet, és jópofák a rajzok, a legkisebbek még nem fogják fel az utalásokat, a felnőtteknek viszont kevés lehet, amit a Catherine Certitude nyújtani tud. Így kézenfekvő lehet, hogy elsősorban a fiatalabb tinédzserek élvezhetik ezt az írást, és talán kedvet kapnak arra is, hogy majdan belevágjanak a Nobel-díjas szerző komolyabb, fajsúlyosabb munkáiba is. Azt hiszem, azért ez sem kevés. Bak Róbert Forás: ekuktura.hu