„Ám ahogy ránézett, meglepődött…De jó! Búzavirágszín lett a szirmoktól a ló! Mint a tenger színe, olyan kék lett tőle, mint a nyári égbolt, olyan lett a szőre. Hű, de kék! Hű, de szép!” A kék ló (Papírszínház-mese) utószava Ki volt Franz Marc? Német művész, 1880-ban született Münchenben. Már az édesapja is festő volt. Húszéves korában a Müncheni Művészeti Akadémiára iratkozott be, de hamar ráunt, és otthagyta az intézményt. Állatokat kezdett festeni, elsősorban lovakat, de szerette a tigriseket, a szarvasokat, a teheneket, a rókákat és a macskákat is. Egy másik festővel, Vaszilij Kandinszkijjal együtt megalapították a Der Blaue Reiter (Kék Lovas) művészcsoportot 1911-ben, amely az egyszerű formákat és kifejező, élénk színeket választotta a pontos valóságábrázolás ellenében. Franz Marc abban az évben festette meg először a híres kék lovakat. 1914-ben önkéntesként a német sereggel a frontra került, de ott is tovább rajzolt a jegyzetfüzetébe. Már éppen visszarendelték volna a frontvonalról, amikor gránát találta el a verduni csatában, 1916-ban, és meghalt. Nahát, kék ló! Ilyen nem is létezik! Na de miért is ne? Franz Marc nem realista festő. Az érzelmeit és a természet elemi erejét jeleníti meg, nem a valóságot. Állatait élénk, harsány színekkel ábrázolja: kékkel, pirossal, sárgával, de a legjobban a kéket szerette, azt használta a legtöbbet. A formákat és a vonalakat a lényegig csupaszította, így lettek a képei intenzívek és kifejezőek. A színek szimbolikus erejét is felhasználta, a kék a férfierőt, a sárga a nőiességet jelképezi, a piros pedig az anyagi és természeti világot, a sziklákat, a hegyeket. Azért nevezzük expresszionista festőnek, mert a saját érzelmeit és érzékelésmódját ábrázolja, nem pedig a mindennapi világot. Tiszta színek, egyszerű kompozíció, éles vonalak és formák: így hozza közel a nézőhöz az érzések intenzitását. De miről is mesél nekünk ez a ló egymaga a hegyek közt? A lányom tizennégy éves korában azt a feladatot kapta az iskolában, hogy dolgozzon fel egy festői életművet, és ő Franz Marcot választotta. A Kék Lovas csoport festője meg az ő lenyűgöző színei és jelképes világa része lett a családi életünknek, a lányom kivágásokkal és ecsettel alkotta újra a műveit. Engem is lenyűgözött Franz Marc életműve, ahogy egyre inkább szilánkokra és fénycsíkokra estek szét a képei, mintha az első világháború borzalmait sejtenék meg. Franz Marc: Kék ló, 1912, olaj, vászon, 58 x 73 cm, Saarland Múzeum, Saarbrücken (Németország), © Artothek, Fondation du Patrimoine Culturel Sarrois De vajon miért a kék lovacska áll a középpontban? A kék ló, amelyről mindenkinek Franz Marc jut az eszébe. Az 1912-ben készült, Kék ló című festménynek különös varázsa van. Egy Walter nevű gyerek részére született, aki August Macke festőnek, Franz Marc barátjának volt a fia. Talán ebből a tényből ered a ló különös méltósága és lágysága. Szikrázó színek és lekerekített formák: a ló beleolvad a paradicsomi természetbe. Ártatlanság is sugárzik a képről, hiszen az állat tisztább és teljesebb, mint az ember. De mégis hogyan lehet ennek festménynek a varázsát az illusztrációkban megjeleníteni? Ahogy egyre jobban belemerültem Franz Marc világába, rájöttem az egyik titkára: a képein látható az élő és az élettelen világ különbsége. A tájai olyanok, mintha állandóan mozognának. Persze az állatok is élőnek tűnnek, de ábrázolásuk sokkal részletesebb. Amikor magam is munkába fogtam, akkor kiindulásképpen elválasztottam a kettőt: először az alapokat festettem meg, a formákat és a színeket; azután az állatokat, és végül a főhőst, Mártont. Némi kísérletezés (olaj, akril, kollázs) után az akvarellhez hasonló temperatechnikát választottam, amely élénk színpalettájával alkalmas volt arra, hogy a festő árnyalatait megtaláljam. A lovacska ultramarinkékjét kiegészítve a meleg színárnyalatoknál maradtam, és igyekeztem kerülni a túlságosan ragyogó zöldeket. Magára a történetre lassabban találtam rá — a lényeg az volt, hogyan tudnám harmonikusan és szépen egyesíteni az absztrakt hátteret és a színes állatokat. Igazi ünnepe volt ez a színeknek, felszabadult öröm! Élise Mansot