– Jó reggelt, Rézi.

Rézi összerezzent, és hátra szökkent meglepetésében. Majdnem le is esett az ágról. Az utolsó pillanatban kapott el egy erősebb gallyat, abba kapaszkodott.

 – Ejnye, Vlad – fordult mérgesen a barátjához.

– Hogy te mindig ezt csinálod velem. Egyszer még szívbajt kapok miattad. Mit bujkálsz ott a lombok között?

– Hogyhogy? – fortyant fel a denevér. – Hát én így kapaszkodom az ágon. Nem szaladgálhatok ott lent a fűben, mint Csiga Béla. Szia, Csiga! Hova olyan sebesen?

De Csiga Béla csak a csápjával intett, hogy most nincs ideje beszélgetni, és már el is tűnt a harangvirág mögött.

– Amúgy téged vártalak, Rézi – folytatta a denevér.

 – Tanácsot akarok kérni tőled.

– Jó! – csillant fel a mókus szeme. – Szeretek tanácsokat adni. Miről van szó?

– Hát, jön az unokahúgom… – kezdte a denevér, de Mókus Rézi közbevágott.

– Nem is tudtam, hogy van unokahúgod.

– Aha. A nővérem kislánya. Zazi. Tudod, egy metróállomáson laknak.

– Hol?

– Mindegy. Most úgyis elköltöznek. A zöldövezetbe, egy szép régi ház padlására. Éppen ezért lesz pár napig nálam a kis Zazi. A költözködés miatt.

– Értem. És mi a kérdés?

– Hát, hogyan készüljek? Mi kell egy kicsi gyereknek?

– Először is, takarítsuk ki az odúdat. És adok neked egy szép, puha moha takarót, hátha hűvös lesz. Ja, és vigyél egy kis málnát is tőlem. Azt szeretik a gyerekek.

– Azt én is szeretem.

A mókus nevetett.

– Jut neked is, ne félj.

A mókus meg a denevér hamar elrendeztek mindent Vlad odújában, aztán elégedetten körülnéztek.

– Most már jöhet az a kislány – bólintott Rézi.

– Jó mulatást.

Zazi hamarosan meg is érkezett a szüleivel. Azok a lelkére kötötték, hogy fogadjon szót a nagybátyjának, azzal hazarepültek. Ahogy magukra maradtak, a kislány meg a nagybátyja kicsit tanácstalanul nézett egymásra. Vlad azon töprengett, mit is mondott Rézi? Aztán hirtelen eszébe jutott.

 – Zazi!

– Tessék, Vlad bácsi.

 – Szereted a málnát?

Zazi tekintete felragyogott. A mellére szorította a kezét, és mély meggyőződéssel mondta.

– Vlad bácsi! Én a világon a legjobban a málnát szeretem.

Azzal komolyan bólintott.

– Eláruljak egy titkot? – felelte Vlad – Én is.

– Tényleg?

 – Tényleg.

Összenéztek, és egymásra vigyorogtak.

Kiültek az odú szélére, nagy egyetértésben szemelgetni kezdték a málnát, és Vlad javaslatára versenyeztek, ki tudja messzebb köpni a magokat. Remekül szórakoztak. Mikor elfogyott a málna, Vlad nagyot nyújtózott.

– Most aludni kéne, Zazi. Tudod, én ilyenkor aludni szoktam. Majd este röpködünk egy kicsit. Jó?

– Igen, Vlad bácsi.

– Kéred a takarót? Mókus Rézi direkt neked hozta.

Zazi egy pillanatra meghempergett a takarón.

– Milyen jó puha. De most meleg van, Vlad bácsi. Nem kérem.

– Na jó. Hol akarsz aludni?

– Te hol szoktál?

– Én itt, ebben a sarokban. Elférsz te is.

– Jó.

Zazi megkapaszkodott egy apró peremen, betakarózott a szárnyával, és becsukta a szemét. Vlad egy darabig nézte, aztán ő is behunyta a szemét, és elaludt. Csakhogy Zazi nem bírt elaludni. Egy darabig még próbálkozott, de aztán kinyitotta a szemét. A nagybátyjára nézett. Az mélyen aludt, kicsit még hortyogott is.

– Vlad bácsi – szólt neki halkan Zazi, de Vlad csak horkantott egy aprót, és aludt tovább.

A kislány egy darabig nézelődött, de semmi érdekeset nem látott az odúban. Aztán egy picit hempergett a moha takarón, de azt is elunta.

– Körülnézek odakint – gondolta. – Mire Vlad bácsi felébred, már vissza is jövök.

Kiült az odú szélére, és tanakodott, merre menjen. Kicsit távolabbról meghallotta a patak csobogását, úgyhogy arra indult. A pataknál Mosó Misi, a mosómedve nagy óvatosan egy szép csipke terítőt mosott éppen, amit Leó, a pók szőtt.

– Fel kéne emelni egy kicsit, hogy ne gyűrődjön össze – morfondírozott hangosan.

– Majd én segítek – szólalt meg fölötte egy cérnavékony hangocska.

Amint Misi felnézett, egy parányi bőregér vigyorgott rá a cumija mögül.

– Hát te ki vagy, babszem? – kérdezte Mosó Misi barátságosan.

– Zazinak hívnak. Vlad bácsinál nyaralok pár napot. De ő most alszik. Én meg unatkoztam. Segítsek neked?

– Az jó volna, de aztán uzsgyi haza. A nagybátyád megijed, ha nem talál otthon.

– Jó.

– Na, akkor fogd meg ezt a csücsköt, és emeld meg egy kicsit.

Zazi ügyesen a karma közé csippentette a terítő sarkát, és felrepült vele.

– Jól van, most óvatosan engedd le, és szépen összehajtjuk – mondta neki Misi. Amikor készen voltak, Misi megköszönte a segítséget.

– Ebédeltél már? – kérdezte aztán Zazitól. – Van egy kis finom vadalmám. Kérsz?

– Köszönöm, már ettem málnát.

– Na, akkor siess haza, kicsi lány.

– Megyek. Viszlát.

Azzal Zazi elindult hazafelé. Közben Vlad felébredt. Körülnézett, de sehol sem látta az unokahúgát.

– Hol vagy, picur? – kérdezte. – Bújócskázol? Na várj, mindjárt megkereslek.

Mosolyogva kezdte keresni a kislányt. Benézett az árnyékos sarkokba, az apró zugokba, végül még Rézi szép zöld mohatakarója alá is bekukkantott. De Zazi nem volt sehol. Vlad most már megijedt.

– Zazi! – lódult ki az odúból, és szólongatta a kislányt.

Átlendült a közeli fákra, repdesett egy kicsit a környéken, aztán elindult Rézihez, hogy segítséget kérjen. Elmondta, mi történt. A mókus kicsit eltöprengett, szórakozottan simítgatva a bajuszát. Aztán felragyogott az arca.

– Mosó Misi egész nap kint van a pataknál. Hátha látott valamit. Kérdezzük meg tőle.

Mosó Misi aznapra már végzett a mosással. A fűben heverészve éppen egy vadalmát eszegetett jóízűen, mikor odaértek.

– Hahó, Vlad! Épp most járt itt az unokahúgod – intett vidáman a denevérnek.

– Helyes gyerek. Segített nekem Leó terítőjét összehajtogatni.

– És utána hova ment? Elcsavargott a kis zsivány.

– Hazaküldtem. Gondoltam, hogy aggódsz érte. El is indult szépen. Nem ért haza?

– Sajnos nem – felelte Vlad, és megbicsaklott a hangja.

– Agyon csapom, ha valami baja lesz.

– Szerintem – szólalt meg Rézi –, haza kéne menned, hátha közben előkerült.

Mi meg Misivel megnézzük arra, amerre elindult. Nálad találkozunk. Jössz, Misi?

– Persze. Vlad hazarepült, reménykedve, hogy mire hazaér, már ott vigyorog Zazi az odúban.

– Agyoncsapom azt a kis morzsát. – dörmögte.

– Hogy lehet így elkódorogni?

Rézi meg Mosó Misivel elindult az erdőn át. Zazi repült hazafelé. Eleinte minden jól ment, de aztán elbizonytalanodott.

– Ilyen fák nem is voltak Vlad bácsi felé. Vagyis… Tanácstalanul nézelődött. Nem tudta, merre menjen tovább. Ráadásul egyre álmosabb lett.

– Itt pihenek egy kicsit – mondta magában, és egy fiatal tölgyfára telepedett.

– Aztán majd biztosan hazatalálok. Vagy kiabálok, és jön Vlad bácsi. Elmosolyodott, és kényelmesen elfészkelődött. Már kezdett lecsukódni a szeme, amikor hirtelen rázkódni kezdett a facsemete.

– Jaj, jaj, mi az? Leesek mindjárt! – sivalkodott a kis bőregér és óvatosan kikukucskált a levelek között. Egy csíkos kis vadmalac bámult föl rá a fa tövéből, sáros orral.

– Hé! Óvatosan! – kiabált le neki Zazi.

– Itten vannak.

– Bocsánat – szólt vissza a kismalac. – Nem tudtam, hogy van ott valaki. Csak turkáltam egy kicsit a fa tövénél. Nagyon szeretek turkálni. Hát te mit csinálsz ott?

– Csak pihenek. Tudod, most pillanatnyilag egy kicsit eltévedtem.

Elhallgatott, és maga elé bámult. A cumi hevesen mozgott a szájában. A kismalac az orrát ráncolta.

– Hát hová mennél? – érdeklődött.

– Vlad bácsihoz. Most nála lakom.

– Hát azt tudom, hogy hol van! – rikkantotta örömmel a kismalac. – Elkísérjelek?

– Az nagyon jó lesz! – csapta össze a kezét a kis bőregér.

– Már nagyon álmos vagyok. Azzal megdörgölte a szemét.