| 
				 
					"- Mégis mi a baj Pankával? - tárja szét a karját meglepetten a postás. 
				
					-  Minden! - morogja Bazsi. - Kérdezés nélül elveszi a játékaimat. A legfinomabb falatokért hisztizik ebédnél. Nem lehet vele bunyózni. Folyton bőg valamiért. 
				
					- Ühüm - hümmög Marci bácsi -, igaz, ami igaz, nem lehet neked könnyű. 
				
					A postás lekuporodik a fiú mellé. 
				
					- Persze az is igaz, hogy amikor óvodás voltál, talán te is örökösen hisztiztél valamiért. Talán te is elvetted mások játékait, és magadnak követelted a legszebb szeletet a nagyi almás pitéjéből. 
				
					- Én soha! - rázza a fejét Bazsi. 
				
					Ugribugra kölyökvizsla érkezik a gazdájával. Izgatottan szaglászik Bazsiék felé, majd felszalad a lépcsőn. 
				
					- Ha jól értem, attól félsz, hogy nemsokára ketten cinjálják majd a jétékaidat, miközben versenyt üvöltenek, hogy ki kapja a nagyobb szelet sütit - néz a fiúra a postás. 
				
					- Pontosan! - bólint Bazsi. 
				
					Marci bácsi feállt, és újra szórni kezdte a leveleket. Egyszer csak Bazsi felé fordul. 
				
					- Ide hallgass, eszembe jutott valami! - mondja titokzatos hangon. - Szólhatnál a kistesódhoz. 
				
					- Pankához? 
				
					- Nem, dehogy. A babához, aki még a mamád pocakjában van. 
				
					Bazsi elkerekedett szemmel bámul. Megszeppenve dadogja: 
				
					- Úgy érted... Marci bácsi... hogy be... beszéljek azzal... azzal a kisgyerekkel az anyukám... izé... az anyukám hasában? 
				
					- Úgy! - áll föl a postás, és folytataja a munkát. 
				
					A fiúcska követi a tekintetével. 
				
					- Na de... mégis hogyan? - kérdezi halkan. - Hogyan beszélhetek vele? 
				
					 Marci bácsi végez a levelekkel. Leveszi a nyakából a sálját. Szép sál. Puha, kék. Újnak látszik. Persze az is lehet, hogy régi, csak Marci bácsi nagyon vigyázott rá. 
				
					- No komám, fogd ezt a sálat. Tetszik? 
				
					- Jó vastag. 
				
					- Meghiszem azt. Mondhatom, különös sál. Mintha varázsereje volna! Anyám kötötte nekem, amikor annyi idős voltam, mint most te. 
				
					- Fú, akkor ez a sál legalább százéves! - kerekedik el Bazsi szeme. 
				
					- Annyi azért nincs. De öregnek öreg. És nekem bizony sokszor segített. Ide hallgass: este, amikor már nagyon álmosnak érzed magad, kösd a sálat a szemed elé! Nem korábban! Csakis lefekvéskor. Rendben? 
				
					- Rendben - feleli Bazsi. - És? Mi lesz azután? 
				
					-Miután bekötöd a szemedet, feküdj végig az ágyadon, és kezdj el számolni! - dörmögi Marci bácsi. - Számolj egészen húszig! Amikor végeztél, szólni tudsz majd a kistesódhoz. Mond el csak neki azt, ami bánt, amitől félsz! Biztosan válaszolni fog. 
				
					Bazsi nagyot nyel izgalmában. Megköszöni a sálat, és feltrappol az emeletre...." 
			 |